Főoldal Autó, motor Autóteszt Ford Fiesta ST – az igazi élményautózás garantált

[TESZT] Ford Fiesta ST – az igazi élményautózás garantált

Folyamatos modelloffenzivával érkeznek az újabbnál újabb elgondolású Ford modellek. Ez így is van rendjén, hiszen az állandó jellegű frissülés, új megközelítésbe helyezett koncepciók adják az alapját egy márka életképességének, kiváltképp, ha stagnálás jellemzi a nemzetközi autópiacot.

2013_ford_fiesta_st_001

Épp emiatt szükséges, hogy egy alapvetően bevált receptet feljavítsanak a gyártók, persze nem árt, ha mindezt az autó tekintetében optikailag, illetve teljesítményben tükröződő pozitívumok függvényében teszik. A Ford-nál tudják, mi a dörgés: korábban már bemutattuk a legerősebb Focus-t, s bár sajnálatunkat fejeztük ki, hogy egyelőre a mára már legendássá lett RS-nek egyelőre nincsen utódja – mégis egyértelmű, hogy nagyot alkotott a kék ovál. Már akkor vártuk a Fiesta legmasszívabb verzióját, az ST típusjelzéssel felvértezett, 182 lóerős, alig 1 tonnás száraz súllyal operáló minit, főként, hogy Ken Block magyarországi látogatása során ilyet használt. Kiváltképp pontosan azt a modellt mutatjuk be tesztünkben, amely a forgatásokon részt vett, így dupla kuriózumról is beszélhetünk.

Követve a 2013-as Ford design-t

Jót tett a front rész átalakítása a Ford kis kompaktjának, sokan Aston Martin stílusjegyeket vélnek felfedezni, ha az autó orrát szemlélik (s hamarosan érkezik az újragondolt Mondeo is). Egyértelműen ez dominál az összképet vizsgálva, hatalmas légbeömlő ez, méhsejt alakzatú rácsozattal, jobb alsó sarokban kivillanó ST emblémával. Sokat sejtet, az önjelölt streetracer-eknek kihívást sugall, persze sok esetben alulértékelik az 1087 kilogramm önsúlyhoz társított 182 lóerős teljesítményt. A lámpatestek rajzolata enyhén húzott, ez az alap Fiesta-k esetében is ugyanez, míg a kissé emelt hangsőúlyú motorházfedél javítja az amúgy sem lagymatag karakterisztikát.

Oldalról jellegzetesek a Fiesta arculatot hordozó elemek, a nem kevesebb, mint 15 milliméterrel ültetett sportfutómű 17 colos kerekekkel domborít. Első blikkre a kasznihoz viszonyítva kicsinek tűnnek a papucsok, s bár akadnak a sportkompakt kategóriában 18-as és 19-es felnivel felszerelt képviselők is, nem ront az összképen, az egyébként keményre hangolt menetkomfortot legalább nem hegyezi ki jobban szélsőséges irányba.

Az oldalszoknyák az ajtók alsó vonulatát emelik ki, míg a sötétített, fóliázott üvegfelületek nagyban növelik a sportosság érzetét. Szegmensében viszonylag nagy, 3975 milliméteres hosszt kapunk, az ültetésnek köszönhetően 1456 milliméter a magasság. A tengelytáv 2489 milliméter, ebből (is) adódóan meghatározóan fordulékony és manőverezhető a Fiesta ST.

Egyebek mellett hatalmas légterelőjével tűnik ki a sorból a legerősebb Fiesta

Kétségkívül a far rész – hasonlóan a fronthoz – emeli ki az autó tényleges jellemét, a hatalmas tetőszárny nem túl tolakodó, ugyanakkor mégis figyelemfelkeltő. A diffúzor szerű alsó lökhárító kiképzése növeli a látványfaktort, jobb oldalon dupla kipufogóvég adja a mögöttünk haladó tudtára az emelt erőviszonyok tényét. Sajnos sportosra hangolás a kipufogók révén nem tapasztalható, ismételten a Sound Symposer rendszerre lett helyezve a hangsúly, melynek lényege, hogy a motor fordulatszámától függően a hang az utastérbe lesz bevezetve.

Így a hatás olyan, mintha hatalmas hangorkán kísérné ténykedésünket egy erőteljesebb gyorsításnál, miközben kívülről szinte néma az autó. Megvan ennek a jó és a kevésbé jó oldala, tény, hogy az élményteli autózáshoz ilyen formában is sokat ad hozzá a kialakítás.

