Főoldal Szabadidő Fesztivál A mese tematika köré épül az idei sütemény- és tortafesztivál

A mese tematika köré épül az idei sütemény- és tortafesztivál

A mese a fő témája az idei sütemény- és tortafesztiválnak, amelyen hagyományos és újhullámos cukrászatok mutatják be termékeiket a hétvégén a Millenáris parkban.

A Millenáris park B csarnokában a cukrászatok mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak a cukrászati manufaktúrák és tortakészítők is, a közönséget pedig esküvői tortakülönlegességekkel, tortakészítő workshopokkal, előadásokkal és cukorvirág készítéssel várják. A rendezvényen lehetőség lesz a legismertebb bloggerekkel is megismerkedni – közölték a szervezők az MTI-vel.

sutemeny_es_tortafesztival2016A mese mint fő téma az idei torta-designpályázat tematikája is egyben, erre profi és hobbi cukrász kategóriában nevezhettek a versenyzők. A rendezvény első napján rangos zsűri értékeli az alkotásokat, valamint megválasztják a „Sütnicake” tortáját is, amely a többi nevezésre készült alkotással együtt a fesztiválon mutatkozik be.

A kiállított alkotásokat árverésre bocsátják, a befolyt összegből állami gondozásban lévő gyerekeket ajándékoznak meg a szervezők.

Idén a program kísérőrendezvényeként először tartják meg a Karácsonyi Dekor Placcot, amelyen hasznos dekorációs, lakberendezési és ajándékötletekkel készülnek a szervezők.