Site icon Napimagazin

Egyedi hangulatú klip készült az Aranyélet utolsó évadának évfordulójára

2018. októberében indult végső hódító útjára az HBO eddigi legsikeresebb saját gyártású magyar sorozata, az Aranyélet. A sorozat harmadik évadának főcímdalához (Family) készült klipnek, mely a Terézvárosi Önkormányzat által kiírt klippályázat első megvalósuló projektje, a sorozatzárás második évfordulójához időzítve van a premierje.

A SONYA zenekar nem első alkalommal köthető a sorozathoz, a második évad utolsó részének egy meglehetősen sötét hangulatú kulcsjelenetében is megszólal Krypta (Tales Of Youth) című daluk.

A dal és a sorozat világához tökéletesen illett a klip helyszíneként szolgáló Hunyadi téri vásárcsarnok évek óta (pontosabban az 1950-es évek óta) lakatlan fejépülete. A dalszerző-frontember elmondta, a zenekar egyébként is könnyen azonosul az Aranyélet hangulatával, zenéjüktől pedig nem áll távol az épület falai által sugárzott komorság és melankólia.

“Nem nyúltunk a térhez, minimális pluszt tettünk bele. Szükség volt olykor kellékekre, egy székre vagy egy festményre a falon, ami már önmagában otthonosságot kölcsönzött az amúgy lakatlanságot sugárzó szobának. (…) a mi szempontunkból kifejezetten hálás körülmény volt. Szépen visszaadja az Aranyélet karaktereinek belső világát és a sorozat atmoszféráját”. –mondta korábban Korbucz Sonya a Terézváros magazinnak

Exit mobile version