Főoldal A világ Tudomány Minden eddiginél pontosabb arcfelismerő rendszert fejlesztenek

Minden eddiginél pontosabb arcfelismerő rendszert fejlesztenek

A Hongkongi Kínai Egyetem (CUHK) kutatói által kifejlesztett rendszer a legpontosabb a világon, több mint 99,1 százalékos pontossággal képes felismerni emberi arcokat és azok kifejezésének változását – derült ki a több mint tizenháromezer fényképet tartalmazó, kifejezetten az arcfelismerés pontosságát tesztelő adatbázis elemzésének kiértékelés után.

A DeepID nevet viselő technológia így az emberi szemnél is pontosabb – adta hírül a Hong Kong China hírügynökség.

arcfelismero_rendszer_cuhk

A különböző algoritmusokat használó rendszer kifejlesztésénél a hasonló arcvonásokkal rendelkező emberek közötti legapróbb különbségek felismerése és elkülönítése okozta a legnagyobb kihívást. Ugyannak az embernek több képen, más-más kifejezéssel való megjelenésének csoportosítása is nagy munka volt – idézi a hírügynökség Vang Hsziao-kangot, a CUHK kutatócsapatának tagját.

A technológiát az igazságszolgáltatásban, biztonsági kamerák, tömegek kiértékelésénél, a bűnüldöző szervek munkájának segítésében tervezik felhasználni. Más szolgáltatók és magánszemélyek számára is elérhetővé tennék, mobiltelefonos operációs rendszerekre szabott alkalmazások kifejlesztését tervezik.