Főoldal Szabadidő Televízió Ma este indul a Játék határok nélkül

Ma este indul a Játék határok nélkül

Szombaton, azaz ma indul újra a 1990-es évek nagysikerű tévéműsora, a Játék határok nélkül című vetélkedő az M1 műsorán.

jatek_hatarok_nelkul_2014

A vetélkedő új szériáját nemzetközi stáb forgatta májusban Budapesten, és minden résztvevő ország ebből készítette el saját változatát. A műsorban ezúttal nem városok, hanem országok versengenek egymással:  Magyarország mellett Oroszország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és az amerikai kontinens csapata.

A műsort egy 4500 méteres stúdióban vették fel, minden adásban hat versenyszám kap helyet. Az új szériából 13 epizódot készített a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A magyar csapatnak 48 tagja van, egy műsorban tizenketten szerepelnek, köztük olyan ismert személyiségek, mint a Rippel-fivérek, Puskás Peti énekes, Kozmann György és Zala György kenusok, Pulai Imre olimpia bajnok kenus, Szőnyi Ferenc triatlonista és Kovács Nikolett motorversenyző. A csapat kapitánya Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó.

Varga Edit és Harsányi Levente vezeti a vetélkedőt, a kilencvenes évek szériájának műsorvezetője, Gundel Takács Gábor ezúttal narrátorként szerepel a műsorban.
Harsányi Levente elmondta: bízik abban, hogy a képernyőn is érezhető lesz az a vidám hangulat, amelyben a forgatás zajlott. A magyar csapat tagjaiban elég erős volt a drukk, ezt humorral próbálták oldani, hogy megfelelően teljesítsenek a megmérettetésekben.

A műsorvezető hangsúlyozta: a játékosok nem tudták előre, hogy milyen típusú feladatban fognak részt venni. A 48 magyar résztvevőből versenyszámonként választották ki a szereplőket, egy játékos azonban több megmérettetésben is részt vehetett.

A játékban tematizált feladatok szerepelnek, a vizes megmérettetések között például volt olyan versenyszám, amelyben egy ellenáramoltatott medencében kellett úszniuk a játékosoknak. A magyarok közül ezt Pulai Imre olimpiai bajnok teljesítette – árulta el a műsorvezető.

Minden idők egyik legsikeresebb európai vetélkedője volt a Játék határok nélkül, amelyet 1965-től 1999-ig az EBU, az Európai Műsorsugárzók Uniója szervezett. A műsor jogait később a francia Mistral Production vette meg, és a cég további tíz évadot készített a különleges vetélkedőből.

A májusban forgatott új széria elkészítésében a Mistral Production mellett a NuMuvee Hungary Kft. és az MTVA is közreműködött.