Főoldal A világ Belföld BKK: felújítják az V. kerületi Hold utcát Budapesten

BKK: felújítják az V. kerületi Hold utcát Budapesten

Október végétől várhatóan 2014. december végéig felújítják az V. kerületi Hold utcát: 340 méter hosszú szakaszon a Bank utcától a Báthori utcáig, valamint – a Batthyány-örökmécses környezetében –  a Báthori utca további 70 méter hosszú szakaszát a Szemere utcáig.

budapest_hold_utca

Az utca felújításakor nem csupán az úttest, hanem a szegélyek, a járdák és az utcát szegélyező favermek is megújulnak, rendezzük a gépjármű-parkolóhelyeket is, valamint  lehetővé tesszük a kétirányú kerékpározást az utcában. A munkálatok 2014. október 20-án (hétfőn) kezdődnek a Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának részeként, a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában. A felújítás idején az Árpád híd M, illetve Gyöngyösi utca M felé közlekedő 15-ös és 115-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Hold utca megállót. Ezúton is kérik (BKK) az ott lakók és az arra közlekedők megértését és türelmét.

A felújításkor az úttest új burkolatot kap a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet átépítésével. A járdákat öntött aszfalttal és térkővel borítjuk, szegélyüket gránit szegélykőből építjük ki. Az új aszfalt felületével egy szintbe helyezzük a közműaknák fedelét és a zárt csapadékvíz elvezetésére szolgáló víznyelőrácsokat, a gondos kivitelezéssel biztosítva, hogy a rajtuk áthaladó járművek ne okozzanak a szükségesnél nagyobb zajt. Az utcát szegélyező, már meglévő favermeket is átalakítjuk: a legalább 2×1,5 méteres nagyságú favermek szegélyt és kavicsborítást kapnak.

A felújítást követően a megerősített burkolat korszerűbb és biztonságosabb közlekedési feltételeket biztosít a tömegközlekedés és a helyi gépjármű-közlekedés számára, valamint kényelmesebben használható  lesz a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is.

 

Kétirányú kerékpározás a Hold utcában is

 

A BKK a fővárosi utak forgalomtechnikai kezelőjeként minden fejlesztésében igyekszik a kerékpáros közlekedés számára is a lehető legjobb megoldást megtalálni, ezért a felújítás után a gépjárművel közlekedőknek  a Hold utca továbbra is egyirányú lesz a a Bank utcától a Batthyány örökmécses irányába, de a kerékpározást mindkét irányban lehetővé tesszük. Az egyirányú utcában való kétirányú kerékpározást „kivéve kerékpár” felirattal ellátott kiegészítő tábla, az úttestre felfestett sárga kerékpáros piktogramok, és a keresztutcában figyelmeztető és tájékoztató táblák jelzik majd, az elsőbbségadást pedig minden esetben egyértelműen szabályozzuk. Mindkét oldalon ferdén tolatva és merőleges parkolókat jelöltünk ki, a járdafülek kialakítása és a felfestések egyértelműen meghatározza és kényelemessé teszik a parkolási rendet. A ferdén tolatva parkolást a kétirányú kerékpározásra megnyitott egyirányú utcákban alkalmazzuk, ugyanis a tapasztalatok szerint nagyobb biztonságot jelent a közlekedők számára. A gépjárművezetők induláskor helyzetükből adódóan mindkét irányban belátják azt az útszakaszt, ahova kihajtani készülnek, így a kerékpárral közlekedőket is jobban észreveszik. A terveket minden esetben forgalombiztonsági szempontból is vizsgáltuk.

Akadálymentes megállók és gyalogátkelőhelyek

Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi és a gyalogosközlekedés biztonságos kialakítására is, ezért a felújításkor akadálymentesítjük a gyalogátkelőhelyeket és a buszmegállót: a megállóban magasított peront alakítunk ki, hogy az alacsonypadlós buszokba könnyebben lehessen beszállni. A járdaszegélyeket az útkereszteződéseknél, gyalogátkelőhelyeknél alacsonyabbra építjük, így a kerekes székes, babakocsis közlekedés is könnyebbé válik. A járdaburkolatba figyelmeztető, taktilis jelzőköveket építünk a vakok és gyengén látók közlekedésének megkönnyítése érdekében, a közműszerelvényeket pedig a járda felületén, annak síkjába igazítjuk.

 

 

A 15-ös és a 115-ös busz december közepéig terelve közlekedik

A felújítással érintett útszakasz lezárása miatt a 15-ös és a 115-ös autóbusz terelve közlekedik 2014. október 20-án (hétfő) az első járat indulásától várhatóan december 15-én (hétfő) az utolsó járat indulásáig.

Az útfelújítás idején ezért az Árpád híd M, illetve Gyöngyösi utca M felé közlekedő 15-ös és 115-ös autóbusz az Arany János utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca–Honvéd utca–Báthory utca–Vértanúk tere terelt útvonalon halad. A Hold utca megálló kimarad.

 

Az autóbuszok az alábbi ideiglenes megállóban állnak meg:

 

  • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelyén.