Site icon Napimagazin

Elindult Lionel Richie turnéja – erre számíthatunk a legendás énekestől Budapesten 

Június 1-jén elstartolt Lionel Richie Say Hello To The Hits turnéja az Egyesült Királyságban, ahol legnagyobb slágereivel táncoltatta meg a közönséget. A turné hamarosan Európában folytatódik, július 17-én pedig az MVM Dome-ban is generációk éneklik majd együtt az olyan legendás dalokat, mint a Hello, a We Are The World vagy az All Night Long.

Lionel Richie 9 év után tért vissza az Egyesült Királyságba, ahol teltház előtt lépett fel az SSE Arénában. A világszínvonalú showman képességeiről ismert Richie slágerről slágerre örvendeztette meg a közönséget – mint a Hello, az Endless Love vagy a Dancing on the Ceiling – bebizonyítva, miért is ő számít minden idők egyik legkedveltebb előadójának. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy a színpadra lépett határtalan energiájával, sármjával és erőteljes, bársonyos énekhangjával, egyenesen magával ragadta a közönséget, akik végigtombolták a közel kétórás látványos show-t. És ez még csak a kezdete volt a Say Hello To The Hits 2025 turnénak, amely az angliai állomások után Európában folytatódik 32 koncerttel és amely keretében közel 20 év után végre Magyarországra is visszatér a világhírű dalszerző-énekes: július 17-én Lionel Richie szívhez szóló balladái és táncos himnuszai az MVM Dome-ban csendülnek fel!

Ez több mint egy koncert, ez egy ünnep: egy varázslatos tisztelgés Lionel Richie, az egyik legsikeresebb dalszerző és előadó maradandó öröksége előtt. Richie alaposan megtáncoltatta a rajongókat, szívből énekeltette őket, és egy felejthetetlen estét töltött el velük, megtöltve azt zenével, örömmel és időtlen emlékekkel. A koncertre jegyek most még kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon. 

Ízelítőként a koncerthez már elérhető az elhangzott dalok listája is, várhatóan erre készülhetünk Budapesten is: 

Lionel Richie 

Say Hello To The Hits 2025

Set List 

Overture

Hello

Running With The Night

Easy – My Love

Penny Lover

Sela

Stuck On You

Sail On

You Are

Brick House

Three Times A Lady

Fancy Dancer

Sweet Love

Lady You Bring Me Up

Truly

Endless Love

Destiny 

Dancing On The Ceiling

Still

Say You, Say Me

We Are The World

All Night Long

Exit mobile version