Site icon Napimagazin

Ezeket a fellépőket semmikép ne hagyd ki a Szigeten!

Már csak pár nap választ el az év egyik legfontosabb közép-kelet európai zenei eseményétől, a Sziget Fesztiváltól. Íme hét Warner-produkció, amit nem érdemes kihagyni idén, ha a Szigeten jársz.

Muse

A brit banda már rutinos Szigetelőnek számít, utoljára 2010-ben léptek fel a fesztivál nagyszínpadán, hatalmas sikert aratva. Hetedik albumuk, a Drones egy minden eddiginél sötétebb, apokaliptikusabb világot jelenít meg. A CD első dala, a beszédes című „Dead Inside” erős, agresszív, félelmetes hangzásvilággal bír, hasonlóan erőteljes az azóta megjelent „Mercy” és az „Aftermath” című szám is.

Az előzőhöz hasonló nagy durranást várunk a brit bandától, akik augusztus 13–án lépnek fel a Hajógyári-szigeten.

David Guetta

A fesztivál visszatérő vendége a francia DJ és zenei producer David Guetta, aki mind a VOLT, mind a Sound és a Sziget színpadait és közönségét meghódította az elmúlt évek során.

A sztárdj 2005-ben, „The World is Mine” számával szerzett magának világszintű ismertséget, amelyet 2009-ben olyan super hitekkel tetőzött, mint a Kelly Rowland-del közös „When Love Takes Over” és az Akon közreműködésével készült „Sexy Chick”. Az idei éve sem alakult rosszul: azon kívül, hogy augusztus 14-én fellép a Sziget színpadán, ő lett a 2016-os foci EB-himnusz szerzője és előadója, „This One’s For You” himnuszát az egész világ lelkesen kántálta az EB alatt.

Noel Gallagher’s High Flying Birds

Noel Gallagher az Oasis egyik frontembereként élhet még sokakban, azonban a tehetséges zenész 2011-ben új együttest alapított Noel Gallagher’s High Flying Birds néven. Az első album olyan slágereket tartalmazott, mint a „The Death of You and Me” és az  „If I Had a Gun…”, és hatalmas szakmai sikert aratott.

A két évvel később megjelent meg második lemez, a „Chasing Yesterday”  erős, dallamos britpop számokat kínál a rajongóknak: az „In the Heat of the Moment”, a „Ballad of the Mighty I” és a „Riverman” augusztus 15-én élőben is felcsendül a fesztivál Nagyszínpadán.

Tinie Tempah

A brit rapper 2010-ben robbant be a köztudatba első, „Disc-Overy” című lemezével, amely azonnal komoly szakmai- és közönségsikert hozott az alkotónak. A második, Demonstration című album olyan slágerekkel debütált, mint a „Pass Out”, a „Tsunami”, a „R.I.P.”, vagy a „Crazy Stupid Love”.

Legújabb albuma szeptemberben jelenik meg, de a már elérhető „Girls Like” és „Not Letting Go” dalok alapján határozottan van mire várni. Reméljük, az augusztus 14-ei fellépésen csurran csöppen még valami az új lemezről!

Jess Glynne

Jess Glynne két éve robbant be a köztudatba a Clean Bandittal közösen készített „Rather Be” számával, majd tavaly jelent meg „I Cry When I Laugh” lemeze, ami egy friss szakítás „élményét” dolgozza fel. Az album első slágere, a „Hold My Hand” egy erőt adó, lüktető szám, amelyet a „Don’t Be So Hard on Yourself” és a „Take Me Home” követett, amelyekkel az énekesnő sorra hódította meg a lejátszási listákat és a digitális platformokat. Idén a Campus Fesztivál után másodszor látogat hazánkba:  legközelebb a Sziget OTP Bank – A38 színpadán láthatjuk újra augusztus 16-án.

Buika

A Mallorcán született, afrikai felmenőkkel rendelkező és jelenleg Floridában élő Buika számos kulturális jegyet vegyít zenéjében, spanyol és angol dalai és igéző hangja folyamatosan hódítják meg a világot. „Por el amor de amar” és a „Se me hizo fácil” című számaival többek között A bőr, amelyben élek című Almodóvar film zenéjében is közreműködött.

A spanyol énekesnő nem idegen a magyar közönség számára sem, hiszen februárban már a Müpában is adott koncertet, augusztus 11-én pedig a Sziget Fesztiválon újra megtapasztalhatjuk a különleges Buika-élményt!

Kovacs

„A zenémnek lelke van.” – foglalta össze röviden a munkásságát a holland tehetség, akinek ez lesz az első Szigetes fellépése. A 25 éves soul-jazz énekesnő első albumát „Shades of Black” címmel adta ki, amelyről a „The Devil You Know”, a „50 Shades of Black” és a „My Love” dalok sikerének köszönhetően az énekesnőt már most Portishead és Amy Winehouse utódjának tekintik, augusztus 12-én pedig a magyar közönség élőben is találkozhat vele a Sziget Fesztivál OTP Bank – A38-as színpadán.

Exit mobile version