Főoldal A világ Tudomány Így igázták le Európát a barbár népcsoportok

Így igázták le Európát a barbár népcsoportok

Hogy váltak a gótok éhező, üldözött népből a legnagyobb hódítókká? Mivel tartották rettegésben egész Európát a vandálok? A DoQ márciusban barbár népek nyomába szegődik és végigköveti kontinenseken és tengereken átívelő hódítóútjukat, miközben bemutatja, hogy miként pusztítottak el és mészároltak le mindent és mindenkit, aki az útjukba került.

A barbárok már az ókorban nevet szereztek maguknak hírhedten brutális tetteikkel, melyek rémtörténetként terjedtek a Római Birodalom tartományaiban. A keleti germán vandálok az örök város kifosztásáról és az észak-afrikai provinciák letarolásáról híresültek el, ám könyörtelenségük nem merült ki ennyiben. Geiserik és fia, Hunerik magukkal hurcolták Rómából III. Valentinianus császár feleségét és két leányát is. A legenda szerint Hunerik szemet vetett az egyik lányra, Eudoxiára, ám frigyük beteljesedéséhez a vandál uralkodónak először meg kellett szabadulnia vizigót feleségétől. Hunerik azzal vádolta meg az asszonyt, hogy az az életére akart törni, így büntetésből levágatta füleit és orrát, majd megcsonkítva küldte vissza a lányt apjához, a gót királyhoz.

Az Isten ostora néven elhíresült Attila, a hunok királya is vérszomjas tetteivel írta be magát a történelemkönyvekbe. A nagyszerű stratégaként ismert hadvezér sok ellenségre tett szert, akik több rémtörténetet is terjesztettek róla, gyakran ördögként ábrázolták elbeszéléseikben. A legendákban még kannibalizmussal is megvádolták – azt állították, hogy gyermekek és asszonyok vérével táplálkozik, de borzalmas történetek szerint még saját utódait is felszolgáltatta magának.

Egy másik barbár népcsoport, a gótok pont a hunok terrorja elől menekültek a Római Birodalom felé, ám a remélt védelem helyett nyomorúságos táborokba kényszerültek a határ mentén. Amikor az éhezés elviselhetetlenné vált, a törzsek fellázadtak és fosztogatni kezdték a provinciákat. A rómaiak személyesen Valens császár vezetésével indultak neki a zavargások leverésének, mégis katasztrófával végződött a biztosnak vélt megtorlás: az uralkodó súlyos sebet kapott a drinápolyi csatában. A harcok elől egy kunyhóba szállították katonái, hogy bekötözzék a sérülést, ám a gótok rágyújtották az építményt és elevenen égették meg.

 

TIPPa DoQ-n március 11-én debütáló Barbárok: A vandálok című dokumetumsorozat élőszereplős jeleneteken keresztül, szakértők segítségével mutatja be a népcsoport katonai konfliktusait a római birodalommal, míg a március 18-án startoló Barbárok: A gótok című műsor az ókori hódítók híresen kegyetlen szokásait veszi górcső alá.

Március 11-én 21.00 órától Barbárok: A vandálok
Március 18-án 21.00 órától Barbárok: A gótok