A Hubble űrtávcső több mint három évtizede kering a Föld körül, és alapjaiban alakította át az univerzumról alkotott tudásunkat. Bár még mindig működőképes, alacsony Föld körüli pályája folyamatosan veszít magasságából a légkör felső rétegeinek fékező hatása miatt, ami a 2030-as évekre elkerülhetetlenné teszi a légkörbe lépését. A szervizmissziók kora lejárt, ezért a pályaemelés lehetősége megszűnt, a teleszkóp élettartamát ma már csak a fizika törvényei szabják meg.
Mikor érheti el a Föld légkörét?
A jelenlegi pályamodellek szerint a Hubble nagyjából 2033 körül léphet be a Föld légkörébe, bár kedvező körülmények – például alacsonyabb naptevékenység – esetén ez a folyamat akár a 2040-es évek elejéig is elhúzódhat. A Nap aktivitása kulcsszerepet játszik a pályacsökkenés ütemében, mert a fokozott napszél és sugárzás kitágítja a légkör felső rétegeit, ezzel növelve a Hubble-re ható fékezőerőt. Ezek a bizonytalanságok azt jelentik, hogy ma még csak valószínűségi sávot lehet megadni, nem egyetlen konkrét dátumot.
Valódi-e a veszély az emberekre?
Mivel a Hubble-t nem irányított, óceán fölötti visszatérésre tervezték, mérnöki elemzések szerint a szerkezet egy része várhatóan túléli a légkörön való áthaladást, és törmelékként zuhanhat a Földre. A részletes kockázati számítások alapján a globális emberi sérülés valószínűsége körülbelül 1:250 nagyságrendű lehet egy irányítatlan visszatérés esetén, ami jóval meghaladja a NASA 1:10 000-ben maximált biztonsági küszöbét. Bár az abszolút esély egy adott emberre nézve továbbra is rendkívül alacsony, a hivatalos szabványok szigorúsága miatt a kérdés nem tekinthető pusztán elméletinek.
Lehet-e még mentőakció vagy pályamódosítás?
A kockázatelemzések egyik fő következtetése, hogy a Hubble jelenlegi formájában nem felel meg a modern űrhulladék- és visszatérési előírásoknak, ezért a szakértők évek óta vizsgálják a lehetséges beavatkozási forgatókönyveket. A tanulmányok szerint technikailag elképzelhető lenne egy olyan küldetés, amely vagy biztonságos, irányított óceán fölötti belépésre kényszeríti a teleszkópot, vagy egy magasabb, úgynevezett temetőpályára emeli, ám mindkét opció komoly költségvetési és műszaki döntéseket igényelne. Egyelőre nincs jóváhagyott program a Hubble „lezárására”, így a teleszkóp sorsa jelenleg a tudományos hasznosság, a költségvetés és a kockázatkezelés háromszögében dől majd el.science.
A Hubble tudományos öröksége
A Hubble mérései kulcsfontosságúak voltak a világegyetem tágulási ütemének finomításában, a kozmikus kor pontosításában és a sötét energia létezésének megerősítésében, amely ma a kozmológia egyik alapfogalma. A teleszkóp hosszú évtizedeken át készített mélyég-felmérései – köztük a Hubble Deep Field és a Hubble Ultra Deep Field – több ezer, több mint 10 milliárd évvel ezelőtt létezett galaxist tártak fel, új dimenziót adva az univerzum fejlődéséről alkotott képnek.
Ikonikus képek, amelyek átformálták a világegyetemről alkotott képünket
A Teremtés oszlopai néven ismert felvétel a Sas-ködben lévő hatalmas gáz- és poroszlopokat mutatja, és elemi erővel szemlélteti a csillagkeletkezés színpadát, amely korábban csupán elméleti ábrákon létezett a nagyközönség számára. A Hubble Ultra Deep Field apró égterületről készült, hosszú expozíciós idejű képe több ezer galaxist sűrít egyetlen látómezőbe, és érzékelteti, milyen felfoghatatlanul népes és ősi a látható világegyetem.
Csillagbölcsők és szupernóva-maradványok részletgazdag portréi
A Carina-ködről készült Hubble-felvételek egy rendkívül aktív csillagbölcsőt mutatnak, ahol óriáscsillagok fénye és csillagszele formálja a környező gáz- és porfelhőket, egyszerre szolgálva lenyűgöző látvánnyal és pontos fizikai adatokkal a csillagfejlődésről. A teleszkóp részletesen tanulmányozta a Szupernóva 1987A maradványait is, amelyeknél a gyorsan táguló lökéshullám és a környező gyűrűs szerkezet viselkedése új fejezetet nyitott a szupernóvák működésének megértésében.science.nasa+1
A Hubble utóélete: adatarchívum és inspiráció
Még akkor is, amikor a Hubble végül belép a Föld légkörébe, és megsemmisül, adatainak túlnyomó része digitális archívumokban marad elérhető, amelyekből a kutatók évtizedek múlva is új eredményeket szűrhetnek le. Képei és felfedezései mára a modern csillagászat vizuális nyelvének alapkövei lettek, és generációk számára jelentik az első kaput a világegyetem valódi léptékeinek és szépségének megértéséhez.
