Főoldal Életmód Vásárlás Mérsékelt bevásárlási roham volt az első adventi hétvégén Bécsben

Mérsékelt bevásárlási roham volt az első adventi hétvégén Bécsben

MEGOSZTÁS

Mérsékelt volt a bevásárlási roham az első adventi hétvégén Bécsben, az előrejelzések szerint az idei karácsonyi szezonban kisebb forgalom várható, mint tavaly.

becs_advent_2014

A bécsi Gazdasági Kamara (WKÖ) szakértője szerint a nagy dömping egyelőre elmaradt, a vásárlók száma alig volt több mint egy átlagos hétvégén. Mindezt azzal magyarázta, hogy a fogyasztók ilyenkor még válogatnak és a legkedvezőbb árú termékeket keresik.

A WKÖ előzetes felmérése szerint pénteken 160 ezer, szombaton pedig 210 ezer fogyasztó vásárol Bécsben, a boltok pedig összesen 45 millió eurós bevételre számíthatnak az első adventi hétvégén. A WKÖ adatai alapján a vásárlók átlagosan 122 eurót költenek fejenként, negyedük karácsonyi ajándékokat akar beszerezni.

Becslések szerint az üzletek az idei karácsonyi szezonban összesen 345 millió eurós (csaknem 107 milliárd forint) bevételre számíthatnak, amely 1,5 százalékkal elmarad a tavaly ilyenkori forgalomtól. Az idei visszafogottabb költekezés oka a megváltozott vásárlási szokásokban rejlik, ugyanis egyre többen ajándékoznak kupont karácsonyra, amelyet majd csak januárban váltanak be a megajándékozottak.

A vorarlbergi kereskedők a tavalyi évhez képest sokkal kedvezőbben értékelték advent első hétvégéjének vásárlási mérlegét. A bevásárló utcát szinte ellepték a Svájcból érkezett turisták. Salzburgban az adventi időszakban a turizmus komoly fellendülésével számolnak, a tartományba látogatókat azonban nem a nagyobb bevásárlások vonzzák, hanem a karácsonyi vásárok kisebb portékáit veszik meg. Ugyanakkor a salzburgi McArthur Designer Outlet a vártnál azonban sokkal magasabb vevőszámról és a bevételek kétszámjegyű növekedéséről számolt be.

A RegioPlan Consulting osztrák piackutató intézet felmérése szerint Ausztriában karácsonykor a ruházatból 340 millió eurós (csaknem 105 milliárd forint), elektronikai eszközökből 260 millió eurós (mintegy 80 milliárd forint) és élelmiszerekből 235 millió eurós (megközelítőleg 70 milliárd forint) bevétel származik átlagosan.

Ausztriában a boltok hétfőtől péntekig reggel hattól este kilenc óráig, szombaton reggel hattól este hatig tarthatnak nyitva, vasárnap kötelező a zárva tartás. Ez alól az adventi hétvége sem kivétel, bár a tartományi vezetők, figyelembe véve a térség vásárlási szokásait, helyi ünnepeket, az ingázók és a turisták számát, engedélyezhetik a rendkívüli nyitva tartást.

Forrás: MTI

 

Szóljon hozzá!