Főoldal A világ Belföld Figyelemfelhívó kampány a kapcsolati erőszak megelőzéséért

Figyelemfelhívó kampány a kapcsolati erőszak megelőzéséért

MEGOSZTÁS

Az otthon négy fala között zajló erőszakról a legtöbb esetben csak akkor értesülünk, amikor már megtörtént a tragédia. Pedig az erőszak, legyen az fizikai vagy lelki, minden esetben nyomokat hagy maga után. Magyarországon a kapcsolati erőszak áldozatainak száma több százezerre tehető. A bántalmazói kapcsolatból való kilépés nehéz. A testi, lelki sérülések negatív hatásai hosszú évekre meghatározzák az áldozatok életét (szégyen, kapcsolati nehézségek, tanulási, magatartási zavarok, pszichológiai problémák). Fontos a jeleket felismerni, illetve fontos, hogy a segítség minél hamarabb érkezzen.

veddeszre_1

Átfogó országos médiakampánnyal hívja föl a figyelmet a társadalmunkban jelen lévő kapcsolaton belüli erőszakra az Ökumenikus Segélyszervezet. A kapcsolati erőszak megelőzésének fontosságát hangsúlyozó, szemléletformáló kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a veszély jeleire, s így az érintettek minél hamarabb kaphassanak segítséget. A Vedd észre! kampányhoz kapcsolódóan a Segélyszervezet új honlapot is indított, ahol külön felületen szólítja meg a fiatalokat és felnőtteket, mindennapi példákkal közel hozva a kapcsolati erőszak jeleit, és a segítségkérés lehetőségeit. A weboldal a Segélyszervezet oldaláról a következő címen érhető el: www.segelyszervezet.hu/veddeszre

Az erőszak áldozata egyaránt lehet nő, férfi és gyermek. Az ACG Reklámügynökség közreműködésével készített kampány háromféle plakátja is erre kíván rávilágítani, melynek szereplői (anya- apa és gyermekük) arcukat elfedő zacskóban láthatók. Az álca mögé bújás fontos üzenet hordoz: a bántalmazás sokszor rejtve marad és bármelyikük lehet érintett. A kapcsolati erőszak fogalma a fizikai bántalmazás mellett felöleli a szexuális erőszakot, az érzelmi bántalmazást, a másik megalázását, megsértését, fenyegetését, zsarolását, szabadságának korlátozását vagy kizsákmányolását, illetve anyagi függésben, kiszolgáltatottságban tartását. A kampány azokhoz is szól, akik nem elszenvedői, hanem szemtanúi az erőszaknak. Nekik ugyanis lehetőségük van jelezni a bajt a szociális intézmények szakembereinek, segítő szervezetek munkatársainak vagy hatóságoknak.

veddeszre_3  veddeszre_4

Mint ismeretes a szemléletformálás mellett az Ökumenikus Segélyszervezet a gyakorlatban is sokat tesz a kapcsolati erőszak áldozataiért. Krízisközpontokat illetve titkos menedékházat működtet, ahol fogadja a bántalmazás elől menekülésre kényszerülőket, komplex segítséget nyújtva számukra. A Segélyszervezet az elmúlt években több ezer fiatalt vont be témával foglalkozó középiskolai prevenciós programjaiba.

Szóljon hozzá!