Site icon Napimagazin

Február végén Food Truck Rally a Millenárison

Foodtrucképítésről, gasztro-marketingről és design kérdésekről is szó lesz a Food Truck Rally szakmai workshop-ján. Aki valaha saját büfékocsiról álmodott, most megtudhatja, miként érdemes belevágni, és mi kell ahhoz, hogy a város legnépszerűbb street foodosa legyen. A szakmai programok mellett többek között Kovács Lázár – Lázár Chef, Serényi Zsolt és Bezerics Dániel is előadást tart.

A rally első délutánján, február 24-én a Megújuló Akciócsoport a Zöld Övezet Társulással karöltve mutatja meg, hogyan működik a műanyagmentes büfézés. Ahogy minden nagy Food Truck rendezvény, ez a hétvége is műanyagmentes lesz – a tányérok, poharak, evőeszközök egy műanyag hatású, növényi rostokból készült anyagból, az un. PLA-ból (poly lactic acid) készülnek. A kezdeményezés célja, hogy minden rendezvényt műanyagmentessé tegyen az országban, a legnagyobb zenei fesztiváloktól a szakmai konferenciákig.

Vad-Horváth Zoltán, az esemény főszervezője, és a Magyar Street Food Egyesület elnöke elmondta, hogy a kommunális és a szelektív hulladék aránya 80-20 százalékról 50-50 százalékra változott a rendezvényeken. Ez körülbelül 20-25 köbméter szelektív hulladékot jelent, aminek sokkal olcsóbb az elszállíttatása, így a kicsit drágább PLA eszközök, és a szelektálás ára is megtérül.

A finom étel csak félsiker – vallják a főszervezők, ezért a rendezvény második napján a socialmedia-aktivitás és a jó marketing mikéntjéről is szó lesz. A szakmai programok tetőpontjaként vasárnap az is kiderül, hogyan érdemes saját food truckot építeni. A workshopon az autók beszerzéséről, a konyha kivitelezéséről és a kocsik designjáról, arculatának kialakításáról is szó lesz. Az egészségügyi szabályokról pedig a Nébih egyik képviselője tájékoztatja az érdeklődőket.

„A street food színes, változatos világa Magyarországon is sok mindenkit rabul ejtett már. Nem csak a vásárlókat, hanem a food truck autók valamennyi jelenlegi tulajdonosát, dolgozóját, köztük jó magamat is beleértve. Pár évvel ezelőtt indult el ez a „vendéglátós” irányvonal, amelyet megszállott, kreatív, konyhaművészetben is jártas, kellő szaktudással is rendelkező szakemberek egy csoportja indított útjára. Ennyi színes, egyedi autót kevés európai ország mondhat magáénak mint Magyarország” – mondta Kovács Lázár – Lazar Chef, aki az eseményen A magyar hal, mint street food témában tart előadást.

Részletes program:

Mobilkonyha a színpadon:
Házigazda: Bereznay Tamás Metro Séfakadémia

Péntek:
15h A magyar hal, mint streetfood- vendég: Kovács Lázár- Lázár Chef
17h A hamburger titkai vendég: Susánszky Ádám és Takács Lajos- Zing Burger
19h A Food Truck Rally zsűrijének értékelése

Szombat:
13h What the HEKK?! – A helyi termékek jelentősége a modern vendéglátásban. vendég: Bezerics Dani (Paletta – Keszthely)
15h A guruló séf- konyha az autóban vendég: Kaizer András (Morzsa Bisztro) Gál Attila (Piknik) és Szalai Dezső (Kanálgép)
17h Ázsia ízei Budapest utcáin vendég: Song Wang Tao és Nguyen Thuy Phuong (Sao)

Vasárnap:
13h A húsmentes street food
15h Barbecue bárhol- mit, hogyan és miért érdemes? vendég: Serényi Zsolt (BPBARBQ) Adorjányi Máriusz (Nyárspolgár BBQ)
17h Tűzforró- Danka Chili bemutató és erősevő verseny

Workshop terem

Péntek:
16h Műanyagmentes jövő- zöldülő fesztiválok
Résztvevők: MSFE, Felelős Gasztróhős, DoremiToday

Szombat:
16h A finom étel csak fél siker- a kommunikáció és marketing fontossága
Résztvevők: Tőke Ildikó- közösségi marketing- Foxy, Pintér Árpád- ételfotós, Török Noémi- újságíró, NoSalty, Kiss Miklós- grafikus

Vasárnap:
16h Hogyan csináld?- Food Truck építés és a vállalkozás beindítása
Résztvevők: NÉBIH, konyha technológiai szakember, kivitelező

 

Többre vagy kíváncsi? https://foodtruckshow.hu/show/budapest-2017-februar-24

Exit mobile version