Még az idén megkezdődik egy cargo-, vagyis légiteheráru-szállítási központ és egy hatszintes zárt parkolóház építése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a repteret működtető Budapest Airport szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.
Hardy Mihály annak apropóján nyilatkozott, hogy szerdán elindult az első repülőgép a B2 terminálhoz kapcsolódó új utasmólóról.
Hangsúlyozta, hogy az új utasmóló egy több mint 10 ezer négyzetméteres, 220 méter hosszú épület, aminek mindkét oldaláról beszállókapuk nyílnak.
Elmondta, a reptér 2016-ban elfogadott fejlesztési programjának keretében már elkészült egy új szálloda és egy logisztikai központ a csomagküldő-szolgálatok részére.
Közlése szerint mindez az utas- és teherforgalom dinamikus növekedése miatt szükséges. Példaként említette: soha nem fordult még elő, hogy egyszerre négy észak-amerikai úti cél felé is indultak volna Budapestről járatok.
Mára, mintegy 10 ezer ember és 70 cég dolgozik a reptéren és 44 légitársaság több mint 100 úti cél felé indít járatokat – ismertette Hardy Mihály.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)










