Főoldal Szabadidő Fesztivál A hétvégén elkezdődött az apróságok fesztiválja, a Generali Gyerek Sziget

A hétvégén elkezdődött az apróságok fesztiválja, a Generali Gyerek Sziget

Újra itt a Generali Gyerek Sziget: immáron 15 éve egy hónapra a gyerekek paradicsomává válik ismételten a Hajógyári-sziget. Ugyanis június minden szombatján és vasárnapján minden a gyerkőcöké a helyszínen, hozzájuk szabva alakították a körítést a szervezők.

gyerek-sziget-2015-napimagazin

Így lesz ez tehát idén is: június 4-én, azaz szombaton nyitott a Generali Gyerek Sziget, ahol több száz féle tennivalóból válogathatott már az első napokon a család.

Az első hétvégén a gyerekek kedvencei húzták majd a kiscipő alá valót a színpadon: friss lemezzel érkezett a Bogár Muzsika zenekar és a Hahó Együttes, de a kicsik legnagyobb sztárja, Halász Judit és az örökös visszatapsot kapó Makám együttes is fellépett. Vasárnap, azaz ma táncházzal folytatódott a móka, az Aranyszamár Bábszínház pedig előadta Az erdők könyve című darabot.

Mindannyian bekapcsolhattuk az időgépet, a Történelmi Játszótér ugyanis az ötvenes évek Magyarországára vitt vissza minket. Az ’56-os Emlékbizottság támogatásával létrejött helyszínen megcsodálhatóak folyamatsan a régi járművek, atyáink kultikus kerékpárjai, de a No megállj csak! Társasjátékban az egész család beszállhatott a játékos múltidézésbe, ahol élő játékbábúként haladhatnak együtt a cél, no meg a retro ajándékok felé.

Új színhely A Kalózok Szigete, ahol Kincses térkép, kalózos akadálypálya, ügyességi játékok, kardozás és a kalózok rettegett hét próbája várja a tengerre termett kalandorokat a következő hétvégéken is. Nem csak tengerre szállhatnak az ifjú csemeték, de a Zuglói Önkéntes Tűzoltóság támogatásával most sokan régi vágyukat is megvalósíthatják, felszállhatnak egy óriási piros tűzoltóautó kormánya mögé is.

Ezúttal is visszatérő téma a kicsik környezettudatosságra nevelése, így a Gyerek Paradicsom helyszínén a környezetvédelem, az egészség és a helyes táplálkozás lesz a középpontban. Ezen a hétvégén például kertészkedni lehetett, hogy a Gyerek Paradicsom igazi virágos kertté válhasson.

Ha pedig mindez nem lenne elég, továbbra is kalandparkok, sportprogramok, ugrálóvárak, bohóc cirkusz és artista tanoda, kézműves foglalkozások, Kutyaház, Állatsimogató, Baba Játszóház és más programok tömkelege várja az egész családot. Jó hír a szülőknek, hogy a Gyerek Szigetre a belépés ingyenes, a részletes program pedig itt található: www.sziget.hu/gyereksziget