A denevérek különleges és titkokkal teli világába nyerhetnek betekintést a látogatók augusztus 25-én az Abaligeti-barlang előtti téren a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében.
A nemzeti park közleménye szerint a denevérek násza nyár végén, ősz elején zajlik. A nászidőszakban gyakori jelenség, hogy a denevérek úgynevezett nászbarlangokat keresnek fel, amelyek később telelőhelyül is szolgálhatnak. A Dunántúl egyik legjelentősebb nászbarlangja az Abaligeti-barlang, ahol több ezer denevér fordul meg augusztus végén, szeptember elején.
A Denevérest elnevezésű program keretében a Mecsek egyik legismertebb és legnépszerűbb természeti látnivalója, az Abaligeti-barlang előtti téren szakavatott denevérkutató ismerteti meg a látogatókkal a denevérkutatás módszereit és jelentőségét, a fajok egyedi jellemzőit pedig a barlangnál hálóval befogott denevéreken lehet közelről megnézni.
A tóparton a víztükör felett alacsonyan szálló, rovarokra vadászó denevéreket is megfigyelhetik a látogatók, tájékozódásukat segítő hangjukat detektor teszi az emberi fül számára hallhatóvá – olvasható a program ismertetőjében.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












