Főoldal Szabadidő Utazás Advent Expressz Bécsbe: a MÁV Nosztalgia ismét kellemes programot hozott össze

Advent Expressz Bécsbe: a MÁV Nosztalgia ismét kellemes programot hozott össze

Jó négy évvel ezelőtt utaztunk utoljára a MÁV Nosztalgia élményvonatának fedélzetén Bécsbe, az adventi forgatagba. Külön élményt jelent a vasúti milliő ilyenkor, a hangulatra jócskán rádob egy lapáttal. Idén sem volt ez másképp.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-016

Már egy ideje zajlanak a karácsonyi előkészületet kihangsúlyozó MÁV Nosztalgia adventi utak, igen nagy népszerűségnek is örvendenek ezek, nem véletlenül. Ugyanis egyetlen napba hihetetlen mennyiségű élmény zsúfolható be, igaz, kifejezetten fárasztó tud lenni már a visszaút több órányi menetelés után. De higgyék el: megéri minden percét a program.

Idén egy rendhagyóbbnak számító, Szegedről elstartoló szerelvényre szálltunk fel, ami esetünkben nem jelentetett semmiféle utazási pluszt, mivel Kelenföld-Győr-Bécs viszonylaton utaztunk mindössze, a szegediek és a környékbeliek már egy kicsit masszívabb utat tettek meg (nekik közel 24 órás kihívást jelentett a történet).
Már az utazás kezdete utáni első óra leteltével kiderült, hogy a négy évvel ezelőtti állásponthoz képest sokat fejlődött a MÁV Nosztalgia Advent Expressz projektje, alaphangon sokkal szervezettebb, egységesebb és lényegre törőbb lett az egész tálalás. A kocsik ismét illusztris felhozatalból lettek összeválogatva, így a vonatkedvelők ismét csemegézhettek menet közben a korhűre felújított, magas presztízsű felhozatalban.
A kényelem is optimális volt, a fűtés is sokat javult a vagonokban, bár a hőfok-tartomány még mindig viszonylag szűk skálán mozgott (vagy nagyon meleg, vagy közepes, vagy nagyon hűvös). Szélsőséges esetekben egyszerű szellőztetéssel áthidalható volt ez az aprócska probléma, sokan alkalmazták is, persze vigyázva arra, hogy a jelentős számú gyerkőc nehogy megfázzon. Szóval csak óvatosan, sehogy máshogy.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-004

Odafelé nyolc környékén máris jött a klasszikus reggeli, majd hozzáértő tálalásban következett az utazáshoz köthető helyszínek bemutatása, kihangosítva a kocsikban. Tényleges hozzáértésről tett tanúbizonyságot a szegedi illetőségű szakember, aki aztán az idegenvezetésben is szerepet vállalt később Bécsben. Hasznosnak ítéltük ezt az opciót, sok érdekességet és infót megtudtunk a várható programok, illetve történelmi visszatekintések kapcsán.

Ugyanis egy Advent Expressz nem csak a karácsonyi bevásárlásról és felkészülésről szól, hanem az aktuális helyszínt körülövező, alapvetően történelmi jelentőségű irányokról. Ez Bécset tekintve teljesen a helyén van, és ennek megfelelően egyetlen nap természetesen kevés is ahhoz, hogy minden jelentőségteljes helyszínt, pontot felfedezzünk.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-001

Leszállás után több irányba is el lehetett indulni, mindegyik csapat kapott egy-egy vezetőt zászlóval, így viszonylag könnyű volt a bécsi pályaudvar forgatagában rálelni a megfelelő kiindulási helyekre. Mi Schönbrunn-t és környékét választottuk, rég jártunk ott, főként benn, az épületben, úgyhogy egyértelmű volt a nap felépítése innentől.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-005

A főpályaudvartól nagyjából 20 percnyi sétával érhető el Schnönbrunn, az útvonal sem komplikált: a Mariahilfer-en végig, aztán egyszer csak már jön is a park, és ott is vagyunk. Az egyik leginkább ajánlott Bécsben felkeresendő helyszín.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-007

Korábbi egyeztetésekkel a MÁV Nosztalgia programjától függetlenül bejelentkeztünk saját Schönbrunn túránkra, a helyszínen minden zökkenésmentesen ment, mosolygós személyzet fogadott minket.

Schloß Schönbrunn Schönbrunn Palace © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H. / Koller
Schloß Schönbrunn
Schönbrunn Palace
© Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H. / Koller

Váltottunk Sisi Ticket-et, valamint az időszakos Ferenc József kiállításra is – utóbbi időszakos tárlat a császár halálának 100. évfordulója kapcsán tekinthető meg korlátozott ideig.

sconbrunn-napimagazin-mav-nosztalgia-2016-002
Schloß Schönbrunn Schönbrunn Palace © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H./Koller 4 Schloß Schönbrunn Gartenseite Schönbrunn Palace – Garden side © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H./Lammerhuber

Alapvetően a Schönbrunn palotában jártuk végig a Grand Tour elnevezésű masszív kört, az épület első emeleti lakosztályaiban, szobáiban és termeiben nézelődtünk, és ámultunk a pompán, a fényűzésen, valamint azon, hogy mennyire stilizált és gyönyörű az egész összkép.

