Site icon Napimagazin

Budapesten rendezik a NYDJAY negyedik elődöntőjét

Szombaton, február 11-én az NYDJAY by NEW YORKER az Akvárium Klubban rendezi soron következő elődöntőjét. Az Akvárium Klub-ban négy feltörekvő DJ száll csatába a közönség és a zsűri kegyeiért, hogy megnyerhessék a verseny fődíját és nemzetközi hírnévre tehessenek szert. Az est házigazdája és sztárfellépője, a spanyol sztár DJ Danny Avila mellett két közismert magyar lemezlovas, Edo Denova és Bárány Attila pörgetik fel a közönséget.

A versenysorozat hatalmas nyitóbulival vágott bele a nagy utazásába, melynek helyszíne a kölni Boothouse klub volt. Ezzel az eseménnyel a fiatalok által kedvelt divatcég, a NEW YORKER zöld utat adott a hivatalos döntők sorának. Az európai döntők következő helyszíne Párizs és Stockholm után Budapesten lesz, ahol eszméletlen bulival várják a magyar közönséget.

2017 január és áprilisa között a NEW YORKER Európa legismertebb klubjaiban rendezi meg a versenyt fordulóit. Hogy a budapesti győztes DJ-ben megvan-e mindaz, ami Európa egyik legnagyobb lemezlovasává teszi, a rendezvénysorozat záró napján, a gigantikus finálén dől majd el, amelynek pontos helyszíne még titkos.

Számos ifjú DJ tehetség töltötte fel a mixét, hogy esélyt kaphasson a kibontakozásra. A döntőbe került nyertes lemezlovasok (The Chronicle- Cherkasy, Ukrajna; Dee Push– Zębowice, Lengyelország; Yamina – Győr, Magyarország; Toney Malks – Szeged, Magyarország) most megpróbálhatják valóra váltani az álmaikat. Egy izgalmas csatára számíthatunk a lemezlejátszók mögött, ahol a DJ-knek nem csupán a szakmai zsűrit, de a bulizó közönséget is meg kell győzni tudásukról és tehetségükről.

A divatmogul NEW YORKER egy különleges lehetőséget nyújt a feltörekvő lemezlovasok számára, hogy nekivághassanak a nemzetközi karriernek. Aki részese szeretne lenni ennek a megmérettetésnek, és egy felejthetetlen buliban szeretne tombolni, az szerezze be most a jegyét!

 
TIPP: jegyek kaphatóak az NYDJAY.com oldalon, a Tixa.hu-n illetve az Akvárium oldalán és a helyszínen.

 

Exit mobile version