Főoldal Autó, motor Autóteszt Škoda Octavia 1.2 TSI Elegance – dimenzióváltás, egy lépcsőfokkal feljebb

[TESZT] Škoda Octavia 1.2 TSI Elegance – dimenzióváltás, egy lépcsőfokkal feljebb

MEGOSZTÁS

Cégautó, kedvező ár-érték arányú családi alternatíva – kettő a számos felhasználási területről, melyeken a Škoda Octavia domborított 1996-os debütálása óta, méghozzá az európai C szegmensben.

skoda_octavia_12_tsi_elegance_001

Az alsó-középkategória jeles képviselője az autó, patinás múlttal büszkélkedhet a típusjelzés, 1959 és 1971 közt gördültek le Mladá Boleslav gyártósorairól az ős Octavia-k. Hosszabb szünet után úgy döntött a Škoda vezetése, hogy az akkor már Volkswagen tulajdonban lévő cseh gyár a halmozódó felhasználói igényeket figyelembe véve feltámasztja a presztízst, és újra előrukkol valami olyannal, amely lehetőleg a legszélesebb körben képes megszólítani a célközönséget.

Úgy tűnik, sikerült is, hiszen jelentős eladási mutatókkal bír a Škoda Octavia piacra dobása óta. Az első széria tehát 1996-ban fedte fel bájait, míg négy évre rá, 2000-ben kisebb facelift-et is kapott. Akkoriban az alapmodell 1.4 literes, 8 szelepes, 60 lóerős benzinmotorral érkezett, a csúcsot az 1.8 literes, 180 lovas RS jelentette. A második generáció 2004-ben épült be a köztudatba, itt már motorikusan, illetve a kaszni tekintetében is jelentős újragondolások születtek, 2010-ben itt is alkalmaztak egy kisebb ráncfelvarrást. 2012-ben aztán elérkezettnek látszott az idő ahhoz, hogy színre lépjen a sorban harmadik Octavia-nemzedék, év végén, Mladá Boleslav Škoda múzeumában leplezték le a jelenlegi modellt.

Új generáció, új elgondolások

Első ránézésre is látszik, hogy a Škoda jelenlegi design arculatát követi a formaterv teljes egészében: szögletesre gondolt karakterisztika jellemzi már a front részt is, leegyszerűsített vonalvezetéssel a fényszóróknál, enyhe V alakzatot formáló rajzolattal a hűtőmaszknál. A krómcsíkkal szegélyezett maszk beömlőrácsozata szimmetrikus, a bal és jobb oldalon kifelé ívelő, ugyanakkor a lökhárító alján kialakított műanyag rész inkább elhúzott formájú méhkaptár jelleget kapott. Itt foglalnak helyet a ködfényszórók is, szintén követve az alkalmazott stílusjegyeket.

Nagyautós jelleg tükröződik a 2013-as modellévű, moduláris keresztmotoros MQB (Volkswagen Golf VII, Audi A3, Seat Leon) padlólemezre épülő Octavia-t oldalról vizsgálva: a 4659 milliméteres hossz ugyan majd’ fél méterrel elmarad az eggyel magasabb kategóriáétól, a korábbi Octavia-nál egyébként 90 milliméterrel hosszabb – hatalmasnak tűnő, alapvetően a helykihasználtságra utaló elemekkel találkozunk. Elsőként a 2686 milliméteres tengelytáv révén szembetűnő a jelentős felület, az oldalajtók szélesek, az emelt far jellege miatt máris érezhető a csomagtér befogadóképességének nagysága. Az Elegance felszerltséghez járó 16-os kerekek nem javítják az esztétikai összhatást, ezzel együtt elfogadhatóak, főként, ha a gyakorlati kihasználhatóságra fókuszálunk – nem kell rettegnünk a járdaszegély mellé parkolástól, legalábbis nem annyira, mint 17 coltól felfelé…

Az oldalablakok megfelelően terjedelmesek, nagyjából egyharmados arányt hoznak, így a karosszéria felépítése akár tűnhetne magasnak is, de a számadatok szerint (1461 milliméter) teljesen optimális értéket kapunk.

Ugyanaz a design, mégis számmottevő a különbség

A far egyértelműen és összetéveszthetetlenül „skodás” jelleggel bír: akár a Rapid, akár a Superb esetében – itt is – a csomagtérajtó törésvonalai hívják fel magukra a figyelmet, még ha ez talán elenyészően látszott a tesztautó világos színének köszönhetően. A hátsó helyzetjelző lámpák a két külön oldalon kerültek kialakításra, a csomagtérfedéltől függetlenül. Kettő integrált fényvisszaverő prizmát is kapunk, szolidan beépítve a hátsó lökháítóelembe, illetőleg egy műanyag, már-már diffúzorra emlékeztető műanyag berakás is található itt; növelve a sportos hatást.

Nemes egyszerűségében és célratörő részleteiben rejlik a 2013-as Škoda Octavia vonzereje: az enteriőr szintén arra helyezi a hangsúlyt, hogy minden, ami hétköznapi vezetési és utazási élményünkhöz kell, helyén legyen – akkor, amikor szükségünk van azokra, gyakorlatban. A kicsit arányaiban nagy kormánykerék ergonómiailag rendben, van, fogása jó, a felszereltséghez járó vajbőr bevonat növeli a komfortérzetet, viszont hiányoltuk az Elegance csomagból kifelejtett kormányküllőkről történő vezérelhetőség (tempomat, hifi, stb.) lehetőségét. A központi műszeregység analóg képviselői a legtöbb kormánypozícióban jól láthatók, jelentős ellenfényben, tehát direkt napsütésben is szinte tükröződésmentesek a felületek. A fordulatszám- és sebességmérő közé ékelt infopanel minden fontos, alapvetően menet közbeni történésről felvilágosítást ad, viszont a középkonzol éritőképernyős infotainment kijelzője ugyanazt a vonulatot követi, amely a többi hasonszőrű VW-konszern által gyártott autókból visszaköszön. A hatgangos manuális kéziváltó elhelyezkedése szintén jól eltalált, kézre eső, a fokozatok könnyedén járnak.

Egy kategóriával feljebb: az enteriőr gigantikus és komfortos is

A tesztautó felszereltségéhez tartozó ülések kényelmesek, a kárpitozás szimpla, de célnak magasan megfelel. Az ülőlapok nem eltúlzottak, méret szempontjából ideális lehet a legtöbb testalkathoz, csakúgy, mint a hátlapok: több ponton érezhetően tartanak. A hátsó szekció szintén magasra járatott kényelem szempontjából, ugyanis a feljebb már taglalt tengelytávolságnak köszönhetően a lábtér óriási.

Tesztünk során a vezetőülésbe ültettünk egy igencsak tagbaszakadt érdeklődőt, 100 kilogramm feletti testsúllyal, közel 200 centiméter magassággal – a vezetőülést szinte ütközésig toltuk hátra, s a hátul helyet foglalók így is gond nélkül, kissé kinyújtott lábbal elfértek az Octavia utasfülkéjében. Tökéletes teszt volt mindez arra is, hogy az első traktus nyújtotta fejtér gyakorlati jelenlétét felmérjük, az átlagnál combosabb testmagassággal bíró tesztalanyunk kényelmesen elfért a vezetőülésen, igaz, az ülést szinte minimumig lejjebb kellett tornásznunk. A hátsó ülőalkalmatosságok is kényelmesek, kiképzésük egyszerűbb nyilvánvalóan, mint az első foteleké, mindennel együtt jó utazási faktorral bírnak, s az 1814 milliméteres szélességnek köszönhetően plusz hérom átlagosabb termetű felnőtt is felhőtlenül kirándulhat az autóval.

Családi autónak is ideális besorolású az új Škoda Octavia. Az imént már kifejetettük az enteriőr pozitív sajátosságait, most nézzük, mi történik akkor, hogy bőséges csomagegyüttest kell magunkkal vinnünk a nagy kiruccanásra! Mivel a kocsi csomagtere alaphangon 590 literes, nyilvánvaló, hogy kompromisszumoktól mentes ez a pont, főként, ha hozzávesszük, hogy előrehajtott hátsó ülésekkel (1/3-2/3 oszthatóság) akár 1580 literig növelhetjük a rakfelületet – impozáns számok ezek.

A pakolást jelentősen megkönnyíti a hátsó ajtó kiképzése, a kerékdobok közti, kerek 1 méter távolság, s az 1050 milliméteres hossz. Nem beszélve arról, hogy a kalaptartó variálható, és nem utolsósorban jól kihasználható hálót is rejt, ide szintén rakhatunk kisebb-nagyobb kiegészítő pakkokat.

Nem érezhető a downsizing. Pedig mindössze 1.2 literes az erőforrás

3 fajta benzinmotorral (plusz 1 az RS-hez, de ebből jelenleg még a korábbi változat férhető hozzá, idén debütál az új) és 2 fajta gázolajossal rendelhető a 2013-as Škoda Octavia. Tesztünkben a majdnem belépő szintű motorral hajtott verziót mutatjuk be, tehát a mindössze 1230 kilogramm száraz tömegű autót egy 1197 köbcentiméteres, 105 lóerős (4500-5500 RPM) négyhengeres turbótöltött benzinmotor hajtotta, 175 Newtonméteres nyomatékcsúccsal (1400-4000 RPM tartomány). A belépő szint egyébként szintén 1197 köbcentiméter, 86 LE @ 4300-5300 RPM, 160 Nm @1400-3500 RPM). A kis hengerűrtartalmű, Green tec rendszerű start-stop automatikával felvértezett, a downsizing jegyében született TSI erőforrás remekül mozgatta a kasznit, a gázreakciók meglepően erőteljesnek és dinamikusnak hatottak, elenyésző turbólyuk érzettel. A hajtásláncba iktatott 6 sebességes manuális kéziváltó áttételezései szinte beleolvadnak az Octavia 1.2-es TSI motor által létrehozott profiljába, a gyorsítófokozatok sallangmentesek, gyönyörűen adják az elvárások szerinti teljesítményt, míg az ötödik-hatodik is szépen brillírozik, az utazósebességet bőven 2000-es fordulatszámtartomány alatt lehet tartani. Nagyon óvatos vezetési stílussal így az országúti fogyasztás leredukálható 3.7 liter/100 kiométerre, alapesetben 4.3 litert mértünk – utóbbi 1 tizeddel kevesebb, mint a gyárilag megjelölt érték. Városi közlekedésnél, sok elővárosi kilométerrel 6.2 literre ugrott a fedélzeti computer kijelzője, ez 3 tizedet tett rá a gyári adatra (5.9 liter/100 kilométer).

Elöl MacPherson, hátul keresztlengőkaros felfüggesztést kapott az Octavia, a futőmű közepesen kemény, a kisebb hibákat szinte észrevétlenül javítja. Kanyarokban az autó kezelhetően viselkedett, a direkt kormányzásnak köszönhetően stabil és masszív maradt az irányíthatóság, minimális bedőlések voltak tapasztalhatóak 60 kilométer/óráig, utána nőtt az alulkormányozottság (közepes erősségű kanyar, közepes ívvel).

Sikervárományos? Garantáltan!

Minden tekintetben túlmutat elődein a 2013-as Škoda Octavia: alsó középkategóriás árért nagyautós érzetet biztosító, és azt kifejezetten kihasználó remekművet kapunk. Ráadásul a méretek tekintetében rendkívül kedvező fogyasztással, szegmensén mosolyogva átívelő beltérrel, praktikummal és kihasználhatósággal domborító terméket sikerült piacra dobnia a Škoda-nak, melynek borítékolható a nemzetközi sikere. Pontosan úgy, mint dimenzióváltás előtt, egy lépcsőfokkal lejjebb: cégek, családok elsőszámú választása lehet, tekintve, hogy motorizáltság és felszereltség tekintetében is igen bő a választék.

Csakúgy, mint az árképzés esetében is: a belépő szintű, Active csomagos, benzines 1.2 literes 86 lóerős TSi erőforrással szerelt modell 4 598 000 forintos bruttó listaáron vihető haza, míg a csúcsot (az RS-t figyelmen kívül hagyva) a 2 literes, 150 lóerős CRTDI gázolajos motorral felvértezett, 6 fokozatú DSG duplakuplungos váltóval ellátott Elegance változat jelenti, 7 311 770 forintos bruttó listaárral. A tesztben szereplő, 1.2 literes, TSI benzines, 105 lóerős Green tec rendszerű hajtásláncot kapott, 6 sebességes manuális váltós Elegance felszereltségű példányért 5 430 750 bruttó ellenértéket kell leszurkolnunk a pénztárnál.

2013 Škoda Octavia 1.2 TSI Elegance specifikációk

Motor

Motortípus: közvetlen befecskendezéses turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1197 ccm

Maximális teljesítmény: 105 LE @ 4500-5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték:175 Nm @ 1400-4000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális váltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4659 mm

Szélesség: 1814 mm

Magasság: 1461 mm

Tengelytáv: 2686 mm

Gumik mérete elöl: 205/55 R16

Gumik mérete hátul: 205/55 R16

Tömeg, üresen: 1230 kilogramm

Terhelhetőség: 625 kilogramm

Csomagtartó mérete: 590 liter, bővíthető 1580 literig

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 196 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.3 s (gyári), 10.0 s (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.2 l/100 km

Országúti: 4.3 (3.7 l/100 km

Vegyes: 5.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.9 l/100km

Országúti: 4.4 l/100km

Vegyes: 4.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 114 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Livekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió

Szóljon hozzá!