Emily Brontë 1847-ben megjelent regénye, az Üvöltő szelek a világirodalom egyik legismertebb, ugyanakkor leginkább félreértett szerelmi története, amely valójában egy toxikus, destruktív kapcsolat és a társadalmi hierarchia kegyetlen működésének látlelete. A Yorkshire lápvidék zord tájai, a Linton- és Earnshaw-család viszályai, valamint Heathcliff és Catherine viharos, önpusztító vonzalma generációkon átívelő traumát rajzolnak fel. Az új, 2026-os filmadaptáció Emerald Fennell rendezésében nem illusztratív, hűvös kosztümös filmként közelít a klasszikushoz, hanem szenvedélyes, testközeli, sokszor provokatív látomásként.
Emerald Fennell, a botrányfilmek rendezője Brontë világában
A filmet Emerald Fennell írta és rendezte, aki az Ígéretes fiatal nővel és a Saltburnnel már bizonyította, hogy nem fél kényelmetlen témákat és szélsőséges emberi viselkedést ábrázolni. Saját bevallása szerint már régóta égett benne a vágy, hogy elkészítse az Üvöltő szelek egy olyan verzióját, amely nem romantizálja Heathcliff és Cathy kapcsolatát, hanem kiemeli annak kegyetlenségét, függőséggel, megszállottsággal és birtoklásvággyal teli jellegét. Fennell maximalista stílusa – a túlzásig vitt díszletek, a szándékosan „túl sok” jelmezek, a radikális érzelmi amplitúdók – itt is meghatározza a film hangütését.
Margot Robbie és Jacob Elordi, mint Cathy és Heathcliff
Catherine Earnshaw szerepét Margot Robbie játssza, aki nemcsak főszereplő, hanem producer is, produkciós cége, a LuckyChap Entertainment ugyanis a film egyik motorja. Heathcliffet Jacob Elordi alakítja, aki a Saltburn után ismét Fennell kamera elé állt, ezúttal egy „klasszikus” irodalmi antihősként, akinek brutalitása és sebezhetősége egyaránt hangsúlyos. https://www.youtube.com/watch?v=dk3OeqMM8Ao&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2Findex.hu%2F&source_ve_path=MjM4NTE
A rendező és a két színész már jól ismeri egymás határait: Fennell korábban is arra biztatta Robbie-t, hogy menjen el „túl messzire”, és csak utólag húzza vissza a játékot, míg Elordit ezúttal is arra kérte, hogy vállalja a szélsőséges érzelmi és fizikai kitettséget.
Gótikus látvány, erotikával túlfűtött kosztümök
A film képi világa tudatosan szakít a „poros” klasszikus adaptációk visszafogottságával: a díszletek, a jelmezek és a fényképezés egyszerre gótikus, barokkosan túlzó és popkulturálisan friss. A hosszú asztalos jelenetek, a tomboló viharok, a sárban és szélben játszódó konfrontációk mind arra szolgálnak, hogy a néző fizikailag is átélje a szereplők érzelmi viharait. A jelmezek egyes beszámolók szerint annyira extravagánsak, hogy Robbie-nak szó szerint „üvötenie támadt kedve”, amikor magára öltötte őket – a rendező pedig még tovább fokozta a hatást ékszerekkel és jelmezrészletekkel.
Nem hű adaptáció, hanem „saját verzió”
Fennell és a produkció már a promóció során egyértelművé tette, hogy nem „szent szövegként” kezeli a regényt, hanem inspirációs forrásként. Az időkezelés, a cselekmény hangsúlyai és néhány karakterív is megváltozott, bizonyos mellékszálak rövidültek vagy eltűntek, míg más motivációk – például Cathy társadalmi ambíciói vagy Heathcliff társadalmi és gazdasági revansvágya – erősebb hangsúlyt kaptak. Egyes kritikusok ezt árulásnak, mások bátor, mai megközelítésnek tartják, amely közelebb hozza a történetet a 21. századi nézők toxikus kapcsolatokkal kapcsolatos diskurzusaihoz.
Megosztott kritika, erős nyitóhétvégére számítva
A nemzetközi kritikák élesen megosztottak: vannak, akik mesterműnek nevezik a filmet, mások „extravagánsan felszínesnek” és túljátszottnak érzik Fennell adaptációját. A korai előrejelzések ugyanakkor 40 millió dollár körüli nyitóhétvégi bevételt jósolnak, ami az év egyik legnagyobb kosztümös sikerévé teheti a produkciót, és mind Fennell, mind Elordi pályáján új csúcsot jelenthet. Az Üvöltő szelek iránti érdeklődés a könyvpiacon is látványosan meglódult: az Egyesült Királyságban több száz százalékkal nőtt a regény iránti kereslet a film kampánya alatt.
Valentin-nap, toxikus szerelem és marketing
A film premierváltása és a marketinganyagok tudatosan játszanak a „minden idők legnagyobb szerelmi története” toposszal, miközben a történet lényege éppen az, hogy Heathcliff és Cathy kapcsolata minden, csak nem egészséges romantika. Az eredeti angol plakát szinte elrejtett idézőjeleket használ a „love story” narratíva körül, finoman jelezve, hogy itt egy mérgező, erőszakos, birtokló viszonyt árulnak Valentin-napi csomagolásban. Fennell filmje éppen ebben a feszültségben próbál lavírozni: egyszerre akarja kielégíteni a szenvedélyes, nagyívű románcot váró közönséget, és közben bemutatni, mennyire pusztító lehet egy mindent felemésztő, határátlépő szerelem.