Főoldal Autó, motor Autóteszt Citroën DS3 1.6 e-HDi Ultra Prestige – exhibicionista számadás

[TESZT] Citroën DS3 1.6 e-HDi Ultra Prestige – exhibicionista számadás

Eleve a Citroën DS szériája jóval túlmutat a tradicionálisba hajló márkán belüli C kategória alapjain, annak egyfajta pozitív értelemben vett sajátosságán. Épp ezért szeretjük kiemelten a DS modelleket, hiszen azt a pluszt, amit néha a túlzások hajszolásával úgy érezzük, kihagytak a tervezők az alapokban, megkaphatjuk kicsinosított és mindenféle, alapvetően vizuális extrákkal felvértezett koncepciókban.

citroen_ds3_16_hdi_ultra_prestige_002

Nincs ez másként a DS3 iránynál sem, gondoljunk csak arra, mennyire remekbeszabott például a Racing változat, melyről korábban már megosztottuk gondolatainkat hasábjainkon. Persze tudvalévő, hogy a 200 lóerős kategóriában domborító hot hatch legfőbb érdeme a teljesítmény és a menettulajdonságok, az alapvető külcsín mellé ott is társul nem kevés többlet. S akkor még nem beszéltünk az Ultra Prestige variánsról.

Összegezve tehát: az amúgy is formabontó, néhol foszlányszerű polgárpukkasztó külső-belső mellé jó nagy adag, konkrétan a szemnek kedvező és egyben csalogató felhangot társítottak még a franciák, mellyel még inkább kihangsúlyozható az autó különlegessége és egyedisége.

Az alapok ugyanazok, a tálalás más

A front legszembetűnőbb részegysége a függőlegesbe hajló, arányaiban nagy LED sor, mely légbeömlő jelleget ad, és hangsúlyosabbá teszi a gigászi hűtőmaszkot is. A maszk felső harmada egyben a Citroën emblémát is hordozó, krómcsíkokkal berakott önmagában is különc stíluselem, a klasszikusnak számító DS3 lámpabúrák formájához nem nyúltak a designerek.

Két színben pompázik az Ultra Prestige: jelen esetben fehér, DS-mintázatú tetővel, illetve fekete alappal érkezett a tesztautó. A 17 collos felnik szépek, hasonló árnyalatban pompáztak, mint az autó színei, ugyanakkor ne feledjük, hogy ez az összeállítás kizárólag az Ultra Prestige modellhez rendelhető. A tükrök szintén kettős arculatúak, háromnegyedben fehérek, negyedben feketék, krómillesztéssel; szemből és oldalról is kifejezően illenek az összképbe. Az ajtók alsó részén fényes lakkal színrefújt díszcsík párost találunk, a 2466 milliméteres tengelytáv ránézésre sem több, sem kevesebb, az autó „városi kompaktos” stílusát hűen tükrözi.

A B oszlop vaskos ívet kapott jelen esetben is, ez kívülről impresszív, az utastérből kifelé szemlélődve viszont elvesz a látótérből. Tetőspoiler is van természetesen, ez minimálisan megnyújtja a kaszni felső részét, s még több lendületet ad az alig négy méteres (3948 milliméter) hosszúságnak. Hátulról igen sportos hatás érkezik, áldiffúzor és dupla krómozott kipufogóvég is visszaköszön – jó megközelítés, hiszen a jól idomult szereplésnek mindenképp előnyösek az effajta kiegészítő kellékek. A far lámpatestjeinek rajzolata is extravagáns, szinte mindegyik domináló felépítésre utaló vonal meg is található. Az előbb már felemlegetett hátsó szárnyba széles, ám vékony féklámpa LED került, kisebbfajta fényorgiát láthatunk-érzékelhetünk, ha éjszaka a DS3 Ultra Prestige mögött haladunk. A csomagtérfedél közepén, a viszonylag kicsi üvegfelület alatt sejlik fel a DS3 felirat, s persze az elmaradhatatlan Citroën-márkajelzés is.

A külső felkelti a figyelmet. A beltér is rendhagyó

No és persze – nyilván a gyengébbik nem képviselői számára elsősorban – az enteriőr a leginkább hangsúlyos a DS3 Ultra Prestige esetében. Első blikkre máris érezhető, hogy a külső kiváló összhangra talált a belső kiképzésével, ugyanis mind formailag, mind esztétikailag szinte száz százalékban követi a kívánalmakat. A műszerfal meghatározó színe a fehér, de van bőségesen sötétszürke és fekete is, utóbbiak az alsó felületeken képviseltetik magukat.

A sportosan elegáns, varott mintás ülőlapokkal és háttámlákkal operáló első üléspár kényelmes, a színváltás itt is megtalálható, méghozzá úgy, hogy a háttámlák teljes fehérsége az ülőlapok felé haladva áthajlik feketébe. A hátsó ülések esetében hiányoltuk ezt a kifejező megoldást, egy színt kapunk a fekete személyében, viszont a mintázat hasonszőrű, mint az elsők esetében. Itt is megvan a megfelelő kényelem, kettő átlagos testalkatú felnőtt kompromisszummentesen elfér, a lábtér a tengelytávnak megfelelően szűkös, a fejtér viszonylag nagy (1458 milliméter magasság, elenyészően csapott hátsó ívvel).