Jól tartó sportülések, tágas hátsó férőhely. A beszállás viszont nehézkes hátra

A beltér konkrét hangulatért a kétszínű Recaro sportülések felelősek, ezek megfelelően keményre hangolt, a vezetőt és mellette helyet foglaló utasát jól tartó ülőalkalmatosságok, ráadásul fűthetőek, s remekül testreszabhatóak. A kormánykerék a „hagyományos” Fiesta-kból átemelt részegység, az alsó küllőnél ST integrált felirat figyelmeztet a profilra, ízlésesen. A központi műszeregység szintén a Fiesta alapjait hordozza, itt nem tapasztaltunk különösebb jellegnövelő részleteket, hiányoltuk a vizuális sportosra hangolás mikéntjét. Középen a szabvány, jó hangminőségű Sony audiorendszer panelja kapott helyet, felette kicsiny képernyőn jelennek meg az autó valós idejű információi, továbbá a beépített navigációs rendszer is. Utóbbi pontos helymeghatározást biztosít, viszont a grafikai megvalósítás upgrade-re szorulna, ugyanis nehézkes a nézetek közötti finomhangolt váltás. Ez speciel jellemző az imént már említett audiorendszer hangszabályozójára is, túl nagy léptékekben hangosítható-halkítható a hallgatott anyag, vagy épp a rádió (ez szintén mindegyik hasonló rendszerrel szerelt Ford-ra jellemző). A hatsebességes váltó karja szintén átmigrált darab, sportosra csiszolt látvány itt sincs, viszont nagyon jól kézre esik, a fokozatok gyorsan és pontosan kapcsolhatók. Természetesen a pedálsor megfelelően krómozott,mellé lyukacsos lábfelületeket kapott, ezek éreztetik a benn ülőkkel: igen, ez itt egy sportra, dinamizmusra hangolt Fiesta. Egy Fiesta ST.

Hátul viszonylag tágas a férőhely, ez nagyban köszönhető a 2489 milliméteres tengelytávnak. Tehát gond nélkül elférhet a hátsó üléseken kettő átlagos méretű felnőtt, igaz, a fejtér kapcsán már előjönnek a kompromisszumok, s a ki- és beszállás sem épp egyszerű folyamat, hiába tárhatóak szélesre a hatalmas ajtók. Ráadásul kátyúsabb, rosszabb úton a 15 milliméteres ültetésből adódóan a sárvédő bele is érhet a hátsó kerékbe, ha magasabb a terhelés. Az ülések itt is kényelmesnek mondhatók, igaz, jóval „fapadosabb” az összkép, mint elöl, tartás sincsen, így ha lendületesebben próbáljuk a kanyarok bevételét, bizony jobbra-balra dülöngélés és csúszkálás lesz a válaszreakció. Bár tény, hogy így kaland a kaland. Pakolni is lehet a Fiesta ST-be, persze módjával: 276 liter áll rendelkezésre, ám ha az 1/3-2/3 arányban dönthető üléseket alakítgatjuk, 40 liter híján 1 köbméteres rakteret nyerhetünk.

Egyhatos, turbós, 182 lovas, hatfél százra

182 lóerő leadására képes a turbóval levegőztetett EcoBoost aggregát, melynek hengerűrtartalma 1596 köbcentiméter. A maximális teljesítmény pörgős fordulaton, 5700-nál érkezik, a forgatónyomaték 240 Newtonméterben csúcsosodik – ez jóval többnek tűnik, részben az alacsony önsúlynak köszönhetően. A nyomatékgörbe egyenletes, csakúgy, mint a turbónyomásé, a szunnyadó erőtartalékok már 1600 RPM-nél tiszteletüket teszik, és egészen 5000-ig vannak jelen. Tehát a gyorsulás igen korrekt, a rövid áttételezésű váltónak köszönhetően maradéktalanul kiautózhatóak a gyorsítófokozatok, röpke 6.9 másodperc alatt százon is vagyunk gyári értékek szerint (saját méréseink majd’ fél másodpercet rávertek erre, 6.5-öt mértünk). A 100 kilométer/óra harmadikban érkezik, lehet, hogy kettesben is meglenne, de nem szerettük volna leszabályozásig nyüstölni a hajtásláncot, így is impozáns az érték, s így is remekbeszabott volt a gyorsulás érzete. Az utazófokozatok is jól eltaláltak, ötödikben és hatodikban mintha elfújták volna a harapos viselkedést, az autó nyugodttá válik, és 3000-es percenkénti fordulattal duruzsol a motor 130 kilométer/órás autópályatempónál. Persze izmosság még itt is van bőven, főként, ha alacsonyabb tempóban autózunk kisebb fordulatszámtartományban: ilyen esetekben néhol szükségtelen is a visszaváltás, szolid sebességnövelés gond és erőlködés nélkül eszközölhető.

