Site icon Napimagazin

Elkezdődött a reptéri szálloda építése

Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése – mondta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Hardy Mihály kifejtette: a szálloda a repülőtér parkolóján kívül, a taxipuffer-parkoló helyén épül, már az első emeletnél tartanak, a betonozással ugyan a rendkívüli hideg miatt most várni kell, de a tervek szerint az idei év második felére elkészül a hotel. 145 szoba lesz benne, komoly konferenciakapacitással – tette hozzá.

A kommunikációs igazgató beszámolt arról is, hogy elkezdődött a nem schengeni irányba induló járatokat kiszolgáló 2B terminál bontása, a terület átadását követően pedig megkezdődik az új kiszolgáló móló építése, amelynek eredményeként 10 ezer négyzetméterrel bővül a reptér utasforgalmi területe.

 

Exit mobile version