Főoldal A világ Tudomány Először fotózta le úti célját, a Bennu aszteroidát az OSIRIS-REx űrszonda

Először fotózta le úti célját, a Bennu aszteroidát az OSIRIS-REx űrszonda

Először fotózta le úti célját, a Bennu aszteroidát az OSIRIS-REx, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája – számoltak be róla a missziót irányító kutatók egy sajtókonferencián.

Nagyjából két évvel ezelőtt indult útjára az űrszonda, de csak augusztus közepén került látótávolságba úti céljától. Az első öt képet augusztus 17-én készítette 2,18 millió kilométerre a mintegy 500 méter átmérőjű égitesttől – mondta Dante Lauretta, az Arizonai Egyetem kutatója pénteken.

„Tudom, hogy a Bennu csak egy halvány fénypont a képeken, de nekünk, akik éveken át dolgoztunk azért, hogy ezek a fotók elkészülhessenek, igen sokat jelent, egy nagyszabású tudományos expedíció kezdetét képviseli” – tette hozzá.

A tervek szerint az OSIRIS-REx az év utolsó napján áll a Bennu körüli pályára, ezután felvételeket készít a kisbolygó felszínéről és feltérképezi azt, hogy a szakemberek jobban megértsék annak kémiai és ásványi összetételét, valamint kiválasztja azt a helyszínt, ahol mintát fog venni.

A napenergiával működő űreszköz 2020 júliusában fogja három másodpercre megközelíteni az aszteroida felszínét, és egy robotkar segítségével megpróbál legalább 60 gramm kőzettörmeléket begyűjteni.

Az űrszonda 2021 márciusában hagyja el a Bennu térségét, hogy 2023 szeptemberében a kőzetmintákat szállító kapszulája hatmilliárd kilométeres űrutazás után visszatérjen a Földre.

Az amerikai űrkutatási hivatal szerint a Bennu kőzeteinek elemzése segítheti a tudósokat abban, hogy jobban megértésék a naprendszer több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását.

A kutatók a kisbolygó pontos útvonalát is meg akarják határozni, hogy választ kapjanak arra, mekkora az esélye annak, hogy a kisbolygó 2182-ben a Föld közelében haladva összeütközik bolygónkkal.

Az 500 méter átmérőjű Bennu kisbolygó minden hatodik évben elhalad a Föld mellett, mivel a bolygónkhoz hasonló távolságban kering a Nap körül.