Site icon Napimagazin

Bruno Mars ismét Budapesten ad koncertet!

A többszörös Grammy-díjas, milliós lemezeladásokkal büszkélkedő énekes, Bruno Mars újabb városokkal egészítette ki múlt héten bejelentett jövő évi  turnéját – köztük Budapesttel, ahol 2017. május 30-án lép színpadra az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadója a Papp László Budapest Sportarénában!

A varázslat március 28-án indul a belga Sportpalotában, Antwerpenben, és júniusig az európai turné megáll többek között Londonban, Párizsban, Madridban, Zürichben, Koppenhágában és Berlinben is. Az észak-amerikai rész július 15-én indul Las Vegasban, a T-Mobile Arenaban, hogy 45 amerikai és kanadai város után egy négy estés finálét tartson novemberben a los angeles-i Forumban. A teljes turnén Anderson .Paak és zenekara, a The Free Nationals nyitja majd az estét, előzenekarként. További részletek a turné hivatalos honlapján, az énekes oldalán találhatók.

A koncertkörút első állomásait múlt héten jelentették be, hétfőn indult a jegyértékesítés, és a legtöbb városban 1 órán belül kitehették a megtelt táblát. Az új városokban, köztük Budapesten is, november 25-én, péntek 10 órától lehet megvásárolni a belépőket.

A 24K Magic turné az énekes azonos című vadonatúj albumának megjelenését követi, amely november 18. óta kapható az Atlantic Records gondozásában.

A 24K Magic World Tour Bruno Mars első koncertkörútja az óriási sikerű 2013-as Moonshine Jungle World Tour után, amelyre több mint 2 millió belépőt adtak el világszerte és 155 teltházas koncerttel büszkélkedhetett, köztük a budapesti előadással is, amire hónapokkal korábban elfogyott már minden jegy.

Exit mobile version