Főoldal Autó, motor Bemutatkozik az új BMW S 1000 RR

Bemutatkozik az új BMW S 1000 RR

MEGOSZTÁS

Az új BMW S 1000 RR az Intermot 2014 kiállításon ünnepli világpremierjét. Az első ízben 2009-ben bemutatott szupersport-motorkerékpár új generációjának legfontosabb újdonságai számokban: optimalizált forgatónyomaték-leadás és 113 newtonméter legnagyobb forgatónyomaték; 4 kilowattal (6 lóerővel), 146 kilowattra (199 lóerőre) növelt teljesítmény; 4 kilogramm tömegcsökkentés – teletankolva, verseny-ABS berendezéssel (a felszereltség függvényében) 204 kilogramm saját tömeg.

bmw_s_1000_rr_3

Az új nemzedék tervezése során ugyanis a megnövelt teljesítmény mellett a motor még inkább felhasználóbarát kialakítása állt a középpontban. Így hétköznapi használatban, országúti dinamikus kanyarvadászat esetén vagy komoly versenypályás bevetésen egyaránt brillírozik – az új S 1000 RR sehol nem mutatja a gyengeség legkisebb jelét sem.

Optimalizált hajtáslánc a még nagyobb teljesítmény és a jobb motorozhatóság érdekében

Az új RR tovább fokozott teljesítménye a motor esetében az átdolgozott, új geometriájú hengerfejnek, az új szívóoldali vezérműtengelynek és a még könnyebb szívószelepeknek köszönhető. A módosított térfogatú airbox, valamint a rövidebb szívóutakkal rendelkező szívórendszer gondoskodik a még hatékonyabb keverékképzésről, és ezek még nyomatékosabb karakterrel vértezik fel az új S 1000 RR motorkerékpárt. Az optimalizált teljesítmény- és nyomatékleadás másik fontos pillére az új, körülbelül három kilogrammal könnyebb kipufogórendszer, amely immár nélkülözi az elődobot. A kezelhetőségre és a rugalmasságra jótékony hatást gyakorol a körülbelül 5000 fordulat/perctől érzékelhető megnövelt nyomaték, a lineáris nyomatékleadás és a széles tartományú nyomatékcsúcs. Az erőforrás körülbelül 9500-as percenkénti fordulattól (112 Nm) egészen 12 000 fordulat/percig (113 Nm) végig a közel maximális nyomatékot adja le.

Új vázszerkezet és futómű-geometria a pontosabb iránytartás és a még jobb kezelhetőség érdekében. A HP4 modellből ismert és továbbfejlesztett Dinamikus csillapítás-szabályzás (DDC) gyári extrafelszerelésként

Felépítés tekintetében is fokozták a fejlesztők az új RR teljesítőképességét – az új, könnyebb vázszerkezet a merevség és a rugalmasság optimális keverékét nyújtja. Ez a továbbfejlesztett futómű-geometriával (újradefiniált értékek a villaszög, az utánfutás, a tengelytávolság és a lengővilla-forgáspont esetében) együtt még jobb kezelhetőséget, nagyobb mértékű tapadást és – különösen határhelyzetben – egyértelmű visszajelzéseket eredményez. A rugózás és a lengéscsillapítás feladatát ezután is mindkét irányban állítható rugóstagok látják el, amelyek negatív tartományba eső rugóútját módosították a nagyobb mértékű oldalirányú bedönthetőség és a megnövelt agilitás érdekében. Gyári extrafelszerelésként az új S 1000 RR a továbbfejlesztett, elektronikus vezérlésű Dinamikus csillapítás-szabályzással (DDC – Dynamic Damping Control) – e rendszer a HP4 modellből ismert – is rendelhető, amellyel többé nem kell kompromisszumokat kötni a futómű beállításakor.

Optimális személyre szabhatóság: három menetprogram szériafelszerelésként, valamint két további a Pro menetprogramok extrafelszerelés megrendelése esetén

Annak érdekében, hogy optimálisan az aktuális felhasználáshoz szabható legyen az új RR, már alapkivitelében is három menetprogramot („Rain”, „Sport” és „Race”) kínál. A Pro menetprogramok extrafelszerelés megrendelésével két további üzemmóddal („Slick” [mintázat nélküli, slick abroncshoz] és „User” [egyéni beállítások]) bővül a kínálat. A Pro menetprogramok további tartalma a tökéletes indulásokat biztosító rajtelektronika (Launch Control), valamint az állítható boxutcai-sebességkorlátozó (Pit-Lane-Limiter), amellyel a motoros pontosan a megengedett sebességet tarthatja a boxutcában. Mély érzelmeket eredményező mellékhatás e funkciók használata során a motorsport világából ismerős motorhang. Villámgyors felkapcsolásokat és visszaváltásokat tesz lehetővé a tengelykapcsoló működtetése nélkül a HP Pro váltóasszisztens, amely szintén a rendelhető gyári extrák sorát gyarapítja.

bmw_s_1000_rr_2

Tovább finomított hangolású szabályzórendszerek: a Dinamikus vonóerő-szabályzás (DTC) +/- hét fokozatban kis lépésekkel finomhangolható

Már szériakivitelében is tartalmazza az új RR a (részlegesen integrált) verseny-ABS berendezést, valamint a kipörgésgátlót (ASC). A Pro menetprogramok extrafelszerelés részét képező Dinamikus vonóerő-szabályzás (Dynamic Traction Control; DTC) ezt a kínálatot dőlésszög-érzékelővel és finomhangolási lehetőséggel bővíti. Minden szabályzórendszert újrahangoltak, és optimalizálták a szabályzási precizitásukat és karakterisztikájukat.

