A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán, az egyik legkülönlegesebb égitest a Naprendszerben. Bár méretében is figyelemreméltó – nagyobb, mint a Merkúr bolygó –, igazán különleges atmoszférája és felszíni folyamatai miatt került a tudósok érdeklődésének középpontjába. A Titánt sűrű, narancssárga ködbe burkoló légkör borítja, amely főként nitrogénből áll, és amely sokáig elrejtette előlünk a felszín titkait.
A kutatások áttörést jelentő pontját a Cassini–Huygens űrszonda hozta el, mely a 2000-es években részletesen feltérképezte a holdat, és megerősítette: a Titán felszínén folyékony metánból és etánból álló tavak, tengerek és folyók találhatók, melyek bolygónkon vízből lennének1456. Ez a folyadékkészlet azonban nem víz, hanem alacsony hőmérsékleten is folyékony állapotban maradó szénhidrogénekből, főként metánból és etánból áll. A Titan tehát a Föld mellett az egyetlen ismert égitest, amelynek felszínén stabil, nagy mennyiségű folyékony halmazállapotú anyag található.
A tavak, tengerek és folyók kialakulása mögött egy sajátos kémiai körforgás húzódik meg, amely a Föld vízciklusára emlékeztet: a metán tavakban gyűlik össze, párolog, majd mint felhő ismét visszahullik esőként a felszínre45. A Titán időjárása tehát legalább annyira változatos, mint a bolygónkon tapasztalt; gyakoriak a szénhidrogén-„viharok”, a hegyeken metáneső hullik, amely aztán folyókon keresztül torkollik a tavakba – ezek a csatornák, deltatorkolatok formájában, a földi alakzatokra kísértetiesen hasonlítanak. A krátereket, völgyeket és felszíni alakzatokat a folyékony metán alakítja, akárcsak a víz a Földön.
A Cassini és Huygens mérései szerint a Titán legmélyebb tava, a Ligeia Mare elérheti a 170 méteres mélységet, a holdon található metán- és etánfolyadék teljes mennyiségét pedig mintegy 9,000 km³-re becsülik16. A folyadékok szintje évszakosan változik, a Szaturnusz 29 földi évet kitevő évhosszával összhangban, így hol újabb tavak jelennek meg, hol pedig kiszáradnak, ami jelentős hasonlóságot mutat a Föld vízkörforgásával. A sarkvidéki tavakban időnként bonyolult keveredési, buborékképződési jelenségek lépnek fel, amikor például a metán- és etántartalmú folyadék összekeveredik, vagy amikor a lehulló nitrogén kiemelkedik a folyadékból.
A Titánon a folyékony tavak, tengerek mellett a felszínt jégből felépülő hegyek és homokdűnék is tarkítják, melyek a helyi extrém hidegben (néhány száz Kelvin fok alatt) keményen megmaradnak, és dinamikus légköri viszonyokat teremtenek. Ezzel a különleges szénhidrogén-ciklussal és időjárással a Titán egyedülálló laboratóriumot kínál az élet keletkezését és a bonyolult kémiai rendszerek vizsgálatát célzó kutatások számára.
Összefoglalva, a Titán a Naprendszer egyik legérdekesebb, egyben legkülönösebb világa, ahol a folyékony metán és etán vizekké, esővé, tavakká és folyókká áll össze – hasonlóképp, ahogyan a víz teszi a Földön. Ez a párhuzam pedig izgalmas lehetőségeket rejt mind a naprendszer-kutatás, mind pedig az asztrobiológia terén.
