Főoldal Szabadidő Fesztivál A BlaBlaCar már második éve a Sziget Fesztivál hivatalos telekocsija

A BlaBlaCar már második éve a Sziget Fesztivál hivatalos telekocsija

A világ legnagyobb telekocsi közösségét építő BlaBlaCar egymást követő második évben – így idén, 2016-ban is – stratégiai partnerséget kötött a Sziget Fesztivállal.

blablacar-telekocsi-sziget-2016-napimagazin

A BlaBlaCar már 2015ben bebizonyította, hogy megfelelő megoldást nyújt azok számára, akik kedvező áron szeretnének a fesztiválra, majd utána haza utazni. Közel négyezer utat ajánlottak fel a BlaBlaCar platformján a fesztivál kezdetőtől végéig.

Az elmúlt 12 hónapban történt jelentős növekedésének, valamint a szlovákiai és cseh piacra lépésnek köszönhetően, arra számít Európa egyik legsikeresebb startup vállalkozása, hogy idén több mint 25 ezer Sziget látogatónak segíthet eljutni a fesztivál helyszínére, majd haza, ami 60 százalékkal több, mint az elmúlt évben.

BlaBlaCar & Sziget Fesztivál

A BlaBlaCarral világszerte több mint 30 millió tag osztozik az útiköltségeken – ők azok akik megteremtik és éltetik ezt a teljesen új típusú közlekedési hálózatot. A telekocsizás a megosztásról és az emberek közötti interakcióról szól, valódi közösségi élményt nyújtó utazási forma. A BlaBlaCar és a Sziget Fesztivál értékei közötti kapcsolódási pont egyértelmű: légy szabad és az aki szeretné lenni, utazz ahová szeretnél.

Ennek tükrében a BlaBlaCar helyszínénLoungeban a következő programokkal várja a BlaBlaCar a látókátokat – idézünk a közleményükből:

● Segítünk a Sziget Fesztivál látogatóinak, egy megfizethető telekocsi utat találni hazafelé akár az utolsó pillanatban is
● Összekötünk idegeneket és lehetővé tesszük, hogy 60 másodpercnél rövidebb idő alatt megismerjék egymást Telekocsi Szimulátorban.
● Közelebb hozzuk egymáshoz a embereket művészeti feladatokon keresztül úgy, hogy egymást örökítik meg a rajzzal
● #ShareTheRide hashtaggel ellátott nyomtatott képeket készítünk nekik ingyen Instagram és Twitter formátumban
● Wifit és telefontöltési lehetőséget biztosítunk ahhoz, hogy kapcsolatban tudjanak maradni barátaikkal
● Nyitott lounge teret biztosítunk, ahol kipihenhetik magukat ls feltöltődhetnek zene hallgatás közben

Merre találjuk a BlaBlaCart a Szigeten?

A 75 négyzetméteres sátor és lounge helyszín a “Városközpontban” található, a Sziget űtőerénél, ahol olyan szolgáltatások találhatóak, mint a Talált Tárgyak iroda, kisebb üzletek és gasztro bisztrók.

Néhány szóban a BlaBlaCar szolgáltatásáról

A BlaBlaCar a világ vezető, 22 országban elérhető telekocsi közössége, amely összeköti az azonos irányba tartó utasokat és autósokat, hogy együtt utazhassanak és költséget spóroljanak meg. Az utasok hozzájárulnak az autós üzemanyag és esetleges autópályaköltségeihez, de mindez nem a profitszerzés, hanem kizárólag a költségek megosztása céljából történik. A platform alkalmas biztonságos, bizalomalapú közösség létrehozására, ahol a tagok valódi személyként, teljes profillal jelennek meg. A tagok személyes profiljukban azt is megadhatják, mennyire beszédesek útközben a “bla” “blablabla” skálán, ahonnan a közösség neve is származik. A BlaBlaCar globális, kölcsönös bizalmon alapuló közösséget épít utasokból és autósokból; 22 országban van jelen. Már több mint 30 millió BlaBlaCar tag osztozik közös utazásokon, amelyeknek átlagos hossza 340 kilométer.