Főoldal Sport Az ország legnagyobb olimpiai szurkolói központja nyílik Budapest belvárosában

Az ország legnagyobb olimpiai szurkolói központja nyílik Budapest belvárosában

Augusztus 6-án a budapesti Március 15. téren nyílik meg az ország legnagyobb Szurkolói Központja, ahol egy hatalmas, kilátóként is működő 35 négyzetméteres kivetítőn nézhetik majd az érdeklődők a riói XXXI. Olimpián zajló eseményeket.

Az M4 Sport élő közvetítésének szüneteiben a televízió szakértői, műsorvezetői, valamint olimpiai és világbajnokok elemzik majd az eseményeket, jelentette be kedden Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója.

olimpia-szurkoloi-kozpont-2A Szurkolói Központ az Olimpia ideje alatt hétköznaponként délután 3-tól este 11-ig, hétvégén pedig a családi napok keretében már délelőtt 10-től, folyamatos sportközvetítéssel és izgalmas programokkal várja a nézőket Budapest egyik legszebb pontján.

Augusztus 6-án a délelőtti kapunyitást követően izgalmas közvetítésekkel, mint például a 14 órakor kezdődő magyar–szerb vízilabda mérkőzéssel várja az olimpiai szurkolói központ az érdeklődőket, akik már az első napon szurkolhatnak többek között a magyar úszóknak, Verrasztó Dávidnak vagy akár Hosszú Katinkának, a sportlövőknek, a tornász Hidvégi Vidnek, a wimbledoni páros döntős Babos Tímeának, vagy a vívó Szász Emesének.

A Vodafone, mint a magyar vízilabda sport egyik elkötelezett támogatója, örömmel állt a Szurkolói Központ mellé, mondta Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke. Két évvel ezelőtt a budapesti vízilabda EB idején több ezren szurkoltak a magyar válogatottaknak az ugyanitt felállított Vodafone Vízilabda Arénában és annak közvetlen környezetében, az elmúlt hetekben a Labdarúgó EB idején pedig minden korábbinál többen tapasztalhatták, mekkora élmény közösen szurkolni és ünnepelni a sikereket egy világversenyen.

olimpia-szurkoloi-kozpont-3

Az augusztus 6. és 20. között látogatható Szurkolói Központ óriási és belvárosi kilátóként is működő LED-falát a Március 15. térről is jól lehet majd látni, így nem csak az egyszerre 600 fő befogadására alkalmas létesítményből, de akár a térről is tömegek követhetik majd az eseményeket.

A mintegy 700 négyzetméteres helyszín nyitott, könnyen átjárható és akadálymentesített lesz. A teret a 35 négyzetméteres kivetítő uralja majd, a Szurkolói Központ területén a nézők kényelmes körülmények között szurkolhatnak a magyar sportsikerekért. A helyszín külön érdekessége, hogy a LED-falat nem csupán nézni lehet, de fel is lehet menni a tetejére. A speciális kialakítású LED-fal tetején egy kilátó található, ahonnan egészen különleges módon lehet majd a budapesti panorámát élvezni.

A magyar olimpiai csapat  9 aranyat nyer Rióban

A magyar olimpiai csapat 9 arany, 8 ezüst és 8 bronzérmet szerez Rióban, a férfi vízilabda csapat a 2, a női pedig 3 helyen végez.

Mindez a keddi Szurkolói Központot bemutató sajtótájékoztatón derült ki, ahol a szervezők, a résztvevő újságírók, vállalat- és városvezetők, valamint a rendezvény közreműködői is leadták az olimpia eredményeire vonatkozó tippjeiket, amelyeket az összesítést követően a szervezők egy Időkapszulában helyeztek el.

Az olimpia utolsó napján az időkapszula felbontásra kerül és a Szurkolói Központ színpadán különleges meglepetésben részesül majd, aki eltalálta a végeredményt, vagy a legközelebb járt ahhoz.

A 2012-es londoni olimpián a magyar sportolók 8 arany, 4 ezüst és 6 bronzérmet nyertek. A női vízilabda válogatott a 4., a férfi pedig az 5. helyen végzett.

 

 

„Az M4 Sportnak születése óta az a küldetése, hogy elvigye a sportélményeket az emberekhez. Az M4 Sportcsatorna egyetlen év alatt bebizonyította, hogy összehozza és összeköti a magyarokat, legyen szó a hazai, nemzeti bajnokságokról, a Forma-1-ről, vagy éppen az Európa Bajnokságról és most az Olimpiáról. Ezt is kifejezendő választottuk az M4 Sport nyári szlogenjéül a #veletekvagyunk fordulatot, amelyet az EB idején sikerrel vezettünk be, és amellyel az Olimpia ideje alatt a szurkolók üzenhetnek is a magyar sportolóknak” – mondta Vaszily Miklós.

A nyitástól az élő közvetítés kezdetéig az előző napi versenyszámok ismétlésére kerül sor a látogatókat megmozgató sportvetélkedők, illetve a hétvégi családi programok mellett, majd délután és este az élő közvetítéseken lesz a hangsúly, magyar olimpikonok és sportszakértők közreműködésével. A Szurkolói Központból az M4 Sport az élő közvetítések között több alkalommal élőben jelentkezik majd.

olimpia-szurkoloi-kozpont-1

„A Samsung Electronics az olimpia hivatalos partnereként az idei játékok alatt is minden erejével azon van, hogy mind az olimpikonok, mind a szurkolók számára innovatív megoldásaival biztosítsa a határokon átívelő kommunikációt. Szeretnénk, hogy a magyar szurkolók is testközelből tapasztalhassák meg az olimpia hangulatát és szellemiségét, ezért a sportrajongók a szurkolói központban kipróbálhatják a Samsung legújabb mobil termékeit, amelyek a sportolók olimpiára való felkészülését is segítették” – mondta el Nyilas Orsolya,  a Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy a Főváros számára kiemelten fontos olyan helyszínek és események támogatása, amelyek lehetővé teszik, hogy a családok hasznos, minőségi időt tölthessenek együtt. Ezért is álltak együttműködő partnerként a Szurkolói Központ mellé, hiszen amellett, hogy remek kikapcsolódási lehetőséget biztosít a családok számára, még a sport szeretetére is megtanítja a gyerekeket a közös szurkolás élményén keresztül.

A Szurkolói Központ ideje alatt számos, a közvetítéseket kísérő rendezvényre is sor kerül, így folyamatosan zajlik majd az új és használt, de jó állapotú sportszerek gyűjtése is. A kedvezményezettek a Vodafone Digitális Iskola Program keretében az ország 25, döntően hátrányos helyzetű iskoláiban tanuló gyermekek lesznek.

 

 

 

Nyitva tartás:

  • Hétköznapokon: 15:00 – 23:00
  • Hétvégén: 10:00 – 23:00

Helyszín:

  • Budapest, V. kerület, Március 15. Tér