Főoldal Autó, motor Újdonságok Nemzetközi év furgonja 2015 elismerést kapott az Iveco Daily

Nemzetközi év furgonja 2015 elismerést kapott az Iveco Daily

Az új Iveco Daily, az Iveco könnyű haszongépjárműveinek harmadik generációja nyerte el a „Nemzetközi év furgonja 2015” díjat. Az elismerést minden évben egy 23 tagú zsűri ítéli oda, amelynek tagjai a legnagyobb nemzetközi, haszongépjárművekkel foglalkozó kiadványok vezető újságírói. Az ítészek szerint az a furgon érdemli ki a díjat, amely „a legtöbbet tette a közúti áruszállítás hatékonyságának és fenntarthatóságának növelése érdekében mind a környezet, mind pedig az emberek biztonsága szempontjából”.

iveco_daily_2014

A tekintélyes díjat a 65. Hannoveri Nemzetközi Autószalonon, a kereskedelmi és ipari haszongépjárművek legnagyobb európai kiállításán adták át.

A díj 1991-es megalapítása óta legszorosabb versenyben az új Iveco Daily 17 ponttal ért el többet a döntőbe jutott Fiat, Ford, Mercedes-Benz és Renault//Opel modelleknél. A szavazás során a zsűri mind a 23 tagja úgy vélte, hogy az új Daily modell érdemli az első helyet.

Pierre Lahutte, az Iveco márkaelnöke a következőket mondta, amikor átvette a díjat Jarlath Sweeney-től, a Nemzetközi év furgonja díj zsűrijének elnökétől: „Büszkék vagyunk arra, hogy az új Daily elnyerte a tekintélyes Az év furgonja díjat. Az új Daily modellel nagy lépést tettünk előre a teljes fenntartási költség csökkentése valamint a kényelem, a vezethetőség, a termelékenység és a fenntarthatóság növelése terén. A díjat azoknak az ügyfeleinknek szeretnénk ajánlani, akik nap mint nap ezt a megbízható járművet használják munkájukhoz”.

Az új Daily jellemzői

Az új Iveco Daily olyan teljesen megújult jármű, amely raktérfogat-hatékonyság terén kategóriájának vezető modellje, térfogat és kapacitás tekintetében az élen jár, személyautókra jellemző kényelmet biztosít, ráadásul vezethetősége és üzemanyag-fogyasztása még a korábbi modelleknél is kedvezőbb. Ezek a harmadik generációs Iveco könnyű haszongépjárművek legfontosabb tulajdonságai, amelyek alkatrészeinek több mint 80 százalékát újratervezték.

A kettő az egyben jármű az eddigi legjobb Iveco Daily, amely tökéletes egyensúlyt biztosít a csúcstechnológiás innováció és a Daily hagyományos értékeinek folyamatos fejlesztése között. Az áruszállítással foglalkozók kedvelt partnereként az új jármű kényelmesen és praktikusan használható könnyű furgon, amely töretlenül biztosítja a legnagyobb megbízhatóságot, hatékonyságot és sokoldalúságot. Ezeknek köszönhetően a Daily mindig is a kategória etalonjának számított. Az új Daily megőrizte hagyományos létra alvázát, amely régóta fontos eleme egyediségének, és amely biztosítja szilárdságát, sokoldalúságát és tartósságát az idők során. Ez a megoldás teszi lehetővé, hogy a fülkés alvázak esetében a legnagyobb rugalmassággal lehessen kialakítani a felépítményeket.

Az Iveco Daily harmadik generációja gazdaságossági követelményekre is nagy figyelmet fordít, és számottevő üzemanyag-megtakarítást biztosít az előző modellhez képest, amivel jelentősen csökkenti a jármű üzemeltetési költségeit, továbbá a motorok, sebességváltók és tengelyáttételek széles választékával a kategória legjobb teljesítményét nyújtja.

Az új Iveco Daily fontos, az üzemanyag-fogyasztás csökkentését elősegítő technológiákat alkalmaz: az üzemanyag-megtakarítás a jármű típusától függően álagosan 5,5 százalék, és az EcoPack használatával akár 14 százalék is lehet városi feladatok során. Az aerodinamika is továbbfejlődött, különösen a furgon modellek esetén, amelyek légellenállási tényezője (Cx) 6 százalékkal csökkent (0,335-ről 0,316-ra).

