Site icon Napimagazin

Erős hónapok után nehéz időszak jöhet a hazai turizmusban

Maratonfutás után sprint – ilyen volt az idei nyár a COVID-19 járvány első és második hulláma között a Szallas.hu szerint. A KSH adatait elemezve 11-13 százalékra becsülik a hazai turizmus csökkenését. Bár az augusztus és a július jól teljesítettek, és szeptember is kiemelkedő volt a belföldi foglalások tekintetében, a következő időszak év végéig 20-35 százalékos visszaesést tartogat.

A teljes megtorpanást robbanásszerű foglalási kedv váltotta fel a szezon előtt. A Szallas.hu adatai alapján bár júniusban még harmadával kevesebb foglalás volt, mint tavaly, de júliusban már 5 százalékkal, augusztusban pedig 13 százalékkal több. A hazai szállásfoglaló portál által közvetített bruttó forgalom 10,8 százalékkal nőtt a nyáron 2019-hez viszonyítva. A rajtuk keresztül leadott, nyári időpontokra megtett foglalások száma 1,4 százalékkal nőtt. Bár ajánlataik keresettek voltak, a külföldi turisták hiánya jelentős veszteséget okozott a turizmusnak. A KSH adatait vizsgálva a Szallas.hu 11-13 százalékra becsüli a hazai turizmus csökkenését.

Minden második foglalás 50 ezer forint alatti volt, minden negyedik 50-100 ezer forint közötti, minden tizedik pedig 100-150 ezer forint közötti. 2020 nyarán 10 százalékot nőtt az átlagos foglalási érték, ami átlagosan 68 047 forint volt.  Az árak változása lekövette a szezont: júniusban 7315 forint volt a fejenkénti és éjszakánkénti átlagár, míg júliusban 8000 forint, augusztusban 8290 forint. A szezon alakulása mellett a lokáció is befolyásolta az árat. A népszerű vízparti régiók közül a Velencei-tónál üdülhettünk a legborsosabb áron (10 371 Ft/fő/éj). A Balaton térségében 8830 Ft/fő/éj áron vakációzhattunk, míg a Tisza-tó környékén 6000 forint alatt is foglalhattunk. A Tisza-tónál 15 százalékkal, a Velencei-tónál 13 százalékkal, a Balatonnál 9 százalékkal drágult az egy főre levetített éjszakánkénti foglalási ár.

A foglalások kétharmada apartmanba, vendégházba vagy panzióba szólt, harmaduk pedig valamilyen hotel kategóriába. A rövidebb utazások voltak népszerűek, a vendégek harmada két, negyedük egy, ötödük pedig három éjszakára szállt meg. Csak minden 10. esetben kértek négy éjszakát, és csak öt százalék 5 éjszakát.

Átlagosan 39 nappal előre foglaltak a vakációzók. „Bár a korábbi trendek szerint egyre előrelátóbban terveztük utazásainkat, nyaralásunkat akár 240 nappal előre foglaltuk, az idei év gyökeres változást hozott – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – A járványhelyzet mellett nyár elején az időjárás sem kedvezett a turizmusnak.” A sajtószóvivő elmondása alapján sok esetben az utolsó pillanatokban foglaltak a vendégek és összességében erős utazási kedv volt jellemző. A legtelítettebb nap augusztus 20-a volt. Összefoglalva a nyári tapasztalatokat Kelemen Lili azt is elmondta, hogy a turizmus szereplőinek gyors reakcióra és cselekvésre, nyílt kommunikációra és proaktivitásra volt szükségük, hogy a tavaszi és előszezon időszakokban őket ért károkat a lehető legnagyobb mértékben enyhíthessék a főszezonban.

Trendek a Balatonon

A Balatonon nyaralók többsége a passzív pihenés mellett keresi az aktív élményeket is. A Balatoni Turizmus Szövetség megbízásából az Innotime Hungary Kft. a Szallas.hu-val közösen készített egy felmérést, mely szerint nem áll meg az élet a fürdőzésnél és a strandbüfénél. Persze a legnépszerűbb lehetőségek töretlenül az éttermi szolgáltatások és a pincelátogatás. Ugyanakkor a válaszadók 44 százaléka hajókiránduláson, 39 százalékuk kastélylátogatáson vett részt, 36 százalékuk túrázott is a térségben. A kutatásban azt is vizsgálták, milyen kritériumokat tartanak fontosnak a magyar tengert felkereső vendégek. Az eredmények szerint a táj szépsége még a fürdőzésnél is fontosabb.

Sötét felhőkkel érkezik az ősz

Bár a szeptemberi időszak még kiemelkedő volt a belföldi foglalások tekintetében, októbertől decemberig 20-35 százalékos már a visszaesés. Az őszi szünet és az október 23-ai hosszú hétvége az eddigi tendenciák alapján 12 százalékkal maradnak alul tavalyhoz képest. Az eddigi foglalások alapján van érdeklődés a szilveszteri és karácsonyi ajánlatokra, decemberben 30-a lesz a legtelítettebb, ezt pedig  a szenteste követi.

Ugyan nyáron is gyakoriak voltak az utolsó pillanatos foglalások, ami az utolsó negyedév eredményeit javíthatja még, de nehéz időszak előtt áll a hazai turizmus. „Meglepő módon egyébként a lemondási arány július óta a tavalyi szint alatt van, szeptemberben különösen alacsony volt – részletezte Kelemen Lili. –  Az utazók valószínűleg nagyobb biztonságban érzik magukat a rugalmas feltételek miatt.” Zalakaros, Gyula, Eger, Hajdúszoboszló és Hévíz a legvonzóbbak az utolsó negyedévben.

A nyár legnépszerűbb úti céljai 2020-ban

  1. Siófok
  2. Balatonfüred
  3. Hajdúszoboszló
  4. Hévíz
  5. Eger
  6. Zalakaros
  7. Gyula
  8. Balatonlelle
  9. Zamárdi
  10. Szeged

Foglalások érték szerinti eloszlása 2020 nyarán

A Balaton legnépszerűbb programjai a fürdőzésen, pihenésen és a gasztronómiai élményeken túl

Várak, kastélyok:

Hajóállomások:

Kirándulás:

Az utolsó negyedév legnépszerűbb úti céljai 2020-ban

  1. Zalakaros
  2. Gyula
  3. Eger
  4. Hajdúszoboszló
  5. Hévíz
  6. Bük
  7. Siófok
  8. Egerszalók
  9. Visegrád
  10. Lillafüred
Exit mobile version