Főoldal Életmód Otthon A sztárok is kedvet kaptak egy kis falfestésre

A sztárok is kedvet kaptak egy kis falfestésre

Lakberendező, festő és lakossági pályázó. Ezekben a kategóriákban hirdette meg a Trilak, Magyarország vezető festékgyártója azt a fotópályázatot, amelynek végén áprilisban átadják majd az idei Arany Ecset Díjakat. Olyan sztárok, mint Farkasházi Réka, Koós Réka, Puskás Peti és Csonka András is kedvet kaptak ahhoz, hogy otthonuk egy-egy helyiségét felújítsák, megszépítsék a színek segítségével.

A tél ugyan csak nyomokban érkezett meg idén, de a hosszúra nyúlt napok, a szürkeség már mindenkit kezd untatni. Megújulásra vágyunk, amit a tavasz a természet révén évről évre el is hoz nekünk, de miért is ne mehetnénk ennek elébe magunk is? Az otthonunk megújítása, frissítése olyan folyamat, amely végezhető bármikor, akár ezekben az unalmasabb hónapokban is, hogy mire beköszönt a napsütés, a környezetünk is megváltozva, picit átalakulva fogadhassa a közelgő évszakot, ezáltal más energiát, új lehetőségeket hozva az életünkbe.

arany_ecset_dij_2015

Persze nem kell itt egészen óriási átalakításokra gondolni, ha már egy-egy helyiség új köntösbe öltözik, akkor akár az is elindíthatja a változásokat életünkben. A feng shui bölcsek úgy hiszik, 27 dolgot kell megváltoztatni a saját környezetünkben ahhoz, hogy életünkben jelentős pozitív, kedvünkre való változások álljanak be. Az első legfontosabb változtatás lehet például mindjárt a falszín. Variáljuk meg a fehéret, és felejtsük el végre a halványsárgát! Merjünk merészebben bánni az ecsettel, és frissítsük fel a környezetünket, vagy legalább egy darabját.

A következő hetekben így tesz majd néhány ismert művész is, akik maguk ugyan nem neveznek be majd az Arany Ecset Díjra, de az áprilisi eredményhirdetést ők is kíváncsian várják. Puskás Petiéknél öccsével, Danival közös otthoni dolgozószobájukat szeretnék újragondolni, itt szoktak stúdiózni és itt készülnek a The Biebers zenekar fotó- és videós munkálatai is. Még nem döntötték el pontosan, mire vágynak, de a lényeg, hogy azt szeretnék, ha a betoppanó vendég egészen biztosan megjegyezné, hogy milyen frappáns választás ez. Petit a fehér fal nyomasztja, az előző stúdiójában az volt, azt biztosan nem szeretné. De például geometrikus mintákat simán el tudna képzelni a dolgozószoba falain, inspirációképpen már megnézték ezeket a képeket is:

https://www.pinterest.com/aranyecsetdij/geometrikus-mint%C3%A1k-a-falon/

Koós Réka egy romantikus, zsalugáteres faházban él, a Dunakanyarban. A hálószobája az emeleten található, ezt szeretné kicsit átalakítani, főleg azért mert felújításra szorul a tárolást szolgáló polcrendszer is. Réka szeretné a korábbi stílust megtartani, így a halvány, pasztell színekben gondolkodik, de nem zárkózik el a fehértől sem.

Csonka András lakása néhány évvel ezelőtt teljes megújuláson ment keresztül, a korábbi élénk sárga és zöld falak után most a krémszín és a csokoládébarna dominál a belső térben. A nagy lakásfelújítás során azonban egy részre már nem került sor, és ez a nappaliból nyíló erkély, ami szinte meghosszabbítása a belső térnek. A részben fedett erkélyről bámulatos panoráma nyílik a Tabánra, és a Budai Vár hátsó részére, így nem is csoda, hogy András szívesen fogyasztja ott reggelijét jó idő esetén. András egy korallos árnyalat felé hajlik, ez adja majd az igazán tavaszias hangulatot, na meg a felújított balkondládákba ültetett növények.

Farkasházi Réka és családja Budapest szívében élnek egy belső kétszintes lakásban, amelyhez egy apró kis tetőterasz is tartozik. Rékáéknál szintén nemrég volt felújítás, amikor is ötödikes nagyfia és óvodás kislánya részére külön szobácskát alakítottak ki, de a terasz befejezése, felújítása az ősz beköszöntével elmaradt. Most ezt szeretné pótolni, hiszen náluk a baráti beszélgetések, vacsora utáni eszmecserék színhelye is a kis terasz. Rékának is van egy-két régi kedvenc tárgya, melyeknek a terasz ad otthont, ezeknek a felújítására is sor kerül. A színről még nincs elképzelése, örömmel hallgatja meg a Trilak lakberendező szakértőjének véleményét is, és nézegeti az Arany Ecset Díj hivatalos instagramoldalát is.

http://instagram.com/trilakaranyecset

Az elkészült terekről, amelyeket a Butlers üzleteiben választott tárgyak is dekorálnak majd, folyamatos beszámoló található majd az Arany Ecset Díj Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/trilakaranyecsetdij

Aki pedig kedvet kapott egy kis átalakításra, március 31-ig még beküldheti az elkészült, kifestett szoba vagy lakóhelyiség fotóját, és esélyt kaphat egy klassz nyereményre, amellyel akár festékszórót, keverőgépet, vagy színmérő készüléket és Trilak utalványokat nyerhetnek majd.

www.trilak.hu/aranyecset