Főoldal Sport Labdarúgás Az Újpest öt év után ismét legyőzte a Videotont

Az Újpest öt év után ismét legyőzte a Videotont

A címvédő Videoton 1-0-ra kikapott az Újpest csapatától a labdarúgó OTP Bank Liga 20., idei első fordulójában, szombaton.

foci

Az újpestiek öt év után nyertek ismét bajnoki mérkőzésen a székesfehérvári együttes ellen, a mostani idényben pedig már nyolc meccs óta veretlenek.

OTP Bank Liga, 20. forduló: Újpest FC-Videoton FC 1-0 (0-0)

Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, v.: Kassai, gólszerző: K. Hazard (69.), sárga lap: Heris (56.), Litauszki (82.), illetve Oliveira (77.), Fejes (87.)

Újpest: Balajcza – Heris, Kálnoki Kis, Litauszki, Windecker – K. Hazard (Cseke, 86.), Balogh B. – Lencse (Balázs B., 92.), Mohl, Andric (Angelov, 70.) – Bardhi

Videoton: Danilovic – Nego, Juhász R., Lang, Fejes – Pátkai – Suljic (Oliveira, 73.), Heffler T. (Pölöskei Zs., 57.), Kovács I., Haraszti (Rudolf G., 70.) – Feczesin

Az első negyedóra újpesti fölényt hozott, majd kiegyenlített lett a játékot. A jó iramú első félidő folytatásában egyre több lehetőséget dolgoztak ki a csapatok, de a két kapus minden alkalommal védeni tudott.

A szünet után a fehérvári csapat ragadta magához a kezdeményezést, több ígéretes helyzetet kialakított, de Balajcza Szabolcs minden lövést hárított. Az Újpest is többször veszélyeztetett, majd egy ellentámadásból vezetést szerzett: a korábbi Videoton-játékos, Lencse László beadását Kylian Hazard értékesítette. A kapott gól némileg visszavetette a vendégeket, akik a hajrában ismét veszélyesen futballoztak, de egyenlíteniük nem sikerült.

Forrás: MTI