Főoldal Szabadidő Programok, események Dupla siker volt a Red Bull Pilvaker

Dupla siker volt a Red Bull Pilvaker

MEGOSZTÁS

„Földiekkel játszó égi tünemény, istenségnek látszó csalfa, vak remény” – törtek elő Diaz torkából Csokonai Vitéz Mihály szavai az Erkel Színházban. Minden eddiginél látványosabb produkcióval jelentkezett március 15-én a Red Bull Pilvaker, a Szavak Forradalmát dupla teltház fogadta.

pilvakernezokep_tanc_fotkoredit_somay_mark

Idén is összefogtak a legkülönbözőbb műfajok képviselői: színészek, rapperek, MC-k, táncosok, egy rocker és egy humorista is szerepelt a különleges showműsorban. A cél ezúttal is az volt, hogy a klasszikus magyar költészet nagyjait mai hangon, a legnépszerűbb előadók tolmácsolásában szólaltassák meg. Meglepetést is tartogatott a 2015-ös produkció: a zenészek mellett táncosok is felléptek.

pilvakernezokep_nezoter_fotokredit_suveg_aron

„Színpadi megjelenésben és látványvilágban is teljesen más volt az idei Red Bull Pilvaker, mint a tavalyi és a táncos elemek bevezetésével is dinamikusabbá vált az előadás. Még eufórikus állapotban vagyok, hiszen most léptem le a színpadról” – mondta az előadásról Fluor Tomi, a Szavak Forradalmának egyik állandó szereplője. Megemlékezett az egyik újoncról, Papp Szabiról is, akit ő maga szervezett be az előadásra. „Szabi egy igazi rocksztár a szememben. Az ő energiái abszolút átjöttek a próbákon és az előadáson is. Bommal majdnem bekönnyeztünk, amikor Szabi a Tiszta szívvel refrénjét énekelte” – nyilatkozta Fluor.

A konferanszié szerepét Kautzky Armand és Kiss Ádám töltötték be, ám időnként a színpadon termett Szabó Simon is. „Nagyon élveztem. Végre mondhattam vicceseket, ha már egy humorista sem volt a színpadon, akinek ez lett volna a dolga. Jó, akadt, aki próbálkozott, de egyből kihúztam a lába alól a talajt” – heccelte stand-upos kollégáját, Kiss Ádámot a színész.

pilvakernezokep_kiss_adam_kautzky_armand_fotokredit_racz_tamas

A hölgy előadókat többek között Singh Viki képviselte. „Hatalmas élmény volt részt venni ezen a rendezvényen, ahol az underground a mainstreammel keveredik. Így szélesebb közönséghez juthat el ez a minőségi előadás” – mondta az énekesnő. „Amikor a színpadon álltam, 1848 nézővel szemben, teljes extázisba estem” – tette hozzá Viki.
A Red Bull Pilvakert a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is előadták a szereplők az Erkel Színházban, a kétszer 1848 jegyet két nap alatt elkapkodták az érdeklődők.

pilvakernezokep_halott_penz_jakab_juli_fotokredit_somay_mark

„Három-négy hónap munka előzte meg a két előadást, ez idő alatt öt verset írtunk át, a forgatókönyvet pedig folyamatosan frissítettük” – mondta Takács Ákos, a Red Bull marketing menedzsere, egyben az esemény ötletgazdája és rendezője. „Arra is figyeltünk, hogy legyen dramaturgiai íve a Red Bull Pilvakernek, hogy az előadás végére eljussunk a katarzisig. Bízunk benne, hogy a vastaps azt jelezte, sikerült elérni ezt a célt” – nyilatkozta Takács Ákos.

 

Fotó : Somay Márk, Rácz Tamás,  Süveg Áron

Szóljon hozzá!