Főoldal Szabadidő Programok, események Idén a Szent István Bazilika előtt rendezik meg az Édes Napok fesztivált

Idén a Szent István Bazilika előtt rendezik meg az Édes Napok fesztivált

Idén a Szent István Bazilika előtti téren és a Zrínyi utcában szeptember 16. és 18. között rendezik meg az Édes Napok fesztivált, amelyen most is a legjobb magyar kézművesek és cukrászdák mutatják be termékeiket a közönségnek Budapesten.

„Az elmúlt öt évben az Édes Napok egy igazi európai branddé nőtte ki magát, ezért úgy döntöttünk, hogy a fesztivál gazdag kínálatát szeretnénk egy szélesebb közönségnek is bemutatni. Ezért idén a budai Vár helyett a bazilika előtt, ingyenesen lesz látogatható a program” – mondta el Rebrus Csaba, a napokban Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett rendezvény főszervezője az MTI-nek.

edes-napok-2016Hozzátette: a díjra nagyon büszkék, mert általa független szakemberek is elismerték a rendezvény tevékenységet és szakmai színvonalát.

Hangsúlyozta, hogy egyre több az a hazai manufaktúra, amelyek kiemelten magas minőséget képviselnek az édességgyártásban, sőt ma már több olyan műhely is létezik, amelyek felveszik a versenyt a legjobb belga és svájci csokoládékészítő manufaktúrákkal.

„Ezek a készítők érmeket nyernek a világ nagy csokoládéversenyein, ami azt jelenti, hogy nagy potenciál és kitörési lehetőség van ebben az ágazatban” – fűzte hozzá Rebrus Csaba.

Az Édes Napokon résztvevő mintegy hetven kiállító kínálatában a csokoládé- és édesség-különlegességeken túl megtalálhatók lesznek a legjobb hazai lekvárok, kürtőskalácsok, fánkok, fagylaltok és sütemények is az édes ízeket kiegészítő borok és pálinkák mellett.

A programon a hagyományokhoz híven a legjobb szakemberektől is tanulhat majd a közönség, idén például Szűcs Árpád, a Four Seasons Hotel cukrásza tart majd bemutatót a színpadon más kiemelkedő cukrászat és édességmanufaktúra képviselője mellett.

A helyszínre látogatók megismerhetik mindezeken túl a pisztáciás, aszalt sárgabarackos édes kenyeret, belekóstolhatnak a likőrkészítés rejtelmeibe, de lesz kávékóstolás, valamint a marcipán- és a tortadíszkészítés fortélyait is elsajátíthatják.

A szervezők az 1956-os események 60. évfordulójáról is megemlékeznek és a helyszínen egy külön pavilonban idézik fel a forradalom és a csokoládé kapcsolatát.

„Kevesen tudják, hogy a magyarok többsége talán akkor evett először igazi csokoládét életében, amikor a segélyszállítmányokban megérkeztek a svájci csokoládék, amelyekből a vöröskereszt csaknem 700 ezer táblát osztott szét a lakosság között” – tette hozzá a főszervező.