Főoldal Szabadidő Programok, események Gubás Gabi biomese koncert a Család Akváriumban

Gubás Gabi biomese koncert a Család Akváriumban

A vasárnapi programsorozat az erős nyitány után egy nem kevésbé neves fellépőt lát vendégül. Gubás Gabi színművésznő az ország legnevesebb színpadain fordult már meg a Pécsi Nemzeti Színháztól kezdve a Vidám Színpadon át egészen a Nemzeti Színházig, és jelenleg is számos darabban játszik. A felnőtteknek és kicsiknek egyaránt éneklő, sokoldalú művésznő eddig két gyereklemezt (Csigalétra, MákosGubás és Czutorborsók) jelentetett meg. Legújabb Bio-mese című műsora pedig a hat és feledik születésnapját ünneplő Puff Ancsi kalandjairól szól. A torkos apróság történetét egy vidám, interaktív mesekoncert keretében hallhatjuk, sok-sok sütéssel, főzéssel, a végén pedig egy kis tornával fűszerezve.

csaladi_akva_plak

A nagysikerű Családi Akvárium múlt héten nyitotta meg kapuit, amikor is Halász Judit kápráztatta el a közönséget. De továbbra is érdemes figyelemmel kísérni a programsorozatot, hiszen még olyan neves előadók következnek, mint Apacuka, Szalóki Ági és Dés András duója, illetve Rutkai Bori Bandája.

A zenés előadások mellett természetesen ezúttal is sok színes és interaktív programmal várja a gyerekeket a Bookline játszóház. Az Aqua Bistro pedig gyermek és felnőtt ebédmenüvel is készül a családok számára.

A Családi Akvárium vasárnaponként reggel 10 órakor nyitja meg kapuit és invitálja egy varázslatos délelőttre a minőségi szórakozásra vágyó szülőket és virgonc lurkóikat. Az eseményekre Erzsébet Kártyával limitált számban kedvezményes jegyek válthatóak!

Családi Akvárium események 2015 tavaszán:

2015. április 19. Gubás Gabi biomese koncert @ Akvárium Klub // KisHall
2015. április 26. Apacuka @ Akvárium Klub // KisHall
2015. május 3. Szalóki Ági és Dés András @ Akvárium Klub // KisHall
2015. május 24. Rutkai Bori Banda @ Akvárium Klub // Kishall

 

Az esemény Facebook oldala:
https://www.facebook.com/events/782826625129071