Site icon Napimagazin

Egyre több a túlsúlyos, vashiányos kisbaba

Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos, ami komoly egészségügyi problémákhoz vezethet – derül ki a 0-3 évesek táplálását vizsgáló legfrissebb hazai kutatásból.

A korosztály közel felének magas a koleszterinszintje, és túl sok sót fogyaszt, tíz százalékát pedig az elhízás is fenyegeti. A riasztó eredmények hátterében főként az áll, hogy minden második családban ugyanazt eszik a kisgyermekek, mint a szüleik, pedig a szervezetüknek egészen más étrendre lenne szüksége. Az élet első 1000 napjának táplálása ráadásul nemcsak a gyerekkori egészséget határozza meg, de számos felnőttkori népbetegség megelőzésében is óriási szerepet játszik.

„A félévesnél kisebb csecsemők közel fele kap olyan ételt, amely nem kifejezetten a korosztály számára készült, egyéves kor felett pedig tízből hat baba teljesen ugyanazt eszi, mint a felnőttek, holott erre – még fejlődésben lévő emésztő- és bélrendszerük – nem áll készen. Ezzel párhuzamosan a vitaminpótlásra is egyre kevesebb figyelmet fordítanak a szülők: míg a 0-6 hónapos csecsemők 87%-a, addig az 1-3 éves korosztálynak csak kevesebb mint fele kap napi rendszerességgel D-vitamint.” – hívja fel a figyelmet az egészségügyi világnap alkalmából Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke. „A kettő együtt nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy 1 éves kor felett minden második baba D-vitamin-hiányos, amely negatívan hat a csontok, az immunrendszer és az idegrendszer fejlődésére, de a cukorbetegség és az asztmás megbetegedések kockázatát is jelentősen növeli.”

A megfelelő só- és cukorbevitelre mindössze az anyukák fele figyel

A vaspótlásra szinte egyáltalán nem figyelnek oda a szülők: a 0-6 hónapos korosztály 97%-a nem kap rendszeresen vasat, így egyéves korára tízből négy babánál vashiány alakul ki, amely vérszegénységhez vezethet. Ezzel szemben – bár a mesterséges ízfokozókat a szülők többsége tudatosan kerüli – az ételek magas sótartalma miatt túl sok nátrium jut a kicsik szervezetébe, és a szénhidrát-, azon belül is a cukorbevitel jóval meghaladja a megengedett mennyiséget.

„Minden tizedik 1 évesnél kisebb gyermek potenciálisan túlsúlyos, a későbbi korcsoportra vonatkozó eredmények pedig ennél is elszomorítóbbak: a 2 évesek 14%-a, míg a kisiskolások negyede hordoz súlyfelesleget. A kialakult helyzetért a felmérésben főként a hozzátáplálás alatti túlzott cukorbevitel felel: 1 éves kor alatt a szülők közel fele ad cukros ételt, italt vagy édességet a babáknak, de sok anyuka a lappangó cukrokban bővelkedő túrós finomságokra is a baba első desszertjeként tekint.” – fejtette ki Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára. A táplálkozástudományi szakember azt is kiemelte, hogy a maximálisan megengedett napi 12 g cukor helyett az 1-3 éves korosztály jelentősen többet, átlagosan napi 19,6 grammot fogyaszt. Mindez a túlsúly mellett ahhoz is hozzájárul, hogy a korábban csak felnőtteket veszélyeztető 2-es típusú diabétesz egyre gyakoribb a gyerekek körében is.

A megfelelő folyadékbevitelre figyelnek a kismamák, a szénhidrátbevitelre már csak kevesen

Az odafigyelés hiánya nem csak a hozzátáplálás idején, hanem már korábban, a várandósság alatt megmutatkozik: mindössze a kismamák 40%-a változtat az étrendjén a terhesség alatt, és közülük is csak százból nyolcan ügyelnek például a megfelelő szénhidrátbevitelre.

A megnövekedett vitaminszükséglet pótlása ennél is kevésbé ismert a kismamák körében: bár döntő többségük szed terhesvitamint a várandósság idején, minden ötödik leendő anyuka nem megfelelő étrendkiegészítőt választ. Pedig a felnőttkori népbetegségek – például a diabétesz, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések – megelőzése szempontjából sorsdöntő első 1000 nap nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. A kismama táplálkozása majd a baba táplálása kiemelkedő szereppel bír a prevencióban.” – foglalta össze Prof. Dr Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója.

Exit mobile version