Csekély étvágya nincs arányban a teljesítményével

Barátságos értékek születtek a fogyasztás vizsgálatakor is. Ha figyelmen kívül hagyjuk a Fiesta ST karakterisztikáját, s cammogós, odafigyelős profillal autózunk, városban megtartható a 6.5-7.2 liter/100 kilométeres átlag, országúti tempónál az érték redukálható egészen 4.4 literes átlagig. Autópályán a városihoz hasonló, 6.8 liter/100 kilométer fogyasztási rátával kell számolnunk – persze ha dinamikusan hasítunk az autóval, az értékek meg is duplázódhatnak!

Intenzívebb 0-ról 60, illetve 70 kilométer/óra gyorsításokkal, hirtelen fékezésekkel, visszaváltásokkal és kigyorsításokkal a városi fogyasztás rögvest 12.2 liter/100 kilométerre nőtt, országúton 80 kilométer/óránál, dinamikus előzéssekkel, kigyorsításokkal nem sikerült 7.0 liter fölé tornásznunk az átlagot, ugyanez a jelleg autópályán, értelemszerűen magasabb sebességtartományban (110-130 kilométer/óra) 10 liter környéki átlagot eredményezett.

Izgalmas menettulajdonságok: nagyban közrejátszik a felfüggesztés is

Kifinomult, sportosra hangolt futómű dolgozik a Fiesta ST alatt, nyilvánvalóan az úthibákat nem kifejezetten szereti, viszont pálya körülmények közt kezesbárányként vezethető. Ez nem azt jelenti, hogy hétköznapi használattal visszaesik a vezetés élménye, mindösszesen körültekintőbbnek és óvatosabbnak kell lennük: a kemény felfüggesztések már a legkisebb úthibákra is masszívan reagálnak, nem beszélve a peres gumik sérülékenységéről.

A kormánymű pontos, igaz, elektronikus vezérlésének köszönhetően nem túl informatív, viszont a rásegítés mértéke sincs eltúlozva. A kanyarvételezés briliáns, minimális dőlésszöggel kifejezetten éles fordulók is bevehetők magasabb sebességgel. Ilyen esetekben sem volt érzékelhető például a tapadás csökkenése, alulkormányozottság nagyjából a kanyar ívének közepéig érezhető, gázvisszavétellel kompenzálható, s utána leheletfinoman visszahozható a korrekt irányba. Egy élmény, nagybetűkkel.

Garantált élményautózást kap, aki beszerzi

Bár nem kategóriája legerősebbje, mégis kiemelkedően egyéni hype-ot hordoz a Ford Fiesta ST 2013-as verziója. Mindehhez hozzájön a vezethetőség ls kezelhetőség mikéntje, ami nem titkoltan hordozza a felpaprikázott élményautózás klasszikus fogalmát, mindezeket úgy, hogy a fogyasztás/fenntartás költsége sem tér el sokban egy hétköznapi kompaktétól – mindenkit, aki ebből a kategóriából választ, arra sarkalhat, hogy ésszerűen végiggondolja a lehetőségeket vásárlás előtt. A tesztben bemutatott Ford Fiesta ST alapára 6 095 000 forint.

2013 Ford Fiesta ST specifikációk

Motor

Motortípus: 4 hengeres, soros elrendezésű EcoBoost turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1596 ccm

Maximális teljesítmény: 182 LE @ 5700 ford./perc

Maximális forgatónyomaték:240 Nm @ 1600-5000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hosszúság: 3975 mm

Szélesség: 1709 mm

Magasság: 1456 mm

Tengelytáv: 2489 mm

Gumik mérete elöl: 205/40 R17

Gumik mérete hátul: 205/40 R17

Tömeg, üresen: 1088 kilogramm

Terhelhetőség: 487 kilogramm

Csomagtartó mérete: 276 liter, bővíthető 960 literig

Üzemanyagtartály mérete: 42 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 220 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.9 s (gyári), 6.5 s (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.2 l/100 km

Országúti: 4.4 (3.7 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.9 l/100km

Országúti: 4.8 l/100km

Vegyes: 5.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 138 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió