Főoldal A világ Több tízezer látogatót várnak idén a Design Hét Budapest programsorozaton

Több tízezer látogatót várnak idén a Design Hét Budapest programsorozaton

Idén újra megrendezik a Design Hét Budapest programsorozatot, október 3. és 12. között számos ingyenes program várja a közönséget, így a Találj befektetőt! fórumon a tőkebevonásról adnak gyakorlati tanácsokat induló, startup vállalkozásoknak.

design_het_2014

Botos Viktor, a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a Design Hét Budapest fesztivál idén ősszel is tíz napra a fővárosba hozza a hazai és a nemzetközi design élet legjavát, kétszáz helyszínen 350 programmal várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat az Átvitt Értelem szlogen jegyében elsősorban a formatervezés és a technológia kapcsolódási pontjait, lehetőségeit, legújabb eredményeit, aktuális kérdéseit mutatja majd be, esettanulmányokkal, előadásokkal, gondolatébresztő beszélgetésekkel, és konferenciákkal.

Ismertetése szerint újra megrendezik a tavalyi nagy sikerű befektetői workshopot, amely a tervezőket, alkotókat és a befektetői oldalt hozza egymáshoz közelebb. Több mint 100 résztvevőt várnak az előzetes regisztrációk alapján, a cél, hogy az alkotók termékei gyorsabban, sikeresebben eljuthassanak a hazai és nemzetközi piacra. A Találj befektetőt! fórumon október 7-én számos kockázati tőkealap képviselője is jelen lesz, akik gyakorlati tanácsokat adnak a tőkebevonásról.

Kiemelte: a HIPAVILON sok millió adatot tartalmazó iparjogvédelmi adatbázisok felhasználásával támogatja technológiai alapú partnerségek létrehozását. Ennek az úgynevezett technológiai partnerkereső szolgáltatásnak az a lényege, hogy ha egy magyar feltaláló műszaki megoldásának termékké alakításához új technológia bevonása szükséges, akkor az adatbázis felhasználásával megtalálja a megfelelő partnert. Ugyanígy hasonló területen fejlesztő céget is lehet találni egy adott találmány értékesítéséhez, a magyar és nemzetközi adatbázisban egyaránt – mondta. Hozzátette, hogy befektetőknek is rendelkezésre állnak a tudásintenzív vállalkozás vagy feltaláló felkutatásával.

A design szakma legrangosabb díjait, így a Magyar Formatervezési Díjat, és a Design Management Díjat 2014-ben is a fesztivál keretén belül adják majd át október 6.-án. A fesztivál szervezője a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség, védnöke és főszponzora a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, kiemelt szakmai partnere a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál.

Forrás: MTI