A felhasznált anyagok minőségiek, minden bőr, vajpuha tapintású. Igaz, ezek a bőrök eléggé nyikorgósak, főként, ha összeérnek a felületek: a lehajtott első ülések közti könyöktámasz például okoz ilyen hanghatást; ez megfelelő bőrápolók alkalmazásával csökkenthető és optimalizálható is egyben. A kétszínű (fekete és krómhatás) kormánykerék fogása tökéletes, az alsó ív egyenes, itt alapvetően nem a sportosság, hanem a kényelem játszott szerepet a kialakításnál a könnyebb ki- és beszállás érdekében. A pedálsor sportos, fémes borítást kapott, míg a középkonzol felső részén megtalálható információs LCD kijelző a fehérbe burkolt cockpitbe került beágyazásra, majd a kezelőszervek egysége függőlegesen folytatódik, immáron lakkfekete dobozolásban. Némi fémes mattság azért itt is jelen van, a hatsebességes, bőr-krómhatású műanyag tokozású váltókar bölcsője szintén krómkeretet kapott. A műszerek elrendezése egyébként jó, elsőre formabontó lehet a középen elhelyezkedő sebességmérő és integrált vízhőfokmérőjének párhuzamban nyugvó mutatói.

Perfekt párosítást sejtet az 1.6 e-HDi hajtáslánc

Jól ismerhetik olvasóink a jelen modellben is felsorakoztatott 1.6-os e-HDi hajtásláncot már korábbi, házon belüli modellekből. A DS3 Ultra Prestige szerkesztőségünknél járt modellje is ezt a nagyszerű és dinamikus erőforrást kapta, 1560 köbcentiméter hengerűrtartalommal, 112 lóerővel 3600-as fordulaton, és 270 Newtonméter forgatónyomatékkal, mely 1750-nél érkezik. A fogyasztást nagyban pozitív irányba befolyásoló e-HDi rendszer meghatározó szerepű start-stop automatikája valóban rengeteget javít az amúgy sem magas fogyasztáson – főként városban. Az 1090 kilogramm üres tömegű kocsiszekrény mozgatásához városi körülmények közt 4.4 liter, míg országúti környezetben 3.2 liter gázolaj elégetéséhez volt szükség.

A gyorsulás a 270 Newtonméteres nyomatéknak megfelelően kellemes, 9.5 másodperc alatt érte el az autó a 100 kilométer/órás sebességet. A hatsebességes manuális váltó hangolása jól eltalált, a fokozatok megfelelő tartományban állnak a gépkocsivezető rendelkezésére, 130 kilométer/órás autópályatempónál 2150-es fordulattal, hatodik fokozatban is optimálisan teljesített minden téren: a zajszint itt is elfogadható maradt, csakúgy, mint a pillanatnyi fogyasztás is (5.1 liter/100 kilométer). A futómű halk, enyhén sportos érzetet ad, de nem pattogós; az úthibák kiegyengetése jó, bár a felni- és gumiméret óvatosságra int.

Nem csak nőknek!

Tévedés azt hinni, hogy a Citroën DS3 Ultra Prestige alapvetően női autó, s bár exhibicionizmusa, formabontó külleme sokakat erre enged következteni – mi megcáfoljuk: az autó inkább sportos karakterisztikával bír, masszív, összességében keményebbre hangolt megközelítéssel. A DS3 Ultra Prestige tökéletes választás lehet mindazok számára, akik a hagyományos DS3 széria által nyújtott lehetőségeknél többre vágynak, fontos nekik, hogy egy kompakt, jól manőverezhető és alacsony fenntartási költségű autót vezessenek – nem utolsósorban pedig szinte elsődleges szempontjuk, hogy az általuk hirdetett és felvállalt önmegvalósító kreativitás még több teret kaphasson.

Citroën DS3 1.6 e-HDi Ultra Prestige specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1560 ccm

Maximális teljesítmény: 112 LE @ 3600 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 270 Nm @ 3000-4300 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3948 mm

Szélesség: 1715 mm

Magasság: 1458 mm

Tengelytáv: 2466 mm

Első gumik mérete: 205/45 R17

Hátsó gumik mérete: 205/45 R17

Tömeg, üresen: 1090 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 1612 kg

Csomagtartó mérete: 285 liter, 980 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.7 másodperc (gyári), 9.5 másodperc (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.4 l/100 km

Országúti: 3.2 l/100 km

Vegyes: 3.7 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.6 l/100km

Országúti: 3.4 l/100km

Vegyes: 3.8 l/100km

CO2 kibocsátás: 99 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió