Főoldal A világ Belföld Évszázados divatrajzokból és viseletekből nyílt kiállítás Nagykanizsán

Évszázados divatrajzokból és viseletekből nyílt kiállítás Nagykanizsán

Krinolin, turnűr, sonkaujj címmel 19. századi divatrajzokból és viseletekből nyílt kiállítás a nagykanizsai Thúry György Múzeumban, ahol az akkoriban elvárt illedelmes viselkedésről is képet kaphatnak a látogatók.

A dél-zalai város múzeuma rendelkezik Magyarországon az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel a polgári világ divattörténetéből – árulta el a keddi megnyitón Száraz Csilla, a közgyűjtemény igazgatója. Hozzátette, hogy 2011-ben már bemutatták egy részét ennek a gyűjteménynek, amelyet azóta tovább gyarapítottak, például korabeli színes divatlapokkal, amelyek egy részét most a közönség is láthatja.

A tárlatot megnyitó Rákhely Zsófia divattervező, a Budapesti Metropolitan Egyetem adjunktusa egyebek mellett azzal ajánlotta a látogatók figyelmébe a kiállítást, hogy a régi és az új egymásból merít és egymásra épül, vagyis a divat is egyfajta örök körforgást mutat. A divat jelentése azonban sokat változott a 19. század óta, mert egykor szokást és normát jelentett, ma pedig leginkább gyors változásokat takar.

Az április 30-ig látogatható kiállítás rendezője, Kunics Zsuzsa muzeológus az MTI érdeklődésére elmondta: a tucatnyi öltözet egykori kanizsai polgári családok hagyatékából került a múzeumba, ahol látható egyebek közt egy fasarkú, „egykaptafára készült” – vagyis azonos formájú – női báli cipő is.

Mindegyik öltözékről tudni lehet, hogy hol – például Bécsben vagy Pesten – készíttették és milyen alkalmakkor viselték. Az érdeklődők pedig azt is megtudhatják, hogy a krinolin és a turnűr miféle szoknyaformákat takart, illetve azt is, hogy milyen alkalmakkor és napszakban miféle „toaletben” illett megjelenniük a hölgyeknek.