Főoldal Sport Labdarúgás Dárdai Pál marad a Magyar labdarúgó-válogatott kapitánya

Dárdai Pál marad a Magyar labdarúgó-válogatott kapitánya

Dárdai Pál marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 2015. november 30-áig, az Eb-selejtező sorozat végéig.

foci

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke kedden rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten, hogy megszületett a megállapodás a 38 éves szakember berlini klubjával, a Hertha BSC-vel.

„Dárdainak megmarad az állása a Herthánál, amely végig korrekt és nyitott volt a berlini tárgyalások során” – mondta a sportvezető, aki elárulta, az MLSZ elnöksége keddi ülésén egyhangúlag hagyta jóvá Dárdai kinevezését, az elvárásokat illetően pedig úgy fogalmazott, a válogatott legyen versenyben az Eb-részvételért és legalább a pótselejtezőt érő harmadik helyet szerezze meg.

Arra az újságírói kérdésre, hogy automatikusan meghosszabbodik-e Dárdai Pál szerződése, amennyiben a nemzeti együttes kijut az Eb-re, Berzi Sándor közölte: az újabb tárgyalási kört jelentene a berliniekkel. A megállapodásról azt mondta, lehetőséget biztosít arra, hogy a válogatott Dárdai Pál vezetésével barátságos mérkőzést játsszon, de „saját ismeretei szerint” ez a soron következő, márciusi, görögök elleni Eb-selejtező előtt nem valószínű, inkább a júniusi, finnországi találkozó előtt elképzelhető. Hozzátette: Dárdai Pál, aki eddig ingyen vállalta a feladatot, a jövőben szerződésben meghatározott fizetésért dolgozik az MLSZ-nek.

Berzi Sándor a fejlemények hátterével kapcsolatban úgy fogalmazott, Dárdai Pál kiváló munkát végzett, amelynek köszönhetően a válogatott versenyben van Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, így egyértelmű igény volt az MLSZ és a közvélemény részéről is, hogy folytassa a munkát, ehhez azonban meg kellett állapodni a Herthával. Éppen ezért a szövetségnek más lehetőségre is fel kellett készülnie, két külföldi jelölt „ment át a rostán”, de a nevüket nem kívánta elárulni.

Az északírektől elszenvedett hazai vereség után szeptemberben menesztett Pintér Attila helyére ideiglenesen kinevezett Dárdai Pált eredetileg három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha, ahol utánpótlás-koordinátorként dolgozik. A válogatott a három tétmeccsen hét pontot szerzett, a románok elleni, bukaresti 1-1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben pedig a finneket verte 1-0-ra.

Forrás: MTI