Az első szupersport-motorkerékpár sebességszabályzó automatikával (extrafelszerelés). Innovatív műszerfal, új fedélzeti elektronikai hálózat és könnyebb akkumulátor

Első alkalommal elérhető már az RR esetében is egy sebességszabályzó automatika (gyári extrafelszerelés) a hatályos sebességhatárok könnyebb betartása érdekében.

A multifunkciós kombinált műszeregység analóg fordulatszámmérője új számlapot kapott, valamint további újdonság az átdolgozott folyadékkristályos kijelző, amely immár lényegesen bővebb funkciókínálattal bír.

Ezenkívül az új S 1000 RR esetében a mérnökök új fedélzeti elektronikai hálózatot, erőteljesebb szenzormodult, valamint kisebb, körülbelül egy kilogrammal könnyebb akkumulátort vetnek be.

Még dinamikusabb dizájn vonzó színkoncepciókkal

Végül, de nem utolsósorban teljesen új idomzat gondoskodik a még dinamikusabb formanyelvről. Bár az előd aszimmetrikus fényszóró-elhelyezését, mint tipikus ismertetőjegyet megtartották, a fényszórók új pozíciója és alakja biztosítja, hogy az új RR már első pillanatra felismerhető az újként. A dinamikus, sportosan agresszív formát három különböző karakterből álló színkoncepció támogatja: piros/fehér, fekete metálfényezés és BMW Motorsport dizájn.

bmw_s_1000_rr_1

Az új BMW S 1000 RR különlegességei:

  • Nagyobb teljesítmény és forgatónyomaték: 146 kW (199 LE) 13 500 fordulat/percnél és 113 Nm 10 500 fordulat/percnél
  • Még jobban motorozható a körülbelül 5000 fordulat/perctől megnövelt nyomaték és a lineáris nyomatékleadás jóvoltából. Széles fordulatszám-tartományon, körülbelül 9500 és 12 000 fordulat/perc között elérhető a maximális nyomaték
  • Átdolgozott hengerfej új geometriával, új szívóoldali vezérműtengellyel és még könnyebb szívószelepekkel
  • Új szívórendszer rövidebb szívóutakkal, nagyobb airboxszal és teljesen elektronikus fojtószelep-vezérléssel
  • Tömegcsökkentés: négy kilogramm megtakarítás, teletankolva 204 kg (a felszereltség függvényében)
  • Új, körülbelül három kilogrammal könnyebb kipufogórendszer elődob nélkül
  • Alapáron „Rain”, „Sport” és „Race” menetprogramok, valamint a Pro menetprogramok megrendelése esetén két további („Slick” és „User”, ez utóbbi személyre szabható) – az aktuális felhasználásnak megfelelő optimális beállítások érdekében
  • Rajtelektronika (Launch Control) a tökéletes indulásokért (a Pro menetprogramok opciós csomag részeként)
  • Boxutcai-sebességkorlátozó (Pit-Lane-Limiter) a boxutcában megengedett sebesség pontos betartásához (a Pro menetprogramok opciós csomag részeként)
  • A merevség és a rugalmasság optimális keverékét nyújtó új, könnyebb vázszerkezet, amely precízebb és egyértelmű visszajelzést nyújt nagyobb mértékű tapadás mellett
  • Finomított futómű-geometria a még jobb kezelhetőség, a fokozott tapadás és a határhelyzetekben is kristálytiszta visszajelzések érdekében
  • Mindkét irányban állítható rugóstagok optimalizált negatív rugóutakkal a nagyobb bedönthetőség és a fokozott agilitás szolgálatában
  • Továbbfejlesztett Dinamikus csillapítás-szabályzás (DDC – Dynamic Damping Control) – e rendszer a HP4 típusból ismert – gyári extrafelszerelésként
  • Verseny-ABS optimalizált hangolással
  • A Dinamikus vonóerő-szabályzás (DTC) +/- hét fokozatban kis lépésekkel finomhangolható
  • Opcionálisan rendelhető HP Pro váltóasszisztens a tengelykapcsoló működtetése nélküli gyors felkapcsolásokhoz és visszaváltásokhoz.
  • Új fedélzeti elektronikai hálózat erőteljesebb szenzormodullal és könnyebb akkumulátor
  • Kifinomultabb műszeregység kibővített funkció- és információ-kínálattal
  • Teljesen új idomzat gondoskodik a még dinamikusabb formanyelvről
  • Három különböző karakterből álló innovatív színkoncepció: piros/fehér (Racing Red / Light White), fekete (Black Storm metallic) metálfényezés és BMW Motorsport dizájn
  • Gyári extrafelszerelések és tartozékok kibővített kínálata

Szóljon hozzá!