Az új QUAD-LEAF első felfüggesztés a korábbi szimplakerekes változatokhoz képest nagyobb szállítási kapacitást, a korábbi duplakerekes változatokkal összehasonlítva pedig nagyobb hasmagasságot és maximális tengelyterhelést biztosít. A 8 sebességes HI-MATIC automata sebességváltó rendkívüli rugalmasságot, hatékonyságot és üzemanyag-hatékonyságot nyújt, ami kényelmes közlekedést tesz lehetővé. Ezeket a kiemelkedő technológiai megoldásokat kínálja az új Daily, amelynek változatai az IAA kiállításon is megtekinthetőek lesznek.

A jármű új, fejlett integrált telematikai szolgáltatásokat, továbbfejlesztett ügyfélszolgálati eszközöket és az elérhető legkorszerűbb közlekedésbiztonsági rendszereket kínálja, például az IVECONNECT rendszert, amely egyszerű és integrált módon teszi lehetővé az információs és szórakoztató rendszerek, a navigáció valamint a fejlett vezetéstámogató eszközök és a flottakezelési szolgáltatások kezelését.

A hatékonyság iránti elkötelezettségünket a korszerű, intuitív vezérlőeszközök is jól mutatják, amelyekkel a vállalakozások termelékeny munkakörnyezetet alakíthatnak ki. Az IVECONNECT héthüvelykes, műszerfalba épített érintőképernyővel rendelkezik, amely rádiót, CD-lejátszót, iPod, iPhone készülékkel és MP3-lejátszókkal kompatibilis USB-csatlakozót, kormánykerékről vezérelhető Bluetooth-kapcsolatot és AUX/video csatlakozót is kínál.

Az IVECONNECT DRIVE megoldásunk része egy teherautó-navigációs funkciókkal is ellátott navigációs rendszer, a fedélzeti vezetési oktatóként működő „vezetésistílus-értékelő” rendszer, és a sofőrfigyelem-támogatás, amely szükség esetén megóvja a sofőrt a kimerültségtől és az álmosságtól.

Ez azonban nem minden: a jármű is sokkal kényelmesebbé vált. Az új Daily sofőrje a kényelmesebb és csendesebb vezetőfülke előnyeit élvezheti, amely a prémiumkategóriás személygépkocsik vezetési pozícióját és vezetési élményét biztosítja a számtalan zárható és nyitott tárolórekesz mellett. A vezérlők ergonomikus kivitele a kategória csúcsát képviseli, jobb a hangszigetelés, hatékonyabb a légkondicionáló rendszer, a vezetési kényelem pedig bármekkora terhelés mellett kiváló.

Az Iveco fenntartható mobilitás iránti elkötelezettségét jól mutatja és az ügyfelek szolgálatában álló technológiai újítások kézzelfogható bizonyítéka, hogy az új Daily járművekből rendelkezésre állnak földgáz és elektromos hajtású különleges változatok is. A Hannoverben bemutatott új Daily CNG ugyanazt a teljesítményt nyújtja a megbízhatóság, a kényelem és terhelhetőség szempontjából, mint a dízelváltozat. A létrás alvázkeretnek köszönhetően az új Daily rendkívül népszerű a felépítménygyártók körében, mivel tartós, és jól bírja a nagy terhelést. Ráadásul a Natural Power modellen úgy helyezték el a tartályokat, hogy sem a raktér mérete, sem a felépítményezők számára kínált rugalmasság nem csökkent.

A hamarosan érkező elektromos változattal teljessé válik az új Iveco Daily alternatív meghajtású termékcsaládja. Ez is a többi típushoz hasonló fejlesztéseken esett át a felépítés, a tengelytáv, a felfüggesztési séma, valamint a belső és külső kialakítás terén. Az elektromos változat furgonok és városi buszok esetén lesz elérhető. A technológia terén élenjáró Iveco fejlesztette ki és építette meg az első teljesen elektromos hajtású Daily modellt, és 2009 óta az Iveco hálózata végzi azok hivatalos terjesztését, a garanciális javításokat és a segítségnyújtást.

Az új Daily termékcsalád egy új, 7,2 tonnás csúcskategóriás modellt is magában foglal majd, amely kategóriájának legnagyobb hasznos terhelésével üzemel (akár 4,9 tonna). Emellett két különböző 4×4 modell is megjelenik majd (egy duplakerekes változatban is elérhető, több mint 3,5 tonnás, bármilyen útviszonyokhoz használható jármű, amely furgon, fülkés alváz vagy duplafülkés alváz kivitelben is rendelhető lesz; illetve egy kifejezetten nehéz terepre szánt változat, amely az előző Daily 4×4 műszaki alapjaira épül).

A Daily „globális” jármű: napjainkig több mint 2,6 millió Daily járművet értékesítettek a világ 110 országában. Gyártása a suzzarai Iveco-üzemben történik (Mantova közelében), ahol a vállalat nemrég jelentős befektetésekkel újította fel az üzem gyártósorait.