Site icon Napimagazin

Az Opel Corsa sikertörténetének öt mérföldköve

Minden az Opel Kadettel kezdődött. Egy kisautó, amelyet széles társadalmi rétegek mobilizálására szántak, amikor még luxus volt autózni. A Kadett már 1936-ban komoly autónak számított, de elfogadható árért adta az Opel. A hatvanas és hetvenes évek gazdasági csodájának idején a Kadett A-val és B-vel indult be igazából a márka, mialatt egyre nőtt az emberek vásárlóereje és igényszintje. Ennek megfelelően nőtt a Kadett mérete és teljesítménye is: egyre közeledett a középkategória felé, mígnem piaci rés keletkezett a klasszikus belépőmodell alatt. Legfőbb ideje volt hát kirukkolni egy új, igazi kiskocsival – ez lett a Corsa.

Első mérföldkő: 1982 – 1993

Az Opel Corsa A mokány 3,62 méteres hosszúsággal, rekordgyanús 0,36-os légellenállási alaktényezővel és a raliautók stílusában vagányul kidomborodó kerékívekkel debütált. Vezető formatervezője, Erhard Schnell sportos kiskocsit rajzolt, amelynek szögletes vonalai általános tetszést arattak. Csúcspontnak a Corsa GSi számított, dögös 100 lóerővel, és megjelent a géptető alatt az első dízelmotor is. Eleinte csak kétajtós, lejtős- vagy lépcsős tetővonalú karosszéria készült, de 1985-ben csatlakozott hozzájuk a népszerű ötajtós is. A Corsa A ünnepelt bestsellerré lett, 3,1 millió darab készült belőle.

Második mérföldkő: 1993 – 2000

A Corsa Nr. 1 közönségsikere ellenére úgy döntöttek Rüsselsheimben, hogy utódját a nők kedvenceként pozícionálják. A design-guru Hideo Kodama látott munkához, és kerekded, sokkal lágyabb Corsát alkotott, amelynek bájosan kerekre nyitott szemei nagy sikert arattak a nőknél. A Corsa B hossza csupán tíz centiméterrel nőtt, belső tere azonban jóval tágasabb lett, ugyanakkor a kategóriában új biztonsági standardot hozott be a blokkolásgátló, az oldalütközés-védelem és az első légzsák. Egyes piacokon kombit, kis platós kivitelt és lépcsőshátú modellt is kínált az Opel a lejtőshátú mellett. A benzinmotorok már befecskendezősek és katalizátorosak voltak, a GSi-ben 16 szelep járta táncát, a dízel pedig turbófeltöltőt kapott. Világsiker lett a második Corsa, túl is lépte a négymilliós határt.

Harmadik mérföldkő: 2000 – 2006

A „sose változtass nyerő csapaton” jelszóhoz hűen ismét Hideo Kodama határozhatta meg a Corsa C formáját. A vonalvezetés tudatosan igazodott az elődéhez, de az új autó ismét tíz centiméterrel hosszabb lett, szélesebb nyomtávon állt, és megnőtt a tengelytáv is. Így jóval megnőtt a belső tér. A karosszériát először horganyozták teljes egészében. Nagy teljesítményről, csekély fogyasztásról és tiszta kipufogásról modern, négyszelepes ECOTEC benzinmotorok mellett egy turbódízel gondoskodott – valamennyi már akkor teljesítette a szigorú Euro 4-es normát. A Corsa C-ből összesen 2,5 milliót adtak el.

Negyedik mérföldkő: 2006 – 2014

Mostantól külön utat jár a három- és az ötajtós: az egyik kupészerű lett, és a sportos hajlamú vevőknek felelt meg, akárcsak anno a Corsa A, a másik viszont tágas, teljes értékű családi járműként szolgált. A Corsa D már súrolta a négyméteres határt, hossza pontosan 3,999 méter volt. A hatékony ecoFLEX technikával bevonult a Start/Stop rendszer; az 1.3 CDTI ecoFLEX kombinált fogyasztása mindössze 3,3 liter gázolajat tett ki, ami megfelel 88 g/km CO2-kibocsátásnak. A negyedik generációs Corsa már a célegyenesben fut, eddig 2,8 millió került az utakra, ami összesítve 12,3 millió Corsát jelent, amelyből 11,7 millió került Európába.

Ötödik mérföldkő: 2014-től

Év végétől már az új Corsa E vevői örülhetnek. Az ötödik nemzedék is három, illetve öt ajtóval készül a spanyolországi Zaragozában, illetve Eisenachban – az utóbbi helyen együtt az Opel ADAM típussal, amely a Corsa kistestvére, akárcsak egykor a Kadetté lett a Corsa. Így van ez az autóknál is: felnőnek a gyerekek…

Exit mobile version