Főoldal Szabadidő Utazás Folyamatosan nő a szállodahajók forgalma

Folyamatosan nő a szállodahajók forgalma

A Dunán hajózó, a magyar fővárost is érintő szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. szakértői becslése szerint tavaly elérte a 400 ezer főt; de éleződik a verseny más városokkal, köztük Béccsel és Pozsonnyal – derül ki az MT Zrt. hírleveléből.

szallodahajo

A szállodahajók vendégeiről először készített kutatást az MT Zrt. együttműködésben az Edutus Főiskolával és a Dunán mintegy 30 hajóval jelen lévő Viking River Cruises hajóstársasággal.

A felmérésben a dunai hajózáson részt vevő tengerentúli turisták jellemzőinek feltérképezése mellett vizsgálták Budapest, mint turisztikai célpont imázsát és a budapesti turisztikai kínálattal való elégedettséget is.     (A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem gyűjt adatokat a szállodahajókról, mert ezek a létesítmények nem tartoznak egyik kereskedelmi szálláshely kategóriába sem.)

A kutatás szerint a 3 hétig tartó Amszterdam-Budapest hajóúton évente 100-130 ezer turista látogat el Budapestre a Viking River Cruises-szal, akik a magyar fővárosban átlagosan 2 éjszakát töltenek.

A válaszadók négyötöde szerint Budapest önmagában is jelentős vonzerővel bír. Azt, hogy Budapest is az útvonal része, a válaszadók 59,1 százaléka nagyon fontosnak vélte utazási döntése során.

A megkérdezettek túlnyomó része, több mint 89 százaléka még nem járt korábban Budapesten, így fontos volt nekik, hogy a magyar főváros a hajóút utolsó állomása volt. Ezen kívül a város szépségét, történelmét és magyarországi rokoni kapcsolataikat említették a vendégek. Ötös skálán legalább 4,5-ös átlagot ért el a város atmoszférája, a kulturális programok, a tömegközlekedés és a vásárlási lehetőségek.

A felmérésben részt vevők 99,7 százaléka ajánlaná a budapesti utazást barátainak, ismerőseinek, 70 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a budapesti élmények a vártnál jobbak voltak.

A kutatásban részt vettek döntő többsége a 60 év feletti korosztályt képviselte, több mint 90 százalékuk felsőfokú végzettségű. Az utasok több mint 80 százaléka nyugdíjas, és átlagon felüli jövedelemmel rendelkezik.     A vendégek több mint 70 százaléka az USA-ból, 23 százaléka Kanadából, 3,4 százaléka Ausztráliából,közel 2 százaléka pedig az Egyesült Királyságból érkezett.

Az utasok a jól költő szegmenshez tartoznak: a budapesti, hajón kívüli költés átlagosan fejenként 30 ezer forintra rúg a hajón kívül töltött idő rövidsége és a hajón biztosított ellátás ellenére.

Forrás: MTI