Főoldal A világ Külföld Külön sáv a mobilfüggők részére egy kínai város járdáján

Külön sáv a mobilfüggők részére egy kínai város járdáján

Külön sávot festettek fel a járdára egy kínai városban a telefonjuktól elszakadni képtelen mobilfüggők számára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a folyamatos telefonhasználat közlekedési veszélyeire.

telefonfuggo

A „mobilsávot” Csungking városának Jangzsen nevű utcáján festették fel, mintegy harminc méter hosszan. Az utcán táblák magyarázzák el, hogy a sávot választók milyen irányban közlekedhetnek, s tiltják ki a mobilmentes sávból a telefonhasználókat.

A kezdeményezéssel a mobilhasználat utcai közlekedésben való veszélyeire kívánták felhívni a figyelmet, a kínai nagyvárosokban igen jellemző ugyanis, hogy a készülékek képernyőiről fel sem nézve járnak-kelnek az emberek, ami kisebb-nagyobb baleseteket okozhat.

A csunkingi mobilsáv vegyes fogadtatásra talált a kínai internetezők körében, sokan nevetségesnek nevezték az ötletet, mondván harminc méter járda nem változtatja meg az emberek szokásait. Mások arra emlékeztettek, hogy nem a kínai az első ilyen kezdeményezés, az ötlettel először a National Geographic kísérletezett Washingtonban.

 

Forrás: MTI