Site icon Napimagazin

Barát Tamás jegyzete a Clinton-Trump vita kapcsán

Barát Tamás kommunikációs szakember, egyebek mellett a CCO Magazin főszerkesztője folyamatosan segíti munkánkat New York-ból azzal, hogy tudósításokat, publikációkat küld a Wiedermann Media számára. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államok aktualitásait érintő híradások ezek, de sok esetben magyar vonatkozásuk is van az írásoknak.

Most a közelmúltban lezajlott első Hillary Clinton-Donald Trump nyilvános televíziós vitájának kapcsán érkezett Tamástól egy rendkívül lényegre törő és informatív összefoglaló. A jegyzet alapvetően a nemrég indult Heti TV felkérésére készült, de úgy gondoltuk, minden további nélkül helyt adhatunk hasábjainkon az esszének.

A néhány nappal ezelőtti elnökjelölti vitát az AP Hírügynökség becslése szerint nagyjából százmillió amerikai nézte végig. Tamás akivel csak beszélt a vitát megelőzően, mindenki azt mondta, hogy este nem ér rá, mert a vitát szeretné nézni a televízióban. Ő maga egy rendkívül forgalmas úton, New Yorkban a Broadway bronxi szakaszán lakik, s valóban azt tapasztalta, hogy az utcán jelentősen lecsökkent a forgalom.

„Ami a Hillary Clinton és Donald Trump közötti vitát illeti, a rutinos műsorvezető gyakran került bajba, amikor Donald Trump nem hagyta szóhoz jutni, lehengerlően nem hagyta még kérdezni sem. Nem beszélve arról, hogy állandóan közbevágott, amikor Hillary Clinton beszélt. A műsorvezető bár többször is figyelmeztette erre, ennek ellenére Trump ezt figyelmen kívül hagyva állandóan közbeszólt” – fogalmazott Barát Tamás, majd hozzátette: „Nagyon feltűnő volt, hogy Trump – bocsánatot kérek az olvasóktól a következő kifejezésért, de sajnos nem tudom más szóval jellemezni, hogy – végig az egész vita alatt „bunkó” módon húzta az orrát, ahelyett, hogy elővett volna egy zsebkendőt és használta volna.  Magát a vitát, illetve Donald Trump „bunkóságát” úgy tudom jellemezni, hogy a vitában egy ormótlan buldog állandóan leugatta ellenfelét a nem nagyhangú uszkárt.  Az uszkárról tudni kell, hogy mint kutyafajta megosztja az embereket. Nem mindenki szereti, pedig intelligens, nyugodt kutyafajta, érzékeny az emberi hangra, és nem bírja a durva fegyelmet. Ezzel szemben a buldog egy nagyhangú, nehezen idomítható, határozott kutyafajta, amelyik nem adja fel egykönnyen.
A műsorvezetőt egy vizslához hasonlítanám, aki megpróbálta kivizslatni, kikérdezni a vitában szemben álló feleket. Sajnos nem mindig járt sikerrel.”

Magáról a vitáról sokan sokféleképpen vélekednek iaz Egyesült Államokban Barát Tamás szerint. Egy dolog azonban tény. A vitát követő közvélemény-kutatás szerint a vitát Hillary Clinton nyerte. A CNN közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek több mint 60%-a gondolta úgy, hogy Hillary Clinton volt a jobb vitapartner, s csak 27%-uk gondolta úgy, hogy Trump a nyerő.

A tudósító három érdekes gondolatot szeretne kiemelni a vitából:

  1.  Trump szerint Amerikának két dologra van szüksége: Law and order. Magyar fordításban ez a két szó: törvény és rend. Trump szerint Clinton ezt a két szót nem ismeri.
  2.  Trump szerint Hillary Clintonban nincs elég „életerő” ahhoz, hogy elnök legyen. Szerinte bár demokrata párti vetélytársának van tapasztalata, azonban ez „rossz tapasztalat” .
  3.  A vitában érdekes számok is elhangzottak. Az egyik ilyen szám volt a tízmillió új munkahely létesítése. Nem szabad elfelejteni, hogy az USA lakosságának száma megközeliti a háromszáz-huszonöt milliót. Ehhez kell viszonyítani a tízmillió új munkahelyet.

A tudósító számára figyelemreméltó az a tény is, hogy ha valaki az USA-ban hibázik, elismeri azt. Igy tett Hillary Clinton, amikor kijelentette, hogy vállalja a felelősséget az email-botrányért, amelyet külügyminiszterként saját magánszerverének hivatalos célú használatával okozott. Hibát követett el, és ma már bizonyára másként cselekedne – tette hozzá.

Clinton a közönség szimpátiáját feltehetően a faji kérdésekben, a fekete közösségek helyzete ügyében és a közbiztonság kérdéseiben kifejtett álláspontjával erősítette meg.  Clinton kijelentette, hogy szerinte helyre kell állítani a bizalmat a fekete közösségek és a rendfenntartó erők között. Clinton azt állította, hogy “rendszerszintű faji megkülönböztetés van”. Érdekes módon Trump ebben részben egyetértett Clintonnal, ugyanis kijelentette, hogy a nagyvárosok belső részein az afroamerikaiak és a spanyol-ajkúak“pokolban élnek”.  Egyes városokban, például Chicagóban, olyan rossz a közbiztonság, hogy “az ember az utcán sétál és agyonlövik”. A fekete amerikaiak közösségeit a politikai elit magára hagyta – jelentette ki. Clinton szerint azonban nem ilyen negatív a kép.

S ami a tudósító számára – a magyarországi politikai helyzettel való összehasonlítás szempontjából – talán a legérdekesebb kijelentés volt, hogy Trump a műsorvezető többszöri kérdésére végül hajlandó volt kimondani, hogy ha Clinton nyeri az elnökválasztást, kész teljes mértékben támogatni őt.
A tudósító egy ilyen kijelentést Magyarországon nem tudna elképzelni.

Az első vélemények szerint Trump a saját táborát megerősítette, ám az ingadozókat és a még bizonytalan szavazókat valószínűleg nem sikerült megnyernie magának.  Ezzel szemben Hilary Clinton felkészültségével, nyugodtabb hangvételével erősítette pozícióit.

Nos, ez volt az első elnökjelölti nyilvános vita, s ezt követi majd az alelnökjelöltek vitája, s még két vita Hilary Clinton és Donald Trump között.

Feltehetően az elkövetkező vitákat is hasonló érdeklődés követi majd.

A tudósító mindenesetre ezekről is tudósít majd.

A Heti TV felkérésére készített teljes videóanyag:

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Exit mobile version