Site icon Napimagazin

A LOT légitársaság jövőre közvetlen járatokat indít New Yorkba és Chicagoba

A LOT jövő tavasszal indít Budapestről közvetlen járatokat New York és Chicago repülőterére, addig pedig varsói átszállással lehet eljutni a légitársaság legmodernebb Boeing 787-es Dreamlinereivel számos más észak-amerikai, vagy éppen távol-keleti városba, mint Tokió, Szöul, vagy Los Angeles.

Adrian Kubicki, a LOT szóvivője a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a LOT budapesti bázisának kialakítása is jól halad, a napokban döntöttek 65 magyar légiutaskísérő felvételéről, hiszen így a magyar utasok a saját anyanyelvükön tudnak majd kommunikálni a személyzettel. A LOT jövő májustól heti négy járattal közlekedik Budapest és New York, heti kettővel pedig Budapest és Chicago között.

A nap mentése a LOT légitársaságé

Vajon mit érezhet az az utas, aki egy kvízjátékon nyert egy tengerentúli utazást egy olyan légitársasággal, ami időközben sajnálatosan megszűnt? Az érthető bosszankodást ma öröm váltotta fel: a LOT lengyel légitársaság nemcsak megmentette az útját, hanem business osztályon viszi el New Yorkba a kísérőjével együtt.

Pálfi László, az ELTE történelem mesterszakos hallgatója rövid ideig úgy érezhette magát, mint a mesebeli király, akinek a bíró leánya hozott is ajándékot, meg nem is. László idén tavasszal nyert egy kétszemélyes repülőjegyet egy német légitársasággal tengerentúli utazásra, amit sajnos már nem használhat fel: időközben megszűnt az Air Berlin, amivel repült volna. A LOT lengyel légitársaságnak köszönhetően most viszont mégis utazhat, ráadásul valódi fejedelmi kiszolgálásban lesz része. A LOT ugyanis business osztályú jegyre cserélte a majdnem füstbe ment nyereményét.

Adrian Kubicki péntek délelőtt Budapesten találkozott a nyertessel, akinek személyesen adta át a légitársaság new yorki útra szóló voucherét a Budapest Airport kereskedelmi igazgatójával, Kam Janduval közösen.

Kam Jandu hozzátette, hogy a repülőtér az utazás idejére ingyen parkolást és elsőbbségi biztonsági ellenőrzést (fast track) ad a szerencsés utasnak. A kereskedelmi igazgató kiemelte, hogy a Budapest Airport számos alkalommal hirdetett meg nyereményjátékot a közösségi média felületein, és nagyon örömteli, hogy a LOT felajánlotta a segítségét és pótolta az elveszett nyereményt, megerősítve azt, hogy továbbra is érdemes a Budapest Airportot követni és részt venni a nyereményjátékokon.

Még több fotó: Napimagazin Instagram/Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Exit mobile version