Főoldal A világ Külföld Sasokat vet be drónok ellen a holland rendőrség

Sasokat vet be drónok ellen a holland rendőrség

Nem engedélyezett területek fölé berepülő drónok ellen sasokat készül bevetni a holland rendőrség – közölte Dennis Janus rendőrségi szóvivő hétfőn.

Tájékoztatása szerint a nagyragadozókat akkor vetik majd be, ha egy drón nem engedélyezett terület fölé, azaz egy repülőtérhez közel, vagy például egy magas rangú állami delegáció konvojához túl közel merészkedik.

A modern eszközök ellen a világon elsőként alkalmazott elhárítási módot az ország déli részén található Ossendrecht városának rendőr akadémiáján mutatták be, sikerrel.

sas-dron-techgirifotó: techgiri.com

Az állatvédők aggodalmára adott válaszában Dennis Janus elmondta, a 2015 óta tartó kiképzés alatt egyetlen madárnak sem esett bántódása, ugyanakkor minden repülő célpontot sikerült elfogni. Beszámolt arról is, hogy kutatásaikat folytatják modernebb eszközök kifejlesztése érdekében, de a sasoknál egyelőre nem bizonyult hatásosabbnak egyetlen kísérlet sem.

A rendőrség eddig „kölcsönzött sasokkal” dolgozott, de nemrégiben saját madárállományt is létrehozott. A most öt hónapos sasok és a velük együtt dolgozó rendőrök kiképzése folyik, éles bevetésükre jövő év nyarán kerülhet sor – mondta.

A lakosság körében egyre népszerűbb drónok világméretű elterjedése és a sikeres kísérletek miatt több ország, többek között Németország és Franciaország is érdeklődik a holland megoldás iránt – tette hozzá a szóvivő.

 

 

Forrás: MTI