Főoldal Divat, szépség Kulcsár Edina lett Miss Aquaworld 2012

Kulcsár Edina lett Miss Aquaworld 2012

Idén ismét megrendezésre került a Ramada-Aquaworld élményfürdő komplexum prezentálásában lefolytatott Miss Aquaworld szépségverseny.

Mint ahogyan azt megszokhattuk már az évek során, most is illusztris zsűritagokat sikerült a vezetőségnek kiválogatni: jelen volt többek közt Verrasztó Evelyn és Dombi Rudolf olimpiai bajnokok, s természetesen a házigazda szerepét most is Juhász Szabolcs, a fürdő igazgatója töltötte be. A véleményezésbe természetesen a tavalyi győztes, Molnár Andrea is beszállt. A masszívan erős mezőnyben egyébként elsőszámú szerepet kapott a szépség, és a különlegesség: utóbbira főként a mérnöki szakma szeretete tette fel a másodlagos koronát, ugyanis nem egy versenyző a későbbiekben majd ezen a pályán szeretne elhelyezkedni, komolyabb pozíciókban.

miss_aquaworld_2012_kulcsar_edina

Egybehangzó zsűrizés után a 2012-es Miss Aquaworld győztese a budapesti Kulcsár Edina lett, akiről a bemutatkozó néhány mondat után rögtön ki is derült, hogy rajong Egyiptomért, szeret énekelni, egyébként pedig műkörmös civilben. A dobogó további kettő fokán Bencze Tímea illetve Hankó Cynthia állhatott.

 

Az indulók közt fellelhető volt a tavaly szintén versenyző Tersach Vivien illetve Balavaider Bettina is, utóbbi különdíjat is kapott.