Főoldal Szabadidő Utazás Kirándulás Semmering lankáira a MÁV Nosztalgia Zauberg Expressz Élményvonatával

Kirándulás Semmering lankáira a MÁV Nosztalgia Zauberg Expressz Élményvonatával

Ahogyan olvasóink megszokhatták már, a MÁV Nosztalgia Kft. különleges, érdekes útjait folyamatosan dokumentáljuk egy-egy élménybeszámoló révén. Újabb egész napos kirándulást tettünk, ezúttal Semmeringre egy kisebb erdei túrát is teljesítve.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-010

Aki a MÁV Nosztalgia szolgáltatását választja, az felkészülhet arra, hogy az általában 1 napos programok ideje alatt kicsit sem fog unatkozni. A szervezés gondoskodik arról, hogy az utazás (ami ugye szerves lényege az egésznek), illetve maga a program úgy legyen összeállítva, hogy a rendelkezésre álló idő maradéktalanul ki legyen használva.

Így volt ez most is, a legutóbbi MÁV Nosztalgia Zauberg Expressz-Élményvonat esetében. Relatíve korán, reggel 6 óra után startolt el a több, mint 800 főt számláló társdaságot utaztató szerelvény a Nyugati pályaudvarról, illusztris, korhű kocsikkal, másodosztályú Standard és első osztályú Pullman kocsikkal, köztük a nemrégiben felavatott Doberdó kocsival. Az Élményvonatban két hangulatos étkezőkocsi valamint az Orfeum bulikocsi is fontos szolgálatot tejesített. Az előbbi kiszolgálta az éhes vendégeket, az utóbbi pedig a szórakoztatásukról gondoskodott sikeresen és kellőképp nagy elánnal – annak rendje, s módja szerint, a megszokott menetrend szerint.

Odafelé már látszott is, hogy remek időjárással számolhat a csapat, ugyanis Magyarországot átlépve, nem messze a határtól kifejezetten lehetet érezni a napsütés intenzív erejét. Raádásul az egybegyűltek közelről megszemlélhettek még hazai vizeken egy mozdonycserét, ami különösen kifejezetten érdekes lehet azok számára, akik alapvetően azért választják a MÁV Nosztalgia útjait, mert elkötelezettséget éreznek a vasút iránt.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-004

Tudni kell, hogy a Semmering-hágó a világ legelső magashegyi vasútvonala 1854-ben került átadásra. Jóval később, majd’ 150 évre rá, 1990-ben felkerült az UNESCO Világörökség Listára is, nem véletlenül: a gyönyörű és egyben megkapó panoráma mellett a viszonylag hosszú pályaszakasz kiépítettsége és tereptárgyai – tizennégy alagúttal, tizenhat viadukttal, több, mint száz kőhíddal gondoskodnak az utazóközönség számára a látnivalókról.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-007

Akár mint egy terepasztal – a már-már szlogennek is beillő mondat több ízben elhangzott az utazás során, nem véletlenül. S valóban: ha valaha építettünk terepasztalt, vagy tervezzük ilyesminek a megvalósítását, ennél jobban kapcsolódó környezetet aligha képzelhetnénk el kicsiben.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-011

A MÁV Nosztalgia Semmeringet célzó utazásának alapvetően nem Semmering volt a végállomása – a vonat Mürzzuschlagig közlekedett. Mi viszont úgy gondoltuk, hogy jelen esetben a tavaszi síparadicsomra koncentrálunk inkább, talán majd legközelebb bejárjuk a többi helyszínt – egy utazással ugyanis egész biztos, hogy nem kivitelezhető az, hogy minden fontos pontot bejárjunk.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-009

Valamivel dél előtt értünk Semmeringre. Itt az utasok jelentős része le is szállt, és máris megkezdődött a vezett erdei séta túravezetés: megcéloztuk a 20 Schillinges Kilátót – ez egy maradványnév a helyszínről, a korábbi korszakból.

Itt máris kiderült, hogy rengeteg visszajáró vendég (törzsutas) vett részt ezen az utazáson MÁV Nosztalgia eseményen is, hiszen a legtöbbjük bősz rutinnal vette a felmerülő akadályokat a „hegymászás” során – nemtől és kortól függetlenül – rendkívüli dinamizmussal és célirányosan közelítették meg a lankákat.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-015

Gyönyörű panorámát csodálhattunk meg a kilátóban, a számunkra egyetlen célzott program keretein belül. Utána alternatív lehetőségek után néztünk, és úgy döntöttünk, Semmering belvárosában vizsgálódunk a sípálya és sífelvonó környékén.

A MÁV Nosztalgia Zauberg Expressz-Élményvonatának – ahogyan feljebb is említettük – több program pontja is volt, ahol egyéni szervezésben tartalmas nézelődést lehetett véghez vinni a rendelkezésre álló nagyjából 5-5 és fél óra alatt. Az útvonal tartalmazta alapvetően látnivalóként Gloggnitz területét, az Eichenberg lábánál fekvő kisvárost, ahol kastélylátogatásban lehet részt venni – közkedvelt esküvői helyszín. Egyébként a település az elmúlt években a Schwarza-völgy bevásárló városává nőtte ki magát.
Ezt követően Payerbach-Reichenau következett, a Schwarza folyó völgyével egyetemben. A képeslap-hatású vidék mesébe illő, a már felemlegetett terepasztal-hatás itt érződött leginkább. Itt a vasútkedvelők egy rélgi, restaurált pályaudvart is megtekinthetnek alkalomadtán.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-014

Ha Semmeringen túl gondolkodtak az utasok, leszállhattak Spital am Semmering megállóhelyen, ahol is szép kastélyparkot térképezhettek fel, közepén a Schloss Sommerau-val. Ez jelenleg egy nívós szállodaként üzemel, ráadásként a 10 kilométerre fekvő Hirschenkogelbahn sífelvonó mindössze 10 perc autóval, így a síkedvelők kedvence ez a helyszín is.

Mürzzuschlagban tölthették az idejüket azok, akik egy igazán gazdag történelmű kisvárost szerettek volna megismerni a rendelkezésre álló idő alatt. Múzeumok sokasága várta, várja az érdeklődőket, mi a Brahms Múzeumot, a Südbahnmuseumot, illetve a Wintersportmuseumot ajánljuk.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-006

Semmering nem kevesebb, mint hat helyi túraparkot tartalmaz, különböző nehézségű séta- és kiránduló útvonallal. Ezek többsége könnyen megközelíthető, s ha elmerészkedünk Zauberberg legmagasabb pontjára, akár Magyarországig is elláthatunk. Aki pedig szeretné átélni a sílesiklás nyári jellegű élményét, az bátran próbálja ki a Bikeparkot, ahol 9 kilométeren keresztül mérettethetjük meg mountain bike-képességeinket különböző nehézségű útvonalon.

Akkor sem érdemes csüggedni, ha valaki lemaradt volna a MÁV Nosztalgia Zauberg Expressz-Élményvonatának legutóbbi programjáról, ugyanis számtalan hasonló esemény várja az érdeklődőket a közeli jövőben, a nyár folyamán is.

mav-nosztalgia-semmering-elmenyvonat-napimagazin-003

Még több fotó: Napimagazin.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
A cikkhez tartozó kisfilmet Canon XF100 kamerával forgattuk.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Canon, Camera Kft.