Főoldal Szabadidő Koncertek Lukas Graham március 19-én lép fel az Arénában

Lukas Graham március 19-én lép fel az Arénában

A tavalyi év nagy felfedezettje, az énekes nevét viselő Lukas Graham együttes már második világkörüli turnéját kezdte meg, hozzánk március 19-én érkeznek a Budapest Arénába.

 

Jelenleg az USA-ban koncerteznek, ahol egészen elképesztő kritikákat kapnak, ebből válogattunk most néhányat:

“A pop szemtelen új hercege” – Billboard

“A régi és új soul iskola között egyensúlyozó dán csapat egy igazán jó érv a popzenében bizakodók számára.” – Rolling Stone

“Lukas Graham vidámságot, közvetlenséget és jó pop hangzást hozott, ami anyers őszinteséggel kiegészítve egészen ritka elegy a popzenében.” – Entertainment Weekly

“Lukas Graham énektémái egyszerre érzelmesek és vagányak, de mindenképpen fülbemászóak. Muszáj hallgatni.” – PEOPLE

“Ezen a fesztiválon évek óta senki nem volt képes ilyen szinten jelen lenni a színpadon, az első perctől elbűvölni a közönséget és ennyi jó dalt adni nekik. Talán már most megszavazhatjuk a legjobb új előadó Grammy-díját a Lukas Graham részére.” – Esquire

“Egy kis soul-pop aroma, egy kis hip-hop behatás, kiegészítve a gyönyörű zongorafutamokkal, ez mindenképpen több mint egy jól sikerült egyszámos slágerlista dicsőség.” – Glamour

“A dán énekes-zeneszerző és csapata összevegyítették a hip hop-ot a poppal, majd megérkeztek valahova középre egy bensőséges és katartikus zenével.” – POPULAR

“Graham rászabadította dalait a világra, megfűszerezve a lelkével és a mögötte álló évek őszinteségével anélkül, hogy az bántó lenne. Ráadásként pedig egészen fantasztikus kémia működik a zenekar tagjai között a színpadon.” – New York Times

“A dán csapat zenéje tele van zseniális és fülbemászó poppal.” – USA Today

“Először azt hittem, hogy ez csak egy okosan kitalált pop csapat. De ahogy kiléptek a színpadra, rá kellett jönnöm, hogy ez valami más. Végtelenül őszinte, lélekből játszott zene.” – AllMusic

“Lukas Grahamék minden olyan elemet beletettek a zenéjükbe, amitől az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb produkcióját sikerült létrehozniuk.” – Melodic Mag

“Lukas Graham nem látszik és nem is viselkedik tipikus popsztárként. De mégis elképesztően erős egyéniség, ami a színpadon válik igazán nyilvánvalóvá.” – Chronicle

“Graham és bandája könnyen a következő Nagy Dobás lehet a zeneiparban.” – Digital Journal

A március 19-i budapesti Lukas Graham koncertre jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.