Főoldal Autó, motor Újdonságok A MINI a 2014-es Párizsi Autószalonon

A MINI a 2014-es Párizsi Autószalonon

MEGOSZTÁS

Semmi mással össze nem téveszthető egyéniség jellemzi a MINI modellcsaládjának legújabb nemzedékét is. A brit prémiummárka legfrissebb újdonságai a 2014-es Párizsi Autószalonon mutatkoznak be, így a francia főváros nemzetközi szakmai seregszemléjén tartja világpremierjét az új ötajtós MINI. A MINI második karosszériaváltozata két további ajtót, valamint az utasok és a csomagok számára egyaránt bővített belső teret kínál, s ezzel új lehetőségeket a vezetés a márkára oly jellemző – a kisautók szegmensének prémiummodellje nyújtotta – élvezetének egészen egyéni stílusú megélésére. A MINI 55 esztendős történetében első ízben jelenik meg e járműkategóriában is ötajtós modellel.

mini_2014_parizsi_autoszalon

Az új ötajtós MINI bemutatkozásával a márka következetesen folytatja sikeres stratégiáját, amely során egyre szélesedő kínálatával további vásárlói célcsoportokat kíván meghódítani. Az újdonság bemutatkozásával immár nyolctagúra bővül a MINI-család. Szintén minden eddiginél nagyobb az extrafelszerelések, kiegészítők és a MINI Connected szolgáltatások választéka, amelyekkel a vezetés márkára jellemző élménye egészen az egyéni igények és ízlés szerinti szórakozássá varázsolható. E területek legfrissebb újdonságai szintén megtekinthetők Párizsban. A MINI mindezeken túl egy látványos tanulmánymodellt is bemutat 2014. október 4. és 19. között a Párizsi Autószalon közönségének. A MINI SuperleggeraTM Vision a roadsterek hagyományokban gazdag koncepciójának igazán jövőbemutató interpretációját fogalmazza meg – brit stílusban, olasz vonzerővel, puritán formavilággal, következetes könnyűszerkezetes építéssel és tisztán elektromos hajtással.

Párizsi világpremier: az új ötajtós MINI

Egyéni karakter, sokoldalú képességek, miközben hamisítatlan MINI: e jellemzőkkel mutatkozik be világpremierje alkalmából Párizsban az új ötajtós MINI. Két további ajtó könnyíti a beszállást hátra, ahol három üléshely áll rendelkezésre. Az ötajtós MINI 72 milliméterrel meghosszabbított tengelytávja azonban nemcsak az utasok számára biztosít nagyobb helyet. Az immár 278 literes csomagtartó is mintegy 30 százalékkal nagyobb a háromajtós modellénél, a 60:40 arányban osztott hátsó üléstámla lehajthatásával pedig egészen 941 literig növelhető.

Az új ötajtós MINI (üzemanyag-fogyasztás, kombinált: 5,9 – 3,5 l/100 km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 136 – 92 g/km) motrpalettáján a piaci bevezetésekor összesen hat új generációs, három- illetve négyhengeres erőforrás sorakozik, egyaránt a MINI TwinPower Turbo technikával. A korszerű aggregátok a 70 kW/95 LE és a 141 kW/192 LE közötti teljesítménytartományt ölelik fel, s a modellspecifikus hangolású, modern futómű-technikával közösen a vezetés semmi mással össze nem téveszthető élményét ígérik. A MINI legújabb generációjának további erénye továbbfejlesztett kijelző- és kezelési koncepciója, valamint innovatív vezetői segédrendszerei széles kínálata.

MINI SuperleggeraTM Vision – brit stílus és olasz vonzerő

A MINI és az olasz Touring Superleggera formatervező és karosszériagyártó vállalat együttműködésében olyan kompakt roadster koncepció látott napvilágot, amely stílusában és alapjaiban egyaránt csupán a leglényegesebbekre összpontosít – ezek a vezetés élvezete és az esztétikum. Az igényes kézi munkával készült MINI SuperleggeraTM Vision tanulmánymodell a klasszikus, nyitott kétülésesek modern interpretációja, amelynek érzelmekben gazdag minimál-dizájnja a brit stílus és az olasz vonzerő egyéni ötvözete.

A roadster a MINI modellekre jellemző arányok, a Touring Superleggera karakteres vonalvezetése és felületi kialakítása nyomán látványos és vonzó kisugárzást nyert. A vezetés – meggyőző agilitás és iránymutató gazdaságosság mellett kínált – színtiszta élvezetét éppúgy szolgálja a karosszéria elkészítésekor alkalmazott, fejlett könnyűszerkezetes technológia, mint a tanulmánymodell modern elektromos hajtásrendszere. A MINI SuperleggeraTM Vision utasterében nagy felületek és messzemenőkig természetes kivitelük révén különösen autentikus hatást keltő, igényes anyagok gondoskodnak a puritán stílusú, s ezzel időtlen esztétikumról.

Szóljon hozzá!