Főoldal Szabadidő Koncertek Abszolút live Bëlga koncert a Parkban

Abszolút live Bëlga koncert a Parkban

Az immár kultikus Bëlga formáció idén egyszerűen eláraszt bennünket jobbnál jobb kezdeményezésekkel, ezek közt a legnagyobb durranásnak ígérkezik, amikor május 9-én a Budapest Parkban lép fel a „Bëlga-mag”. Ezúttal azonban valódi, élő zenekar kíséretében, hogy még gyönyörűbbé tegye az egyébként is veretes szerzeményeket.

belga_park

„Zenei élmény szuperkoncert, bëlga zenekarral, bëlga zenei élménykoncert, élő felállásban, bëlga szuperkoncert élő kísérettel, lélegző zenekarral, képzett zenészekkel, abszolút live, absolute live, bëlga vs zenészek, totál élő, telibe élő” – hirdeti a csapat a május 9-i Budapest Parkos különleges koncert lényegét. Mindezidáig a Bëlga fellépésein elektronikus zenei alapok szolgáltatták a vázat Bauxit, Még5 és Tokyo számára, ez a hagyomány azonban most megtörni látszik, ugyanis a kollektíva arra készül, hogy profi zenészek segítségével, élő zenés alapot adjon a slágereknek. Nehéz elképzelni, hogyan lehetne javítani a klasszikusok színvonalán, erre azonban most jó esély van. Mivel is ajánlhatnánk jobban az eseményt, mint a Zenevírus tanulságával: „Fertőző ez a zene, szóljon benned örökre”!

Bëlga vs. Zenekar
2015. május 9., 19:00
Budapest Park, 1095 Budapest, Soroksári út 60.
Jegyárak: április 2-áig 999 Ft, május 2-áig 1499 Ft, ezt követően és a helyszínen 1999 Ft