sconbrunn-napimagazin-mav-nosztalgia-2016-008
Vieux-Laque-Zimmer im Schloß Schönbrunn The Vieux-Laque Room in Schönbrunn Palace © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H./Koller

No és persze az sem utolsó, hogy a bejárt helyszínek berendezése mennyire korhű állapotban mutatja meg magát – nyilván renoválások során esnek át ezek a bútorok, de egészen elképesztő a hatás.

sconbrunn-napimagazin-mav-nosztalgia-2016-005
Große Galerie in Schloß Schönbrunn The Great Gallery in Schönbrunn Palace © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H./Agentur Zolles

S persze az egész történelmi jelentősége, az, hogy Napóleon, vagy akár a kis Mozart is helyszínen tartózkodott több ízben – maga a történelmi kéjnász, igazi ínyencség, csemege.

sconbrunn-napimagazin-mav-nosztalgia-2016-004
Großes Rosa Zimmer, Schloß Schönbrunn Great Rosa Room, Schönbrunn Palace © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H./Koller

A múlt történéseinek felfedése után átszellemülve léptünk a kastélykertbe, ami egy monumentális, hatalmas területen elterülő parkterület, kisebbfajta útvesztőkkel, sokfelé ágazó fasorokkal, mindenfelé nyíló mellékutakkal. Így önmagában véve a kijutás sem volt egyszerű, de azért megoldottuk a szituációt, és elindultunk gyalogosan vissza, a pályaudvar felé.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-010

A Maria Theresien Platz volt a következő helyszín, ez szép távra esik a schönbrunni résztől, de ha már városnéző túra, akkor vétség lenne tömegközlekedni – ráadásul az időjárás is kegyesen adagolta magát aznap, 10 fok (plusz) átlaggal, napos-felhős periódusokkal.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-011

Sokat változott a Mariahilfer Strasse, a Hauptbahnhof utáni szakasz végig sétálutca, ráadásul a szélesebb fajtából. Ez sokaknak nyilván nem újdonság, a múltkor az arculat még másmilyen volt, de a fő profil azért megmaradt. Sok bolt, még több akció, hatalmas választék mindenből. Mellé minden, a fő útszakaszból nyíló kis utcákban plusz miniatűr adventi vásárok.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-006

Még mindig nagynak számít a Rathaus előtti kirakodóvásár, bár a budapesti Vörösmarty téren már pár napja zajló karácsonyváró történések valahogy gigászibbnak tűnnek. Nyilván gyakorlatban is nagyobb, de azért Bécsben is van a belvárosban ilyen, azt most nem térképeztük fel, majd legközelebb.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-009

Forralt bor (Glühwein) és puncs (nem meglepő módon Puntsch) minden mennyiségben, hozzá perec (Bretzel) és az elmaradhatatlan sültkolbász zsemlével (Wurst mit Semmeln) a menő még mindig, de voltak újítások is – a Nutella ismét reneszánszát éli, volt egy külön bodega, ahol csak nutellás cuccokat lehetett vásárolni. Mindemellett természetesen a karácsonyi kiegészítők, díszek, hógömbök és minden, ami szigorúan hordozza a giccs fogalmát, megtalálható volt. De hát erről szól a karácsony bizonyos értelemben, ezt szeretjük, ezt keressük. Átlagos árakkal, bár néhol belefutottunk azért igencsak földtől elrugaszkodott elgondolásokba.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-012

Hamar eltelt az a pár óra, amely a MÁV Nosztalgia Advent Expressz élményvonatának érkezése-indulása közt rendelkezésre állt. A vásárban tett látogatás után irány vissza a főpályaudvar peronja, a szerelvény már benn állt, a felszállók ingyenesen jó minőségű és ízű forralt bort kaptak.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-013

Hazafelé a hangulatról ismét élőzene gondoskodott, az újonnan felkért háromtagú együttes jóval kiforrottabb volt, mint a korábbi. A hangulat tehát adott volt az Orfeum kocsiban, igaz, most visszafogottabb volt a buli utáni érdeklődés – a közönség nagyjából 90 százaléka kidőlt az egész napos túrázás után, érthető okokból kifolyólag.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-002

A MÁV Nosztalgia egyik legnépszerűbb programsorozata tehát az Advent Expressz, méltán teljesen, mivel a hangulat, a jól szervezett felépítés, valamint a kellően megválasztott programkínálat mind adják az alapot ahhoz, hogy a kivitelezés az elvártat nyújthassa. Nem beszélve a kedves, előzékeny kiszolgálásról, az ételek-italok minőségéről, amely elsősorban a szerelvényhez csatolt – jelen esetben kettő – étkezőkocsi személyzetét dícséri.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-014

Legközelebb Bécsbe induló MÁV Nosztalgia Advent Expressz 2016. december 19-én, illetve 20-án lesz, előbb Budapestről, majd utóbb Debrecenből. Idén először Prágába is ellátogat az Advent Expressz, rendhagyó módon két napos programmal.

mav-nosztalgia-advent-expressz-2016-november-napimagazin-015

Bővebb információ a MÁV Nosztalgia honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, Sony, KonzolvilágEPSONMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte